Pihennek kezeim a billentyűzeten szavakat fontolnak meg ujjaim kézzel már ritkán fonnak rímeket idegszálakkal átszőtt karjaim.
Én vagyok a gép. adok, veszek, közvetítek az elektromosságot nem bírom 1 miliAmper halál én vagyok a villám mit a vihar hoz, a lélek, mi kárhozott és nem tudja miért a büntetés.
Gyűlnek a karakterek nyelvet öltöget egy ikon önmegvalósítani itt, csak magamat hívom nehezen bírom a világot, másikat kerestem itt is nevettem, ott is vezettem valakit kézenfogva vagy húzkodva magam után és nagyon szerettem mindenhol.
Tisztaságra vágyom de oly tömény méreg, mit átlagember ritkán kóstol meg. Cseppenként, akár a morfin függök e vágytól mindennap belőnek egy adagot az álomképet sző bennem valahol s én elhiszem. Ez a lélek-drog-más-világ szívem közepén, szomszéd a késsel a hitem. |