Akasszátok fel a hóhért!
Nem kell néki már a bárd.
Akasszátok fel a hóhért!
Hisz ő is csak erre várt.
Kezéhez megannyi vér tapad,
De ő is csak mást szolgált,
Esténként sok árny, alak,
Otthonában is rátalált.
Lelke üres, feje zúg,
Nem hagyja őt nyugodni
Az a furcsa bánat, bú,
Melytől nem tud elfutni.
Tombol a düh emészti mélyen,
Bent az a tudat a fejében,
Hányszor volt már tüske a kezében,
És hányszor lesz még?
Hányszor lesz még a szívében?!
Megjárt már annyi utat,
S most csak várja,
Szüntelen megy, kutat,
Kezét széttárja.
Csak fejét fogja sírva,
Ne hozzatok én nekem virágot a sírra!
Ne hozzatok néki semmit,
Ő annyit kér csupán,
Akasszátok fel a hóhért!
És emlékezzetek rá, majd ezután.
|
|
|
|
|