A tükörhöz léptem, hogy megnézzem, honnan kellene nem egészen egy hét alatt emberi formáig jutnom. Szomorúan állapítottam meg, hogy leggyorsabb megoldás egy álarc lenne – persze olyan, ami nem takarja el a számat, az időközben megszépült fogaimmal! Elmosolyodtam, mert kedvem ugyan még nem volt hozzá, de legalább már meg mertem tenni, hát gyakoroltam.

Fodrászhoz mentem, és napra pontosan egy hónappal a szakítás után, új életet kezdtem. Radír és pakolás keltette életre a bőröm, korrektorral elfedtem a szemem alatti sötét karikákat. Egy kis fekete festék kontúrnak – és most szájfestéket kentem az ajkamra. Csókállót!

Józsi hosszan ölelt magához, amikor hozzá léptem. Órákig csak beszélgettünk egy kis bor mellett. Részletesen elmeséltetett velem mindent, én pedig csak mondtam a mi kis történetünket, a vívódásaimat. Néha sírtam is, de előtte nem kellett szégyellnem, hisz ismert már kívül-belül.

- Szóval, a festék alatt elég szarul nézel ki, ugye? - kérdezte. - Miattam kár volt vacakolnod vele, tudod! - és megsimogatta az arcomat, majd két meleg tenyere közé vette, és megcsókolt gyöngéden, szeretettel. - Felejtsd el a pasast! Ez a Parázs szerintem csak tüzet gyújtani tud, az oltáshoz nem ért. Csak tehetetlenül ül a láng mellett, és gyönyörködik benne! Hidd el, tudta jól, hogy kevés hozzád! Az ilyenek így élveznek. Csak egy ripacs! Nehogy már magadat okold, amiért fellobbantál! Ezerszer többet érsz az ápolt kisujjánál is, nekem elhiheted! Te nem őt szereted, csak azt, akinek álmodtad. Nagyon-nagyon messze van pedig attól a valóságban. Azért, mert találkoztál egy ilyen piromániás hímtaggal, te még ugyanaz a nő vagy, aki gyerek életét mentette a Tiszából. Aki segített nekem kimászni a rákból. Aki a gyorsétteremben a koldusnak is fizet egy ebédet. Ugyan, mit vártál egy ilyen alaktól? Már 31. éves korában sem tudott kielégíteni.Tudod, mire használt? Hogy felizgasd a leveleiddel, meg a verseiddel. Talán így a nejét meg tudta dugni! Olcsóbb voltál, mint egy pénisz pumpa, és még a hiúságát is legyezgetted. Ennyi! Valaha én is azért tartottam tőled, mert nem voltam magamban biztos. Mindig vibráltál, mindig csinálnod kellett valamit, és csak mentél a fejed után. Nem hittem, hogy bírni fogom melletted a tempót, amit diktálsz.
- Ehhez képest te tartasz ki mellettem legtovább! Több, mint harminc éve vagy nekem! Azóta mindenkit megcsaltam veled. A férjeimet is! Ha jól belegondolok, Téged csaltalak meg velük.
- Szóval, úgy érzed, hogy 20 centire voltál a boldogságtól? - kérdezte, s közben finoman érintette ajkával a nyakamat.
- Dehogy! Sokkal közelebb voltam. Talán 13...
- Megelégszel ennyivel, Te Parázson sült Buczi? - és lassan lefejtett rólam minden ruhát. - Akkor én most mit csináljak a fölösleges tízzel?
- Sok időt elvesztegettem, legfeljebb duplán pótoljuk! - és hálával bíztam magam a sorsra, ha már ekkora lehetőséget adott a kezembe.
- Egyszer azt mondtad, nem számít a méret! - súgta, miközben lassan magáévá tett.
- Tényleg nem, ha úgysem kapom meg. Azért kicsiről könnyebb lemondani. Nem érzem akkora veszteségnek – nyögtem ki, de már nem volt kedvem beszélgetni. Órákon át szeretkeztünk

Amikor újból az utcára léptem, még mindig hideg volt kint, de már nem bántott.
„Hatásos volt az ördögűzés” – gondoltam. Mosolyogtam, mert már volt kedvem mosolyogni.

Még kellett pár hét, hogy festék nélkül is emberek közé merészkedjek, és lecsituljanak hormon-hullámaim. Ma már ismét önmagam vagyok – ha nem is ugyanaz, aki a Dáviddal való találkozás előtt voltam. Lelkem egy darabja meghalt, amikor távozott. Szép emlékeim is elveszítették a róla szóló, régi fényüket. Azért még dobbant egy nagyot a szívem, amikor nőnapon felhívott reggel, hogy megint elmondja, hogy nem szeret, és nem akart feleségül venni.
„Ez tényleg akkor élvez csak, ha bánt valakit. Így jártam. Vagy így járt ő. Már sosem fogja megtudni, miről mondott le. Sajnálhatja...!"