Húsvét előtt
Még bírom. Még viszem, cipelem.
Nem teszem le, nem tehetem!
Hozzám kötözték, erős a szál,
nem oldja el más, csak a halál.
Viszem. Az úton meg-megrogyok:
’Ha elérhetném bár a hajlatot,
onnan majd… talán… jaj, nem tudom,
de nem állhatok meg félúton!’
Viszem. A hátam már sajog,
nem tudom merre, hol vagyok.
Sírok, könny marja szememet:
viszem, viszem keresztemet
*
- Ecce homo - zengik pilátusok.
- Nem - suttogom - csak asszony vagyok,
asszony, ki szűlt és magára maradt
s most roskadozik a teher alatt.
Asszony, aki szűlt és szűlt megint,
feledve annyi vért és annyi kínt,
s ha dús méhének magja megszakad,
akkor is szűl: reményt és álmokat.
*
Aki magát társamnak mondta
kamaszként bújt meg két karomban,
de félreállott, ha férfi kellett:
gyermeket nem bír emelni gyermek.
Igy maradt rám négyüknek gondja.
Reggeltől estig, s hajnalokba
nyúló éjszakák terhe nyomja
egyre görbülő vállamat.
*
egy-kettőre két-kettőre
három-hatra hat-kilencre
kilenc-tízre tizenegyre
odaérek egy-kettőre
minden lépés bokát sajdít
hátat görbít vállat hajlít
minden lépés újabb fájás
ne panaszkodj nincs megállás
nincsen Simon senki sincsen
aki terheden segítsen
egy-kettőre két-kettőre
szügség van minden erődre
minden lépés fennebb viszen
bírni fogod tudom hiszem
csak egy lépést csak még egyet
nincs más út ezen kell menned
még egy lépést csak egy felet
neveld fel a gyermekedet
egy-kettőre két-kettőre
három-hatra hat-ki…
*
… elestem, de már tápászkodok;
földre rántottak köznapi bajok.
Magam vagyok, magamba motyogok, mormolgatom, mint hívő az imát:
'Ha szomjat adott, majd inni is ád,
csak menni kell, menni kell tovább!'
*
Most azon muszáj elmerengnem
rajtam kereszt, vagy én a kereszten?
S azok, akik köröttem állnak
sorsukra, vagy csodára várnak?
*
Kersztemnek négy az ága,
jófajta fából a fája.
Ki irigyli, ki csudálja,
virágot nyit minden ága.
Hajt tavasszal, nyílik ősszel,
télen, nyáron mindig zöldell.
Ki rám mérte, jól gondolta:
nem is kereszt, de bokréta.
*
Tüzet rakok bánatfából:
táncol a láng és világol.
Könnyeimből levest főzök:
szállongnak illatos gőzők.
Édesítem szép szavakkal,
sűríttem sovány vigasszal:
- Gyere gyermek, ne sírj, egyél!
Szelek reményt, ha nincs kenyér.
Vacsorára könnyű álom…
Ami elmúlt, az ne fájjon!
Ami jön, az ne ijesszen!
Aludj, kicsim! Aludj, szentem!
Két karommal takargatlak:
ne marjon foga a fagynak,
ág ne bántson, gally ne tépjen.
Aludj, kicsim! Aludj szépem!
*
Vége az éjnek, már hajnal közelít,
törékeny napfény bontja szirmait.
Most tisztán látok: a kereszt, amit viszel,
nemcsak lesúlyt, de egyszer fölemel. |