gyémánt tekintetű idegenek

figyelik utamat, közelebb lépek.

.

Idegenek?

.

Nem ismerem lelkük

minden rezdülését,

de szellemük olyan,

mik élnek emlékeimben.

.

Mint jeges pusztaságban élő,

megfáradt négylábú.

Mint szabadságra váró madár,

ki börtöne kulcsát hordja magánál.

.

Közelebb lépnék,

de megvakítanak a fények,

majd szúrást érzek,

s lelkem apró démona

mosolyogva húzza ki tőrét,

térdre esem,

és elmerülök ürességben.

.

Ismét változtam, lelkem űrjében

visszhangot ver a csend,

rajtam kívül, csak egy széf

lebeg az ürességben.

.

Kinyitom, majd a megrepedt kupám,

a felső polcon elhelyezem.

Aztán alulról egy maszkot előveszek,

leporolom, és az arcomra teszem.