Tudatunk felszínén apró részecskék lebegnek

Nem válhatnak le a felszínről

De a tudatalattiba sem süllyedhetnek

Ezek az apró részecskék mindennapjaink történései

Sablon-cselekvések

Nem több, nem kevesebb…

A labirintus falait mi emeljük

Először csak védekezni próbálunk

Majd a végén saját magunkat ejtjük csapdába

Szokásaink, szenvedélyeink rabszolgájaként

Testünk igényeit előtérbe helyezve

Lelkünk, elménk hagyjuk raboskodni

Társadalmi konvenciók, hagyományok

Kis, sötét cellájában

Sír a lelked, ordít az elméd

Nem hallod?

Vagy csak nem akarod hallani?

A cella kulcsa nálad

A választás lehetősége a kezedben

Talán boldog is lehetsz

Biztos nehéz lesz

Megtanulni örülni újra

Emlékszel? Mint gyerekkorodban

Nem? Felejtsd el a pénzt

Boldogságot nem birtokolhatsz

Egy-egy pillanatra tapasztalhatsz valamit,

Amiről érzed, hogy ez most más

Mint, ami eddig volt

Legyen tied a pillanat,

Mikor hegytetőre érve

Letekintesz a völgyre

Körülötted felhők, hegyek

Örülsz a tájnak

Vagy büszke vagy,

Hogy a nehéz utat megtetted?

Ne bontsd részekre a történéseket

Igazán örülni csak az "egész"-nek lehet