Kőröz-kőröz fészke fölött, ideges vijjogással Fiókát költ maga után az énekesmadár Vértelen csapkod, zuhan foszló tollú szárnnyal Mikor átütött begyén felpiroslik a halál
Tehetetlen a gondolat, körbe-körbe megy Teli lesz a kosár meggyűrt, áthuzigált lappal, Bizonytalan vibrál ’igen’, s ’nem’ közt vívódó ’lehet’ Éjjelből éled ismét az estébe hanyatló nappal
S fájdalmat szül az ezerszer elvetélt vajúdás Kék vérfoltként terjed szederjes tinta szét Ránduló kötelére szörnyed felakasztott Júdás A pipa csak füstöl-füstöl, s ring üres hintaszék
Azzá lettem, mivé válik ostoba kétkedő Ki legyőzetve, nagy szavak tengerébe fullad Szenessé főzött ételre reárogyó fedő Mi alól pusztulás fertelmes szagú tüze gyullad
Utadra indítlak, árva, nem tudtad meg, miért vagy Széttárt karom ég, loboncos lánghajat táplál Lobogtatva szórom magam hamu-martaléknak S nézem-nézem az elhulló, riadt kis madárkát
2008-04-20 |