Megfogadtam h. most egyenlőre kedvtelésből nem irok...
nem is de ezt ki kell irnom magamból, küönben felemészt....
Kedves olvasó! ha azt hiszed valami vidám dolgo következik kérlek lapozz és nézz bele valaki más naplójába...
Kellemes nyári éjjel volt. talán túl fülledt volt az idő, azért ébredt fel. Éles köhögésre lett figyelmes, 12 éve volt, nem tudta mi történik körülötte, csak azt érezte, baj közeleg. Felült az ágyában és azt kérdzte:
- Apu ugye jól vagy?
kicsit késve fojtott hangon megérkezett a válasz:
-Semmi baj kincsem, aludj csak tovább, tudod ez a fránya nátha...
a fal felé fordult és lefeküdt. De nem tudott elaludni, érezte édesapja beteg és nem tud ellene mit tenni, becsukta a szemét és újra köhögtek.
A család nem volt vallásos, a kislány mégis, önkéntelenül imádkozni kezdett, istenhez szólt, hogy az édesapját hagyja meg neki....
Igy teltek a napok, hónapok, a papa egyre rosszabbul lett, s ő minden éjjel imádkozott, reménykedett.
Végül egy napon hazament és az apukája nem volt otthon, kiderült hogy bevitték a kórházba. A diagnózis: GÉGERÁK.
Nem tudta mit mondjon, egy világ omlott össze benne, folyton magát hibáztatta, hiszen édesapja első gégeműtétje akkor volt mikor ő született. nem tudta elviselni a tudatot, hogy mig ő élt, az a személy akit a világon a legjobban szeretett, csak szenvedett.
párszor bement hozzá a kórházba, de az utolsó találkozás volt a legrémisztőbb számára...
fején kötések voltak, szegény teste le volt szijjazva az ágyhoz. és elgyötört testéből mindenhonnan csövek lógtak. Próbált erős lenni, nem sirni, de amikor elé tárult a keserű látvány nem tudott uralkodni magán.
potyogtak a könnyei leült az ágyr és édesapja meléére hajtva a fejét zokogott.... Erre a papa megszólalt:
ne sirj kincsem! ne sirj... nem lesz semmi baj meglátod. Mosolyogj! hadd emlékezzek igy rád, és hadd legyek büszke az én drága kislányomra...
Rámosolygott! lassan elbúcsúztak és ő tudta ezek voltak utolsó együtt töltött pillanatok. Hazament....
Másnap jött a levél: Meghalt....
S ő hirtelen felnőtt és egyedül maradt a feketeségben... |
