Vajon mi vár még rám ebben a maradék néhány percben?

Az egész évem sem volt egy derűs ég alatti kényelmes séta, de úgy látszik, még évvégére is kaptam néhány ajándék szurka-piszkát az élettől.

Három nappal ezelőtt szalonnaaprítás közben beleszúrtam a tenyerembe. Olyan alaposat. A kés éles volt és hegyes, valamint szalonnás. Úgy megijedtem, hogy hirtelen azt sem tudtam, merre találom a kötszereimet.
Nahh! Ez már úgy-ahogy behegedt.

Tegnap itt voltak a barátaim, de sajnos a kaja fele rám hagyódott (bocs, a kitekert szóért!), mert eléggé el nem ítélhető módon nem voltak elég éhesek.
Éjjel pakolásztam dobozokba a maradékot.
Rakott tésztából maradt a legtöbb (tészta, dió, tészta, lekvár, tészta... a sütőbe vele). Nem fért bele az összes a dobozkába, gondoltam, megeszem.
Ahogy rágtam, valami furára haraptam rá. A dió nem lehet ilyen kemény - morfondíroztam, ezért meg akartam nézni, mit rágok, de akkor már valami mást is éreztem (ahogy a nyelvemmel kutattam az előtte épp csak érzékelt keményet)... - kitörött a bal felső agyaram (semmit nem fájt, csak három darabra tört).
Azóta beszéltem már a kishúgommal, mondtam is neki, hogy most már nem lehetek vámpír sem! :-)))
Most épp röhögök saját magamon, de ezt meg kell nemsokára fizetni is!

Még néhány perc!

Már csak a pezsgőt kell felbontanom (no, igen! az még lelőheti a csillárt)!

Legyen jobb a következő mindenkinek!