vágták keletről nyugatra, és vissza,
porfelhőt verve, fel, fel az égig,
a Nap szeme közé, és zörgésbe bújni,
széltében, hosszában kóborolni

szél szárított hátak, rónák,
vizeik gazok alá szöktek,
szikes-márványos erek,
homokká álmodják magukat,
csak arrébb mehessenek,
a száraz sás törve porlad,
törek se marad, az sem,
bozót sincs a tűznek,
nem is tud futni, sántán biceg

lángos ördögfiókák sisteregnek
a délibáb körül, villannak,
izzadnak néha cseppeket,
hisz felhőbogot sem látni,
hát miből eshettek, képzelet

korbácsukkal verik a szél lelenceket,
hogy istrángjukat szaggassák,
vágtázva legényest, botost, csárdást,
röpködnek is az ördögszekerek

mi csak támogatjuk az út szélét,
a rekkenő fodrok közt lessük a delet,
hátha tüzünkhöz pottyant
az ördög egy óriási lepényt,
és, hogy mi is szeleskedjünk,
a tündéreknek csapjuk a szelet,
nem is tetszik Lucifernek,
borítja felhőbe, viharba az eget,
ránk szitál, néha köpdös, prüszköl,
közben a Nap is pörköl,
mi meg elő a mondókát:
ördög veri a fiát, veri a fiát ...

és üres hassal ülünk meg
néhány ördögszekeret



(2007.)