Szánalmas, botor tett volt, hogy megöleltelek, Szánalmas, naív érzés volt az, hogy szerettelek. Kételyek özöne, de szembe kell néznem vele, Egy szerelem, melynek sosincs vége és eleje.
Emlék ködben kutatok a régmúlt árnyai között, Mikor szivembe ez az érzés mélyen beköltözött. És kutatok a homályban, mikor, s hogy lett vége, Nem kérdezem magamtól, hogy vajon megérte?
Aranyserlegből mérget ittunk tévedésből bor helyett, S mert az íze finom volt, és a hatása késleltetett, Boldogságot álmodtunk mi az ital bódító, zamatától, Szerelmünkre úgy gondoltam, hogy igazi boldogság volt.
Később tudtomon kivül te csak a forrás friss vizéből ittál, Bornak álcázott méregből csak az én serlegembe adtál. Máig talány a számomra, hogy tudtad-e; mit iszok, méreg, Vagy a serlegembe öntött italt könnyű fimon bornak vélted?
A lassan ható méreg idővel átjárta egész testemet, Örökre marandóan roncsolta szét, ölte meg lelkemet Nem tudom, megölni akartál, és tudtad-e mit iszok, Vagy kedveskedtél finom itallal, amikor megszomjazok?
Az igazságot már régen nem kérdezem, nem firtatom, Testem, lelkem megmérgezve, nincs számomra irgalom. Botorság volt tőlem, hogy vakon szerettelek végig, De a beléd vetett bizalmam elkísér engem az égig.
|