Ezüst arcú mérgek hálójában égek, pislog az óceán, s balzsamot ken reám, megtanít a mindenség lantján zongorázni, hogy mindig erős legyek. Megdörrennek a hegyek, a hatalom kapuja falja akaratom.
Örökké zeng már a kérdés válaszomra, s mert mindene talmi, megtaní hallgatni Ő, a megszentelt erőszak - most tán fölvértez csodás művészetével - fortyogó, gonosz kétely bömböl fel-feltörő csontom minden zugából!
Taníts hát gúnnyal elfeledni a víg mát, a könyörgést csepegni baltámról, faragd ki olajos lelkemet, jövő s múlt fattya, gyémánttáblából!
Tantíts meg szívedre! Apám tanít egyre - de most kell mostoha! A pokol ritmusa lüktessen fülembe, s a bölcsesség jégcsapja döfjön fölényt hátamba, s hűvös fejem már arra tekint majd, ahonnan hagyomány jó szele fúj... |