Mindenek előtt szeretném leszögezni (ahogy Horn Gyula mondaná), hogy ami ebben a naplóban írva van, az mind Irodalom. Bőven van benne irónia, költői túlzás és hasonló...izé...eszközök. Ha valaki vagy valami magára ismerne az pusztán a véletlen műve, ugyanis, van ami igaz, van ami nem abban amit írok.
Ezt azért mondom, nehogymár valaki a nyakamba akasszon valami szaftos személyiségjogi pert, mert ez most roppant mód divatozik. Egyébként, hagy mondjam el, ma, Mo-n az emberek két dolgot tesznek, igen nagy intenzitással. 1. Vásárolnak (zabálnak, isznak, szívnak:azaz fogyasztanak). 2. Pereskednek. Mindkét terület szolgáltatói (üzletláncok, bankok, biztosítók, ügyvédek, bírók) ebből piszkosmód jól megélnek, és ekkor még enyhe voltam.
Tülekednek, nyomakodnak, egymás lábát tapossák, mustrálják egymás bevásárókocsiját, kié van jobban megpakolva, ha egy ismeretlen ismerősé jobban tele van, még többet pakolnak bele, olyan dolgokat is, amire semmi szükségük nincs. Manapság a bevásárlás azt a szerepet játsza, mint az ánti időkben a kórzózás. A Bevásárlóközpont pedig, és ezt most vegyék szó szerint, semmit sem kockáztat. Az áruk polcra pakolására külön nem lell munkaerőt /továbbiakban (muaeő)/ biztosítania, ugyanis ez a Beszállító (akitől nyomottáron, nagykegyesen méltóztatik az árut átvenni) kötelessége, fizetési határidő 6, azaz hat hónap (vagyis már rég eladta azt a mennyiséget amit kifizet), a Beszállítónak még az is kötelessége, hogy a megromlott, vagy határídőn túl megmaradt árut visszavegye, a muaeőt éhbérért, sokszor feketén foglalkoztatja, a területet ahová legigantizált, a Várostól szinte ingyen megkapta, a buszok a végállomásaikat oda helyezik, adókedvezményt kap, stb...stb...
Ja, hát így könnyű! Mondaná az ember, pestiesen, de mondja inkább szomorúan. Ezzel szemben mi van a Belvárosban? A Belvárosban az van, hogy a Polgármesteri Hivatal a belvárosi üzlethelységeit kiadja vagy eladja olcsón a slepjének (akik közel vannak a tűzhöz), ez a Szerencsefia (Ügyvédek, Épitészek Bankárok, Közjegyzők stb.) jó nagy haszonnal továbadja a bérleti jogot egy pesti zsidónak vagy egy tőkeerős Hazatelepültnek, akik ismeretségük révén búsás haszonnal továbbadják egy Világmárkának (Nike, Adidas, McDonalls stb.) Ezután csak az árakra kell nézni. Már aki ránéz.
Ha, valami szerencsés véletlen folytán a Szerencsefia mégis egy városi vállalkozónak (így, két kisvével) adja ki az üzletét, aki nagymarha lévén enni akar adni a porontyainak( és már negyven éve itt él a városbam, itt is született és itt is fog meghalni,- éhenfordulni az árokparton), fizeti az irdatlan bérleti díjat (+ÁFA), gürcöl mint az állat, családja rámegy, közben jön a Munkavédelmi Főfelügyelőség, ellenőriz, jön a KÖjÁL, ellenőriz, jön a APEH, ellenőriz, és büntet (mint egy rosszkisfiút a Tanárbácsi, most húszat kapsz a csupasz fenekedre), és még jönnek mások is , hagy ne soroljam tovább, és a vv egyszer csak azt veszi észre, hogy elhurcolták a TV.-jét, videóját, butorát, mindent. Illetve nem is veszi észre, mert addig már Ő a baktaiúton van (baktaiút= elmegyógyintézet, egries kifejezés).
Mindez arról jutott az "eszemba", hogy mennyi élet van egy Japán Haikuban. Mennyi illat, íz, doromboló jószívűség, a természetnek mekkora pompája, szeretete, tisztelete. Alma és szilvavirág szirom hull, báj és kecsesség hajladoz, mint fűzfalomb a tavaszi szélben.
Ezzel szemben mi van itt? Itt, nézek ki az ablakon: lerobbant játszótér, kiéget fű, kóbor kutyák, kóbor kutyák szara mindenfelé, túlcsordúlt, bűzlő szemeteskonténerek, a túlcsordult, bűzlő szemeteskonténerbe kotorászó emberi lényeknek látszó emberi lények. Az a csoda, hogy itt mégis terem Haiku. Ez valóságos világcsodája:
A 8.
Holnap folytatom, most mennem kell dógoz. Remélem jobb kedvem lesz.
|
