Hi!
Azt kell mondanom, hogy a terhességgel merőben új dolgoknak tanultam meg örülni.PL. Hétfő. Intéznivalók. Mászkálni valók. Amíg dolgoztam, bár nem voltam a klasszikus munkások közé tartozó, mert 12 órában dolgoztam és semminemű rendszeresség nem volt a beosztásomban, a hétfő egy hétköznap volt, amikoris vagy dolgoztam vagy nem, de intézkedni, menni semmiképp nem volt kedvem. Na most van. Egy dögletesen unalmas vasárnap után tehát már már feldobottan ébrdtem ma reggel, hogy HURRÁ, menni kell kötelező főorvosi felülvizsgálatra a táppénzem miatt. Délre kellett menni, ebből adódóan mindenre volt időm reggel. Arra is, hogy elgondolkodjam azon, vajh' mi a fenének van szükség felülvizsgálatra egy terhességgel táppénzrte vett személynél??? Tán tán vissza lehet élni vele? És ha igen hogyan? Megszülök otthon és jól nemszólok? Vagy úgy csinálok hónapokon keresztül mintha kismama lennék és közben meg nem is? Vagy nem tudom... Mindenesetre fő hogy menni kell. Abban azért reménykedtem valamelyest, hogy azért kell délre menni, mert valamiféle redszer, időpont vagy valami működik egy ilyen procedúránál. 11:40-re megérkeztem a rendelőbe, a hőn szeretett ÚJ (amúgy ezeregy éves) Bécsi villamosunk majdnem kirázta belőlem az úton a gyerkőcét, de hát fő a fejlesztés, ha ebben a városban még senki nem látott ilyen villamost akkor az azt jelenti, hogy ÚJ. Akkor is ha nyög, hörög, ráz, zörög, csattog, csereg, majd szét pereg mikor a fiatalos villamosvezetőnéni ezerrel veszi az amúgy veszélytelen kanyarokat a villingerrel. Írtam hogy megérkeztem a rendelőbe, kérni akartam sorszámot a sorszámosztóban, (terhestanácsadásra mindig kell kérni), mondták most csak a TAJ kártyám kell, és nem kapok számot. Ekkor már tuti voltam, hogy azért jöttem délre mert délben be is hívnak. Hogy mekkorát tévedtem!!!! 12:00 előtt három perccel már nem kaptam levegőt, annyian voltunk. Ez amúgy mindig is nagyon tetszett ebben az intézetben, egy zárt folyosó egyik és másik végén is jó nagy ablakok vannak. DE! Mivel kismamák járnak ide, (...gondolom én hogy ezért...) a nyári 1500C-fokos melegben sem volt nyitva az ablakokból egysem, nehogymá bejöjjön egy kósza szellő osztán megfázítsa szegény várandósokat. Most sem volt ez másképp, összes ablak bezárva, levegő semmi, csak a meleg és a szagok... Nem restelltem felállni, s odasétálni kinyitni az egyik ablakot jó nagyra, gondoltam nem csak én érzem a levegő hiányát, biztosan más is, csakhát ugye a lustaság fél egészség. (...mondjuk megfulladni kicsit egészségtelenebb...) Eltelik három perc...már tényleg rengetegen vagyunk, egyesek halkan beszélgetnek, mások hangosa, van aki nézelődik, én olvasnék, mikoris egy anyuka feláll, odamegy az ablakokhoz..(..gondoltam jó a motiváció, én kinyitottam egyet, na ő meg majd a többit...), s nem hiszek a szememnek!! Bezárja az ablakot!!! Majd elnéző mosollyal rámnéz, s közli: Nagyon érzékenyek vagyunk(!!!) a huzatra. Áhh..értem én... Érzékenyek vagyunk. Már majdcsak válaszoltam, hogy MI meg érzékenyek VAGYUNK a büdösre, de a csapatszellem jellemzőit ismervén (...sok megvadult felbőszült nagyhasú kismama akik mind a babájukkal együtt érzékenyek a huzatra....ohhhááhh...) jobbnak láttam hallgatni. Csendben szenvedtem tovább most már erősen reménykedvve, hogy valóban időre kellett jönni, és gyorsan kijutok a szabadlevegőre. El elrévedeztem, vajon miért gondoljuk kötelességszerűen hogy mert van bennünk egy picur kis lény egy bébi, egy gyermek, akkor az már feljogosít minket arra, hogy hülyeségeket csináljunk, vagy épp ne csináljunk a szituációktól függően? Ez olyan mint a nyugdíjasok felfogása a buszon? Hogy én ha ledolgoztam a magam 45 évét több jogom van leülni a buszon mint bárkinek??? (...mindenkitől elnézést, de itt a bot nélkül remekül járni tudó gyógyászati segédeszközt csak inkongnitóból használó idősb emberekre gondolok, akik az utolsó szabad helyért nem restellik verekedésre lökdösődére használni a járókeretet, botot mankót pelenkát, miegymást...)   Szal mindenki hallotta már ezt a:"egyél csak most kettő helyett eszel!", vagy "Ha megkívánod, edd is meg mert ha nem, meglátszik majd a gyereken!"  