Egy csodás napra ébredtem fel és bizony szerencsém is volt, mert egésznap oly sok szép dolog történt velem... De este mikor leültem a számítógépem elé, még nem gondoltam azt, hogy lefagy az arcomról a mosoly... A szokásos támadó levelek kukázása közben, a szemem ráakadt egy levélre, melyben igen meglepő sorokat olvastam... Többször elkellett azt a levelet olvasnom, hogy biztos, hogy jól láttok, vagy csak a szemeim kápráznak... De nem így történt, sajnos... Meglepő és mulatságos, majd visszataszítónak éreztem a levél sorait. Sok furcsaság történt már velem, de ez új volt, és nem tudtam, hogyis kezeljem... Sajnos a legelső reakcióm hatására cselekedtem s válaszoltam a levélre. De nem sikerül elérnem vele semmit, mert jött az
újabb és újabb válasz rá... Persze én is írtam rá... két makacs... A leveleivel, annyit sikerült elérnie, hogy sírtam egész idő alatt és éjszaka is... Nem tudtam, hogy miért fáj az, hogy végre boldog és szerelmes vagyok... Sokszor feltettem ezt a kérdést, és nem kaptam rá választ... Annyian bántottak már az életemben és még most is... Végre boldog lehetnék, de nem akarják ezt egyes emberek... Támadnak jobbról-balról, de csupa butaságok miatt... A párommal oly csodás napokat szerzünk egymásnak és olyan boldogok vagyunk... Szinte minden éjjel ellátogatok hozzá álmomban, hogy
vigyázzak Rá. Boldog vagyok! Miért irigylik ezt tőlünk mások? Senkinek nem
vétettünk s ez még a mi titkunk... Sokan a vidámságot, s boldogságot is irigylik Tőlünk... De nem adom, adjuk fel, megküzdünk egymásért! Oly sokáig voltunk boldogtalanok. Megérdemeljük egymás szerelmét... Csak édes Hercegem ill. én vehetjük majd vissza egyedül, ha már nem fogjuk egymást szeretni... Ami nem hiszem, hogy megfog valaha is történni. Mi igenis szeretjük egymást és ha kell... Szeretem Édes Hercegem és ezt Ő is jól tudja... Az Övé pici szívem és az övé pedig az enyém... Ígérem, hogy nagyon vigyázok rá és örökre az enyém marad, amíg csak élek... Szívem csakis utána dobog. Rá gondolok, és feledni nem tudok ... Feledni nem tudom egy pillanatra sem, szívem azt suttogja, örökre szereti!!! Még van köztünk egy kis nagy távolság és ezért csak így telcsiben, levélben tartjuk a kapcsolatot, ill. találkozgatunk... De már csak pár hét és végre együtt fogunk élni... Addig is, marad a levél és még mindig szerelmes vagyok a képernyőn felcsillanó betűkbe, mert tudom, hogy aki ezeket írja, nem más, mint az én Szerelmem. Amikor megpillantom az ismerős betűkombinációkat, amely mögött messzi mindenségek ismeretlen arcai képeződnek le. Elfog a remegés, mikor a sorait olvasom... Ellágyulok a zárójeles mosolyokra, kacagok a kapkodón születő ijesztő betű kuszaságokra, miközben elmém lassacskán összerakosgatja, mit is üzen igazából a vágyott messzeség. Amikor meglátom az ismerős betűkombinációkat, és a szívem ezerrel kezd verni... Lekoppantom az utolsó viszlátot, az utolsó jó legyél, vigyázz magadra, mohón sóvárgod a befejező sziákat, sok-sok lezáró ponttal utána. Majd start, kilépés és a jól ismert procedúra. Mi így ismertük meg egymás és sokszor tettük fel azt a kérdés, hogy mi ez ha nem szerelem? Mert az és nem csak a betűk, édes szavak játszanak az érzéseimmel. Már akkor is szerettük egymást, és most még jobban... Lehet, hogy fura másoknak, mert nem tudják elképzelni ezt az érzést, szerelmet és pont így az Internetvilágában... De mi tudjuk, hogy örökké szeretni fogjuk egymást. Senki nem tudja, hogy mennyire is hiányzik a másiknak a hiánya, hogyha nem látjuk sorait a képernyőnkön, vagy nem halljuk édes hangocskáját, nem tudjuk, hogy van, mit csinál. Fáj, nagyon fáj a hiánya... Főleg akkor, hogyha a másik szomorka valamiért, sírdogál és nem lehetünk ott, hogy megvigasztaljuk, megvédjük... Most ebben a pár napban nagyon sokszor fogott el ez-az érzés... Hiányzik, jaj de nagyon... Ráadásul most, mikor a gonosz emberek ilyesmiket csinálnak... Kérlek védjél meg, segíts nekem... Miért akarnak Téged elvenni tőlem? Mi rosszat tettem, hogy ezt érdemlem? Igaz és tiszta szerelem a miénk és senkit se bántunk... Nem engedem azt, hogy elvegyék tőlem, még akkor se, hogy szerelmes belé vagy pedig nem... Leírni nem lehet, hogy mit éreztem azokban a percekben, órákban, s napokban... Ha csak humor volt az egész, nagyon gonosz egy tréfa... Mert itt is most emberi érzésről s lelkéről beszélünk... és most ennek az összeroncsolását érte el ez-az ember... Nem ettem, nem aludtam, teljesen összetörtem... Nem tudtam, hogy mit csináljak, mit tegyek... Aztán Édimmel hoztunk egy döntést és szűrőre tettük, mert nem folytatódhat tovább... Így már visszatért egy picikét a mosolyka orcánkra... Csak az a bibi volt, hogy legbelül annyira összetörtem, hogy mikor nem kötötte le semmi a figyelmemet, magányos voltam, akkor csak erre az esetre tudtam gondolni... Nem hagyott nyugodni és mindig csak arra gondoltam, hogy utánajárok s szemtől szembe, vagy akár telcsibe megbeszéljük ezt az egészet... Nyomozgattam és egy kedves barátom segített nekem... Fel is hívtam és megbeszéltük a dolgokat... Mindenre fel voltam készülve, de arra nem, hogy ez-az egész csak provokálásról volt szó. Hallgattam az érveit, és teljesen ledöbbentem... Ilyen nincs, biztosan rosszul hallok, de még se... Ekkor megint összetörtem, hogy ilyen nincs... Ez-az ember a lelkemmel, az érzéseimmel játszott, vagyis csak provokált... Vajon milyen érzés lehetett, mikor ezt kieszelte ill. mikor véghez is vitte... Ártatlanul büntet, mint ahogyan kiderült a beszélgetésünk alatt... Amit akart elérte... minden elismerésem... Számomra ez jó kis lecke volt... De így tanulok... Most még jobban rá kell jönnöm arra, hogy alig akad jószívű, becsületes ember... Nagyon, de nagyon ritka... A sok gonosz, kétszínű emberek megismerése közben vesszük csak észre az igazi becsületes, jószívű embereket... Ők lesznek az igaz barátok...
Igaz, pontot tettünk a végén és majd egyszer kezet is fogok Vele... De addig is, sírok még egy kicsit s utána talán könnyebb lesz a lelkem...
|
