Emlékek, Ti sok csodák, sok szépek, nyughatatlanok vagytok, merészek. Szívemet facsarjátok szüntelen, örömkönnyel s bánattal nézhetek. Csak háborgassatok kedvetekre, méltón irigyelve legyek, tessék, hisz megmondta a kedves jó atyánk: Inkább több irigy, mint egy ellenség. S ha nincs is jó szó abban a szívben, legalább nem bánt, csak pislog bambán, miért? És nem nekem? Én mondanám: Mert a szerelem nem pénz s test, nem ám. Zsák s folt, folt és zsák, ó hun bölcsesség. Nem véletlen lett, csillagaink egy, s minden mi bennem, benne ugyanaz. Hála az Úré, az egyetlen egy Keze nyoma, áldása s jósága, hozzám, hozzá s hozzátok irigyek. Okuljatok, térjetek jobb útra, mert az élet több, nem csak elveszek. De minek is cséplem én itt a szót? Hangom nem hallatszik messzire el, csak magamban osztom, mint vajmi bölcs, boldogan és igaz szerelemmel. Mélyen ide bent zakatol egy hang, bársony puhaságával simogat, Illata, mezőknek békessége, örök-tavasz mely soha nem hervad . Sóhajtozva álmodik a percben, a napok, éveknek tűnő idők, hiányzol kedvesem, hasit belé, s a csend, a mélyből hangtalan felbőg. |