A fiatalok a közeli kis templomba szoktak misére járni. Ahogy az ifjú ara mondani szokta, nem olyan hideg, mint a Dóm. Sokkal barátságosabb. Első gondolatuk az volt, hogy itt tartják majd az esküvőt. Az ész érvek a Dóm mellett szóltak. Közel van mind a vacsora, mind a polgári szertartás színhelyéhez. A kiválasztott menyasszonyi ruhában végig vonulni a ebben a hatalmas templomban milyen gyönyörű lehet. Sőt az örömanya is ide jár misére. Megszületett a döntés, esküvő a Fogadalmi templomban. Ember tervez, Isten végez. Vagy az első gondolat a jó? Pünkösd lévén, a vasárnapi bérmálás főpróbája miatt, nem tartanak esküvői misét. Maradt a szőregi kis templom. A megszokott pappal, a maga egyszerűségével. És eljött a nagy nap. A lánykérés megható pillanata után a szülők boldogan mondják mától az én fiam, az én lányom. De az örömanyák szemében megcsillan egy pillanatra a féltékenység, nem adom, őt én szültem, csak az enyém, csak én tudom anyaként szeretni. Gyorsan, magukat elszégyellve, visszafojtják a fájó érzést. Szerencsére a fiatalok a boldogságtól nem veszik észre az anyák lelkében dúló vihart. A városháza ünnepélyes pillanati alatt egymásra sem néznek, csak a gyerekeiket látják a könnyeik mögül. De már a templomban a násznép, a helyükön a tanuk. Mielőtt az örömapa elindulna fiával, hogy az oltárhoz vezesse, az ifjú férj az anyósa fülébe súgja: - Tudom, hogy a tiltás ellenére is megpuszilod a lányod miután felhajtottad a fátylat, puszilj meg engem is.- És már indul is, hogy egy életre hűséget esküdjön. Utolsó simítás az uszályon, pici igazítás a fátyol redőin. Az örömanya könnyes szemmel megcsókolja a nyakában lógó karikagyűrűt, közben halkan súgja: nézd milyen szépek és boldogok. Lassan vezeti lányát az oltárhoz, tudva, hogy már a gyerekek külön családként lépnek ki a templom ajtón. A plébános nagy mosollyal, a násznép halk morajjal jelzi a menyasszony szépségét. A fátyol lassan felemelkedik. Az anya megcsókolja lányát, a pap rosszallóan összehúzza a szemöldökét, de a következő ölelés a leendő férjé aki gyermeki szeretettel öleli át a leendő „anyát”. Ettől a pap is elmosolyodik és élete legszebb miséjét kezdi celebrálni. Az eskü alatt a férj hangja kemény, határozottan cseng, pedig arcán a szerelem tükröződik, míg a feleség hangja elcsuklik a könnyektől, a meghatottságtól. A két anya a szemét törli igen sűrűn. Erre a párra mindig emlékezni fogok, - mondja az egyházfi. Ő pedig nem hazudhat. És mire az ifjú pár kivonul a templomból felzúg a harang. Betölti a kis teret a hangja. Szebben szól mint bármelyik bazilika harangja. A két örömanya szívében elolvad az utolsó jégcsillag ahogy a gyermekeiket nézik. Már nem a te lányod az én fiam, nem az én lányom a te fiad, Ők ketten egyek. És egyszerre mondják ki: a mi gyerekeink a legszebbek. Összeölelkeznek boldogan. És szól a harang. |