Egy árnyék vagyok csupán Egy megfakult s megkopott Talán volt idő volt idő mikor még másként hivatott Ma már csak ez maradt Hátamon súlyos batyuval ballagok Az elmondott szavak,az elhullajtott könnyek A végtelen hit terhével S az idő az idő gonosz fintorával... Fülemben hallom kacagását Bőrömön érzem hidegségét Érintését Gúnyos lehelletét Harcoltam oly sokat hitemért Harcoltam oly sokat másokért. Mások hitéért Mások lelkéért... Alászálltam a semmibe A butaság,vakság bölcsőjébe Láttam meggyötört arcokat S kárhozott lelkeket Magával a sorssal vivtam át kemény éveket Mert azt hittem gyozhetek Ám nincs győzelem Csak szélmalomharc Viharba kiáltottam szavakat Mig hangom elkopott Mig torkom kiszáradt Mig erom elfogyott Kiáltanék tovább... Ám erom elfogyott Már csak egy árnyék vagyok Egy megfakult,s megkopott Mit számit mit gondolok Mit számit mit érzek Süket fülek nem érthetik sem szavaim,sem tetteim Sötét kis szobám árnyékában elvegyülök csendesen Elszürkülök Beleveszek a falakba Volt idő mikor másképp hivatott. Volt idő mikor azt hittem a fényt Nem nyelheti el semmi sem Paripám hátán ülve a magasból fényes dicsoségben hittem Ám a harc nem az enyém volt. Csak másokért vivtam. Zsoldos voltam én... Ki hitt a célban,ki hitt az álmokban. Ma már csak árnyék vagyok A harctér árnyéka A harctér szelleme...
Lovam kantárjába akadva lábammal, fejem a véres füvön lapitja a kiégett fűszálakat... |