Musztrai Anikó: Még maradok

Még maradok.
Nem indulok,
míg nem küldesz el.
Mikor nálad vagyok,
mást nem akarok,
csak hogy ne engedj el.
De ha arra kérsz,
hagyjam el házad,
megteszem, ne félj.
Szívem majd nem lázad,
azt teszem, ami neked jó.
Felesleges a szó,
ha nem érzed már a lázat,
ha nincs már szenvedély,
ha elmúlt a mindent felfaló,
mindent legyűrő alázat,
mi mellettem tarthatott.
De kicsit még maradok,
ha nem küldesz el.
Addig nem indulok,
míg szelíd tekinteted
boldogan villanva felel,
mikor szemedbe nézek.
Csak annyit kérek,
szólj majd, hogy menjek el,
ha otthonod, házad
többé nem lehet enyém.
Ha már nem fordulsz felém,
mikor este megérkezem.
De addig maradj velem.
Még én is maradok.
Mert féltőn óv karod ma még.
S ez most épp elég,
hogy tudjam,
hozzád köt mindenem.
Ne engedj el addig,
míg árván érzed magad
nélkülem.