Pillanat
A pillanatot megragadni; nem lehet,
Utána nyújtod karod. Rád nevet.
Lehelete bűzlik az olcsó bortól,
Talán én lehetek, ki belekóstol
poharába, s kortyol belőle.
Savanyú a szőlő, s attól e lőre,
De poharát fenékig ürítem,
Testem benne megmerítem,
Hogy homokpadomon,
A porba dőlve,
Testem lenyomatát, vizesen tőle,
Otthagyjam.
Már itt az új pillanat, s a régit takarja,
Szárít a konok szél, a föld pedig akarja,
Nagyhangon követeli saját porát,
S ha már megosztotta velem borát,
Hát neki ennyivel tartozom.
Lepergetem magamról fantomom,
Testem végre tiszta,
A homokról vizemet a nap felissza.
S így lesz minden a régi.
Senkiben nem él már e kép,
Tán, képzeletembe is más lép
Örökébe. |