Régen láttalak. Elmúlt három tél, három tavasz. Sok gondolatom járt feléd. Nem jött tőled levél egy idő után. De most újra írsz. Nem tudom, miért. Hiányoztam talán bolondságomért. Én is hiányoltalak, álltam tűnődve az éjkék ég alatt, mikor az álom elkerült. Töprengtem, vajon most kivel nevetsz. Talán boldog lehetsz valakivel, aki bolondabb nálam is. Egy másikat szeretsz. Engem tán nem is szerettél. Barátként kezeltél. Ki tudja már. Ki tudja, most ki vár, ha este hazatérsz. Ki tudja, kivel élsz. Magadról sosem beszélsz. Szűken méred a szót, ha rólad kérdezek. De azért fognám kezed, ha felém nyújtanád. Nem tudom, miért teszed, amit most teszel. Bár elmondanád. Majd megtudom, ha lesz benned bizalom megosztani velem, mit érzel. Nem siettetem. Hagyom, hogy a szó magától kéljen ajkadon. Lesz még alkalom, mikor majd beszélgetünk. Mikor mindent elmesélsz. Kísérjen addig is halk dalom. Amíg visszatérsz.
|