Visszatértem. Tegnap már nem volt hangulatom, így ma hogy eltelt egy nap írok megint. De mit is írhatnék...tegnap már igazán semmi nem történt velem, attól eltekintve hogy jól összevesztem telefonon újdonat férjemmel...szegényke nem és nem érti hogy szarkazmusom, iróniám, és a belőlem ömlő maró gúny nem neki, inkább a minket elválasztó 1500km távolságnak szól, és feszt megsértődik...Mondjuk hozzáteszem, hogy valszeg csak magam mentegetem, és igazán meg kellene már tanulnom uralkodni magamon, de 25 évesen Urambocsá' még nem sikerült ezen tulajdonságot elsajátítani. A spontaneitás embere vagyok....vagy csak egy hisztis hülye liba akire ráférne egy jó nagy anyai avagy apai pofon..ehhe:) Szal a mai nap...Reggel kórház.Imádom ezt a feszült légkört a szülészeten, mindenhol hatalmas pocakokkal "tolató" kismamák, mindegyik mosolyog, komolyan mintha kötelező lenne, és eljátszuk közösen, hogy hát ki a fenét zavar 1-2-3 órát várni egy orvosra aki miután reggelizett, ebédelt, lörtölt az ügyis nővérkével,megbeszéli a komplett vacsoratervet a mobilon a nejével, már jön is azonnal és elvégez egy vacak ultrahangot, hiszen egyéb dolgunk sincsen mint kedélyesen elücsörögni egy tökre lerobbant váróteremnek kinevezett huzatocskás folyósón???!!! Hát persze hogy ehhez vigyorogni kell. És az sem igaz ám, hogy félünk az eredményektől, de nem ám, mert mi aztán biztosra de tényleg ezeregy százalékra tudjuk, hogy csak a mi pocaklakónkkal nem lehet semmi baj, és minden élettani és tökre normális lesz, és hát erre a vizsgálatra se jöttünk volna ha nem lenne annyi nagyon sok szabadidőnk, hiszen velünk aztán tutira minden rendben van. Csak azt tudnám akkor, hogy várakozás közben mi a fenének álltatjuk a velünk várakozó, iruló piruló, cseppet talán verejtékező, netántán szorongó kismamatársunkat azzal, amit amúltkor hallottunk a szomszédunk unokatestvérének a kollégiumi szobatársnőjének a tragikus kimenetelű szüléséről, és a  magzat méhen belüli károsodásának esélyeiről, és hogy milyen vadonásúj bébibajokra bukkantak nemrég orvoskutatók....És akkor a hab a tortán, a vizsgálat maga, NST a becses neve, és aminek lényegét még ma sem sikerült teljesen megértenem (szégyen ápolónő létemre),annyit tudok, hogy a picinek odabennt mozogni kell, s mikor én érzem hogy mozog meg kell nyomnom egy gombot. Hát nem természetes hogy az én kicsi lányom már negyedik alkalommal, hogy nem és nem hajlandó megmoccanni?20 perc alatt 2 halvány hagyj a fenébe rúgkapálást pprodukált miután csukóig beleböködtem a kezem a pocimba, hogy hátha felébred és hátha mozog valamicskét!Hát nem...ezek után ultrahang, amnioscopia miegymás....és egy kukk sem arról csak úgy spontán, hogy mi minek a  következménye, mi mit válthat ki, és mit kell tennem, hogy minden a lehető lejobb legyen jelen helyzetben. Ezek után már nincs más dolgom, mint hazajönni, és tökhiggadt kismamaként nyugisan várni, hogy mi a fene is fog történni. Hát ma délután arra a következtetésre jutottam, mondom nem teljesen laikusként, hogy max megszülök nyolc hónapra és a súlya Chiarának kicsit kisebb lesz. Merthát kell valami stratégia megnyugodni...Aztán jött az itthoni magyarázkodás...Drága kedves Édes anyukám, akinek nem elég ám a megnyugtató dolgokat egyszer elmondani, neeeeem, legalább egyszer de inkább kétszer visszakérdez, hogy és akkor ott és itt mit is mondtak? Semmit anyukám...hogyhogy semmit? És akkor miért nem kérdezted meg? De mit is? Mi az amit tudni akarok? Olyan realitásszagú kérdéseket vágott jóanyám a fejemhez, ami nekem ott, lányos zavaromban, és kislánykás félelmemben eszembe sem jutott, nem még megfogalmazódott volna...Ígyhát...várunk holnapig, mert természetesen holnap is menni kell. Fő az optimizmus, legalább telik az a drága jó sok szabadidő.Ja és csütörtökön és szombaton is vizit van...Szép az élet.Az új élet meg még szebb:)) Szóval miután drága éccsanyámat végighallgattam, hogy hogy lehetsz ilyen hülye, meg hogy nem kell izgulni, meg hogy nincs semmi baj, de akkor mit is jelent ez a latin kifejezés mert ezt neked tudnod kell....jött a feketeleves, magyarázzam el a kedves férjemnek, akivel még mindig haragban félig egész nap 3 smst váltottunk, hogy itt vagyok a kórházban, most ultrahangra várok, és hogy mikor hazaértem hívlak, magyarázzam el idegen nyelven, (mammamia magyarul sem értem...) hogy mi is történt velünk, és hogy aggodalomra semmi ok, és ki ne rúgassa már magát a munkahelyéről és ne vágtázzon ide, elég lesz majd mikor szabadnapja van, meg max mikor szülök:) Mondjuk nem bántam volna ha jön, de azért kis eszem nekem is van, meg mondom, félig haragban vagyunk, ilyenkor játszom ám a büszke kemény nőcit:) Mindenesetre sikerült megnyugtatni, de nem volt egy gyenge feladat, kicsit bele is izzadtam, pedig nagyon hideg van...18 fok!!! Másik döbbenet, nem fér az őszi cipőimbe bele az én szép, kecses és nőiesen karcsú kis bábikóm....horror, a szandál már nagyon hiii hiii hiiideg... Na hát ennyi..most már befejezem, akkor is ha befejezetlen, mert épp most fejeztem be a teleont életem párjával, és már najon álmos vagyok. Jó éjt blogocska(..el ne felejtsem hogy találnom kell neked valami nevet).