Péntek este van, kint zuhog az eső, és viharos erejű szél tombol. De mindez most valahogy cseppet sem zavar. Egész héten arra vágytam, hogy végre kényelmesen elhelyezkedhessem az imádott kis kuckómban. A kuckó tulajdonképpen nem más, mint az ablak mellett, a sarokban lévő ágy, ahová jól be lehet vackolódni, ahol körbevesz a pihe-puha párnácskám, meg a jó meleg takaróm. A kuckó meghitt csendjében jó nagyokat lehet ébren álmodni, bámulni a Holdat meg a csillagokat, aztán szép lassan egyre lejjebb csúszni a paplan alá, besüppedni a párnák közé, hogy aztán jöjjön az enyhet adó, édes álom. Szeretek álmodni, és szoktam is. Szépeket. :-)

Már éppen kellően elnehezültek a pilláim, amikor először tompa, aztán egyre erősödő, és egyre idegesítőbb dörömbölés zavarta meg az álomba zuhanás kellemes folyamatát. Akárhogy próbáltam kikapcsolni ezt a zajt a tudatomból, nem sikerült. Sőt, lassan az egész kuckót a birtokába vette. Idegesen felültem az ágyamban, és a kábulatból hirtelen ébredve próbáltam kideríteni, mi ez a nemtelen zaj, ami felveri az éjszaka csendjét, és nem hagy elmerülni az álmok édes tengerében.

A zaj az építkezés felöl jött. Már majdnem éjfélt volt, a lakótelep látszólag békésen szunyókált. A kerek Hold helyett azonban a hatalmas Jupiter-lámpák vakító fénye világította meg az eget, és a toronydaruk alatt emberek nyüzsögtek, nem igazán néma csendben. Az építkezés javában folyt, a daru szorgalmasan pakolta ide-oda a hatalmas betontömböket, és amikor egy-egy tömb nagy dübörgéssel célba érkezett, az ott álló munkások az éjszaka csendjébe üvöltve jelezték a darusnak, hogy minden rendben. Bár szerintem ez így egyáltalán nem van rendben! :-)

Az építkezéstől amúgy is ki vagyok akadva. Az Árpád-híd mindkét oldalán hatalmas, vagy húszemeletes irodaházat emelnek. Nem tudom, ki álmodhatta oda ezt a hatalmas üvegcsodát, de hogy nem a lakótelepen lakik, az egészen biztos. Valószínű, aki ezt az építkezést engedélyezte, az sem járhatott rosszul. Csak mi, akiket a két toronyépület most megfoszt az eddigi szép panorámától. Egyébként sem értem, hogy egy ilyen helyre, miért kell irodaházat építeni? Még ha egy ötcsillagos szálloda lenne, ami a budai hegyekre és a Margitszigetre bámulva magához csalogatja majd a vendégeket, vagy netán egy aranyárban vásárolható lakópark… De egy iroda? Akkor, amikor az irodaházak zöme amúgy is üresen áll?

Dühösen visszacsusszantam a paplan alá, és folytattam a bosszankodást. Ha már aludni nem tudok, mi mást is tehetnék? Bezzeg, ha én este 10 után egy hangosabbat moccanok, vagy ha elmerem indítani a mosógépet, netán ha a kutyám álmában ugat egyet-egyet, már jönnek is a hatóságok, és fizethetem a bírságot, mert zavarom a közösség nyugalmát. De egy építkezés? Az más! Ott lehet zajongani, dübörögni, kiabálni! Egész éjjel. Hétvégén is. Aki meg ettől nem tud aludni, hát magára vessen! És különben se akarjon gyönyörködni a kilátásban! Ne is morgolódjon! Maradjon csendben, és aludjon!