Tegnap reggel egész jól indult a napom. Már épp kezdtem hinni, hogy jól vagyok, mikor megláttam kavics versét. Kavics nekem csak egy van a világon. Meg sem fordult a fejemben, hogy kavics lehet száz meg száz. Mint mikor Nagyonokos talált egy szép kavicsot a parton, én meg megkérdeztem:
- Jaj, hol találtad?
És szenttül hittem, hogy ahol az volt, ott csupa olyan kavics található.
Szóval megláttam a verset (Jókívánság), és egy pillanat alatt lemálott rólam minden páncél.
- Hát mégis csak megértett végre! Hát mégis csak igaz volt minden! Igen! Szeret! Szeret! Ha nem is úgy mint régen, de szeret!
De képtelen voltam megérteni, miért így, miért itt??? És felszakadt minden seb, és már írtam az új mesét a fejemben a medvéről és a fáról, akik galambok akartak lenni... és könnyes szemmel, és vérző szívvel, de boldogan járkáltam a lakásban! Hát igen! Van szerelem! Van igaz szerelem!

Aztán a másik lapon, ahová együtt mentünk - olvasom a barátnőjének a naplóját, hogy épp külföldön van, és munka címen unatkozik egy irodában, és nézi az ujján a szép új gyűrűjét...
- Áááááá! Ez nem lehet igaz! Meghaltam századszorra is... miért kellett ez... mire fel a vers akkor???
Tudom, hogy úgysem veszi fel, de telefonálok... Meglátja a számot - lenyomja... Megint darabokra hullok...
és kész! sajog mindenem, már nem akarom tudni mi miért van. Jó, hát legyen teljes a színjáték. Írok egy piszok hosszú hozzászólást, hogy meghaltam újra, de már észre se veszem, de remélem örül, hiszen biztosan ezt akarta...

És akkor jön ez a kavics, és azt mondja,
-De kérem, én semmit sem értek. Hiszen nem is ismerjük egymást...
És hirtelen megint kicsi vagyok, és mint aki rossz álomból ébred, rájövök, hogy - Ja! Hogy van más kavics is??? Végül is lehetséges.
Úgy látszik ezek a kavicsok mind egyformán kedvesek...

És már nem is tudom, hogy sírjak-e vagy nevessek. Mindenben őt látom. Pedig nem róla szól az élet, be kell lássam.
Klasszikus! Igazán klasszikus! Tiszta hülyét csináltam magamból, miközben ő már el is jegyezte azt a lányt.

Ám ez a kavics levette az én idétlen kirohanásomat, és hirtelen rájöttem: azért mégis szép az élet! Mert ez a kavics ugyan nem nekem írt verset, de már tudom, hogy kavics sem egy van a világon!
És hosszú idő óta, ma -valahogy könnyebb lett az életem.