Vasárnap éjjel
Lehet, hogy a kisrókának a sötétség a barátja, de én nem vagyok kisróka és egyre jobban félek a sötéttől. Már egyáltalán nem tűnik olyan jó ötletnek, hogy eljöttünk Dunkerque-be. Még szerencse, hogy napközben aludtunk egy kicsit a parkolóban, mert így bírjuk egy darabig, na de az egész éjszakát mégsem lehet átvirrasztani!
Az a kismacskás vicc jut eszembe, mikor a kismacska megkérdezi a nagy macskát mi az a nemi élet? A nagy macska azt mondja neki, hogy menjen ki vele este a tetőre, majd meglátja, mennyire fogja élvezni. Zuhog az eső, mikor este kilopakodnak. A kismacska megcsúszik, majdnem lezuhan, épphogy el tudja kapni az eresz szélét. Kétségbeesve kapaszkodik, majd odaszól a nagy macskának:
- Na, jó! Még öt percig élvezem ezt a nemi életet, aztán megyek haza aludni.
Öt percig még én is hajlandó vagyok élvezni az éjszakai életet, de aztán aludni akarok! De mégis hol? Sehol egy biztonságos park, a peterdák egymás után robbannak mindenfelé. Brugge-ben kellett volna maradnunk! Ott csend van és nyugalom!
Jaj, hát sosem növök fel? Itt van Nagyonokos is! Érte is én felelek. Kell keresnünk egy helyet, ahol biztonságban vagyunk!
Az állomás! Hát persze! Az állomás! Zseni vagyok! Megmenekültünk!
Ellentmondást nem tűrő hangon közlöm Nagyonokossal, hogy az első vonattal Brugge-be megyünk, és ott alszunk.
Neki minden jó! Teljesen elvarázsolja a gondolat, hogy történelmi pillanatokat élhet át a franciákkal. Nem akarom elrontani az örömét, de engem a mi kis szürke életünk ezerszer jobban izgat, mint a történelem.
Végre megtaláljuk az állomást! Gyanúsan sötét minden. 22:50 és 03:00 között zárva van minden ajtó.
Bár tudom, hogy az aggódás nem segít, kezdek pánikba esni. El kell innen mennünk! Ez az egyetlen dolog, amit biztosan tudok.
Már éjfél is elmúlt. A város szélén stoppolni kezdünk. Egy nő áll meg. Nem vagyok különösebben vallásos, de azért elrebegek egy köszönömöt az égieknek.
A nő egy kávézóban dolgozik, rögtön megkérdi láttuk-e a meccset.
Hát, persze, és sajnáljuk, hogy nem nyertek a franciák, de tizenegyesekkel veszíteni igazán nem szégyen.
Szégyen, vagy nem szégyen, a nő nagyon szomorú. Felhangosítja a rádiót. A sanzonok is mind a veszteségről szólnak. A nő énekel és közben sír.
Ehj! Lehet, hogy veszélyes dolog ennyire a dolgok közepében lenni, de ugyanakkor megható is. Itt ülünk egy idegen nőnek a kocsijában, aki nem szégyelli előttünk a könnyeit. Nekem ez jelenti a történelmet.
A belga határ után félreáll.
Ennyit tudott segíteni –mondja, és mosolyog.
- Remekül játszottak a franciák! – próbálom vigasztalni.
Miután elhajt a kocsijával felmérjük a terepet.
Az út, ahol állunk rávisz az autópályára. Két oldalán bokrok és füves terület. Ahogy egész Belgiumban, itt is óriási lámpák világítják meg az utat.
- Itt fogunk aludni! –jelentem ki Nagyonokosnak. – Ettől jobb helyet úgysem találunk, és reggel biztonságosabb tovább menni.
Nem tiltakozik. Néhány perc alatt felhúzzuk a sátrat, felfújjuk a gumimatracot, és végre álomra hajtjuk a fejünket.
Néhány óra múlva arra ébredek, hogy iszonyúan fázok. Még szerencse, hogy Nagyonokosnak dupla hálózsákja van. Ő édesdeden alszik. A kabátom persze a csomagmegőrzőben hever a hátizsákban. Nagyonokos kabátját terítem magamra.
Milyen rossz lehet hajléktalannak lenni! Még szerencse, hogy nekünk csak néhány napig kell kibírni. Hirtelen összeszorul a szívem, ha arra gondolok, hogy van, akinek örökké magával kell cipelnie minden vagyonát, és minden éjjel meg kell küzdenie a kiszolgáltatottsággal. Csak most döbbenek rá igazán, milyen védtelen is, az alvó ember. Milyen nagy dolog békében aludni: nem félni más emberektől, nem aggódni az eső miatt, nem fázni…
Itt legalább biztonságban vagyunk! Most csak ez számít.
Már magasan jár a nap, mikor reggel kimászunk a sátorból. Tornázni kezdek, Nagyonokos csatlakozik hozzám.
- Minden reggel így kellene – jegyzi meg mosolyogva.
- Na, igen! Akkor talán a bokámat is elérném egyszer.
Torna után Nagyonokos előszedi Gyufa macit a dobozból.
- Nézz körbe te is! –mondja és megmutatja neki hol járunk.
Tüneményes ez a lány! Még Gyufa macira is van gondja! Micsoda szerencse, hogy nekem született!
- Mire Brugge-be érünk legalább tíz óra lesz. Jó lenne valahol lemosakodni. Mit szólnál hozzá, ha vonattal elmennénk a tengerhez, és ott fürdenénk?
- Vonattal?
- Vonattal. Különben megint elmegy az egész nap az utazással.
- Jól van. Igazad van – szól sóhajtva. –Szerintem ma is túllépjük a keretet.
- Be kell látni, a szegénységnek is vannak járulékos költségei. Ha mindenen spórolunk, akkor a végén nem marad semmi, aminek örülni tudnánk. Képtelenség ennyi csomaggal élvezni a sétát.
Egy kedves idős párnak köszönhetően fél óra múlva már Brugge-ben vagyunk, az állomáson. Mindössze csak a fürdőruha és türülköző marad a táskákban. Micsoda kényelem! Igazi luxus! Semmi hátizsák, csak egy kis szatyor az útitársunk.
Már olyan messzinek tűnik a sötétség! Ragyog a nap, vár ránk a tenger, miénk az egész világ!
|
