| Küzdőtér |
|
|
|
| Fullextra.hu: Amatőr Irodalmárok Klubja! |
|
|
|
|
Közjáték 2. Ideje:: 05-09-2007 @ 11:02 pm |
|
|
|
|
Hol is hagytam abba...? ezek az átkozott emlékezetkiesések...igen..., hogy valami folyamatosságot vigyek az életembe, egész egyszerűen csak leírom, amire éppen gondolok, mindenféle okosság, cirkalmazó körülírás helyett a széthullani igyekvő gondolatmorzsákat, nem törődve azzal, hogy ezek valami kenyér dirib-darabjai lehettek, és mint ilyenek, egy összetettebb, magasabbrendű, „nemesebb” dolog részét alkotják. Nem. Az éppen látóterembe toluló –akár értelmes, akár értelmetlen- folyamatok megragadása lett a célom, és mit érdekel, hogy ki mit gondol róla...azért lásd be, küzdelem ez is, egy végletekig precízionált, tökéletességre vágyó elme számára, aki van annyira egoista és lusta, hogy bár kívánja, hogy a történet mégis nagyrészt önmagáról szóljon, a konkrét lépésekig el sem jut, mert ettől gyakorlatilag elszokott. Ott él meseszerű, kitalált világának foglyaként, üti-vágja, szögeli, eszkábálja egymásra vers-férc sorait, hátha kerekedik belőle egy dicséretre való, de ennyi.
Ami most történik, azt mások naplóírásnak neveznék, de tévedsz, ha azt hiszed...Nem fogsz olvasni egy konkrét eseményleírást sem...illetve...nem is tudom..akkor mi a fenének írok, ha korlátokat emelek magamnak. Igenis lesznek tények. Például ma, igaz közvetett úton tudomásomra jutott, hogy rám akarnak lőcsölni egy gépészeti munkát, amihez – lévén építész szerkesztő vagyok – nyugodtan mondhatom, semmi közöm. Mennyi ostoba ténnyel tudnálak szembesíteni, ami csak és kizárólag velem történik, és neked nem mond semmit. Hát ezért felesleges. Ez az oka, hogy közös pontokat keresve eljutottunk az irodalmi nyelvezetig, mely neked ámító-kábító szép és fennkölt, nekem meg amellett, hogy igenis ámító-kábító szép és fennkölt, van úgy, hogy végeláthatatlan kínlódás, terméketlen salaktermelés, és hátam közepére hiányzó púp. Na jó, kérded, akkor minek csinálod? Megnyugtatlak, nem miattad. Az, hogy bepillanthatsz ide, annak köszönhető, hogy megszáll az a valami, amire várok is, és odaragaszt egy székre, irkával, papírosra ontani kiáradó magamat. (Régebben így volt, ma már ujjaim futkároznak eszeveszetten a számítógép billentyűzet felett. De gépelni nem tudok, csak két-három ujjal). Továbbá azért írok így is neked, mert a vers az egy röpke pillanatot foglal össze, abból legfeljebb sejtéseid támadnak, hogy milyen lehetek (mert biztos nem olyan, az egy póz, egy álarc, egy beállított, kimerevített kép, olyan, amilyennek én szeretném, hogy láss) És te kíváncsi vagy az emberre, a reggelente csipás, orrpiszkáló, szalmakazal hajú, ásító-böfögő állampolgárra is. Nézz magadra, olyan vagyok, nem különb, nem is rosszabb.
Csak te abban leled örömöd, hogy nézed az előadást, én meg abban, hogy bohóckodom a színpadon. Kétes öröm mindkettő. Bár szeretnénk megélni, a valóságtól távol vagyunk mindketten: ennyit mutogathatok, ezt láthatod. Mégis, tudjuk, hogy nem kell több, mert az én sírásom ott fönn a deszkákon – feltéve, hogy jó ripacs vagyok – benned megmozdít valamit, észre sem veszed, magad is könnyezel. Mert lélektől lélekig ér a dal és boldoggá teszel, ha akkor hallgatsz, amikor hallgatásod aranyat ér és viszont, mikor a függöny lehulltával vastapsod döreje lüktet a fülemen. Tudom, nem sikerül mindig. Amatőr közönség vagyunk és amatőr művészek, de csináljuk és minden tétlenség ellen tett, minden közönybe, érdektelenségbe fulladás ellen indított mentőakció, minden együtt töltött perc győzelem a magány felett, visszafordulás a halál útján. Nagy szavak-modhatod. Nem, nem! Éppen hozzáillők. Azt hiszem, sokat kell még beszélgetnünk. Esetleg kérdezhetnél is (bár ez nonszensz, tekintve, hogy most csak én beszélek magammal) De ki tudja...? El ne felejtsem, megvan a következő rész témája....
|
|
|
|
|
Utoljára változtatva 12-12-2010 @ 10:13 pm
| Hozzászóló: prayer (Ideje: 05-10-2007 @ 07:27 am)
Comment: Amíg szövöd "kínverseid", én küzdök az elemekkel, és emberekkel, hogy megfeleljek napi szenvedéseimnek. Látod, nem csak a Te hátadra tesznek púpot. S hogy kézzelfoghatók legyenek verseid, nézeted, lázadásod, egyik irodalmi találkozón veregessük egymást hátba. Talán látni fogod, hogy nem vagy egyedül, s akik itt gondolkodunk el írásaid felett, lehetünk hozzád hasonlók. |
|
|
|
|
| Hozzászóló: szemilla (Ideje: 05-10-2007 @ 07:35 am)
Comment: tetszik, amit látok. |
|
|
|
|
| Hozzászóló: 102 (Ideje: 05-10-2007 @ 10:03 am)
Comment: "Amatőr közönség vagyunk és amatőr művészek, de csináljuk és minden tétlenség ellen tett, minden közönybe, érdektelenségbe fulladás ellen indított mentőakció, minden együtt töltött perc győzelem a magány felett, visszafordulás a halál útján." - nagyszerü mondat és nagyszerü látása ... szerepünknek. |
|
|
|
|
| Hozzászóló: Tupir (Ideje: 05-10-2007 @ 10:54 am)
Comment: Mostanában olvastam a lapon egy jó mondatot Netelkától, amit valakinek a méltatására írt, pont ide illik. Valahogy így szólt: ...Keveset olvasunk ZSOLOO-t, pedig több figyelmet érdemelne.... (én természetesen a nevedet kicseréltem az illetőével) |
|
|
|
|
| Hozzászóló: Anna1955 (Ideje: 05-10-2007 @ 06:32 pm)
Comment: Monológod tetszett. Gondolkodásra ösztönöz..Vívódunk mindannyian, vágyunk Rá, hogy észrevegyenek minket, hogy lássanak. Azután ha ezt nem tudjuk elérni egyszerűen, csak a jelenlétünkkel, megsértődünk...Pedig lehet, hogy a megoldás kulcsa a mi figyelmünk a másik felé. Ha nincs? Valószínű mi sem látszunk. Ha van? Akkor egyre duzzadó árként zúdúl ránk a figyelem, melyben fürödhetünk, és ettől születnek életreszóló barátságok, közösségek... Ezek a gondolatok jutottak eszembe, írásod olvasása közben...:))))) |
|
|
|
|
|