mondatokat, amit nem is tudom mi céllal találtak ki, de jó nagy hülyeségnek tartom. Ha én ezidáig kettő helyett ettem volna, mostmár bátran állíthatom lennék akkora mint egy hegy. A megkívánásról inkább nem nyilatkoznék, merthát nálam ez nem olyan egyszerű, de szerintem ebben sincsen ráció. Minthogy abban sem, hogy a gyermek X hónapos koráig nem lehet babakelengyét vásárolni, mert fix hogy valami kellemetlenség, tragédia ér. Hát kábé így tudtam elképzelni, az: "Érzékenyek vagyunk a huzatra" című mondat mélyértelmét is. Ha az anyukának fáj a feje, hasa, mája, lépe a huzattól, akkor gondolja szegény, hogy a picinek is fááj... Hát igen. Nagy empátiás készségről tenne tanulságot...bár szerintem az empátia nem mint a szopóreflex születik velünk. Sőt! Ezt utána kellene fejleszteni....már akinek van olyan érzése, hogy szüksége lehet rá. Nekem lett volna...mind részemről, mind a többi mama részéről. Levegőt akartam kapni!!! Dél után néhány perccel kijött a távolabb eső ajtó mögül egy fiatal lány, és a kiskönyveket kérte. Naná, hogy jó távol ültem le az ajtótól, míg odavergődtem a lányhoz kétszer majdnem elsodortak, és háromszor ráléptek a lábamra, továbbá észleltem azon aggasztó tényt, hogy a távolabb ülők kiskönyvét alulra, míg a közvetlenül az ajtó előtt ülők kiskönyvét felülre tette a kezében...Gondoltam, itt sem lesz már korai elmenetel, mert bár ha az érkezési sorrendet vesszük csak 3 hölgy volt előttem, már egyáltalán nem voltam benne biztos, hogy milyen rendszerben fog működni a sorrendiség. Kicsi várakozás után kijött egy másik lányzó, és hívott név szerint egy kismamát. Na innentől kezdve 3-5 percenként váltották egymást a nők, mindenki egy névvel jött ki. 1 óra múlva jön ki egy nőci, s közli...:"menjen valaki". Tessék? Hát tovább nem szólítanak? Na a három hölgy közül az egyik aki előttem érkezett hamar kapcsolt sebességbe és már bent is volt... Majd kifelé jövet közölte, ők voltak az ismerősök akiket név szerint hívtak, most már érkezési sorrendbe kell bemenni a továbbiakban. ÉÉÉÉÉÉÉédes. Innen már hamar sorra kerültem, tíz perc múlva bent voltam. Doktor: " Mondja a nevét" Mondtam. "Hányadik hétben van?" Mondtam:38. "Jó. Többet nem kell ide jönnie, soksikertsokszerencsétésjóegészségetviszontlátásra". Mondtam: Hö? De aztán jobbnak láttam nem kötekedni, megvártam míg tesznek egy pecsétet a kiskönyvembe és kijöttem. Itthon drága jó anyukám üggönyt mostott, meg randiátort festett. Csatlakoztam volna, de eltiltott, így aztán kiporszívóztam meg fellógtam a netre keresgélni ezt meg azt. Találtam is sok botrányos dolgot GYES-ről és GYED-ről, ha holnap sikerül valamit kiderítenem ezekkel a talányokkal kapcsolatban, fix hogy leírom. Én egyenlőre semmit nem tudok róluk, és már anyám sem, mert a hugim óta minden csak változott. Egy telefont eresztettem meg a munkahelyem SZTK felelősének, aki ennyit mondott:"egyenlőre szülési szabadság jár majd, aztán meglátjuk a GYED-et. Mert ki tudja mire oda kerül, lesz e még GYED???" Ebből arra jutottam, hogy holnap keresek valakit, aki tájékozott mindenben, és sikerül a piszkos nyomtatványokat is jól kitölteni...nekem nem biztos hogy sikerülne egyedül. Holnap témája ez tehát. Ezután az ebéd rendkívül egyszerűen tojásos nokedli volt, kiadós, gyors és olcsó, (persze nem én találtam ki), az uborkasalátát már én csináltam hozzá. Aztán szundiztam kicsikét, meg akartam nézni az Állítsátok meg Terézanyu-t, de bealudtam rajta, aztán most meg itt vagyok. (...talán nem is olyan kicsit szundiztam...2-2 és 1/2 óra...hhehhhe...) Most pedig abbafejezem, megérkezett a hugom és a gépet követeli. Láttam ám én tegnap hogy az MSN-en valami pejhedző bajszú teszi a szépet neki, mondjuk addig jó míg csak az MSN-en... Kicsit aggódom, mert hát ki ismeri mai napság ezeket a 16-17éves fiúkákat? Az öcsém, aki ez a korosztály viselkedésével letagadhat kb 4 évet, belőle következtetést levonni nem tudok. Na jó, tényleg megyek mert a hugi kiakad a tudományos okfejtésemtől:) Jövök majd....pápápá