| Küzdőtér |
|
|
|
| Fullextra.hu: Amatőr Irodalmárok Klubja! |
|
|
|
|
Kicsi a világ! ( Fény panzió 88 ) Ideje:: 12-10-2020 @ 08:25 pm |
|
|
|
|
Kicsi a világ!
Fény panzió 88
Géza bácsi egy doboznyi irománnyal telepedett meg a Fény panzió árnyas sarkában, ahol kerti kapu nyílik Tádé és Huba felmenőinek elegáns kúriájához. Az öregúr jó időben itt szokta múlatni az időt Stefánia Asszony mellett, és kedvesen enyelegve adminisztrálják a panzió gazdálkodását. A Bingó kutya is hűségesen ragaszkodik a társaságukhoz, ám annál kevésbé a rosszcsont ikrek, akik alig várják, hogy kikerüljenek a Nagyi látóköréből. De most ide vonzotta őket a kíváncsiság, hogy vajon mire készül a korrepetáló professzoruk a halomnyi megsárgult irománnyal és egy masszív papírvágó ollóval.
Géza bácsi arra a kegyetlen elhatározásra jutott, hogy felszámolja a késői nagy szerelme emlékét. Az újrahasznosított papírra rögzített levelek és elbeszélések mind Béry Ágnes keze nyomát őrzik, aki egy bank prémium ügyintézőjeként nyomtatta ki neki az e-mailban beküldött írásait. [ A Pelso-sziget foglyai ] De hát a csodálatos fiatal teremtés Angliába költözött, a magára maradt vén irodalmár pedig a Fény panzióban talált menedéket, és most egy iratmegsemmisítőnél is alaposabban aprítja a mégoly felejthetetlen múlt árulkodó nyomait.
Az ikrek önkéntelenül elkaptak egy tovalibbenő fecnit, amin a Mount Everest és az Elbrusz neve tűnt fel.
Géza bácsi nem is nagyon bánta, hogy felkeltette a fogékony ifjak kíváncsiságát. Amikor visszavették volna a megsemmisítés elől a papírszeletet, megnyugtatta őket:
– Ne aggódjatok, minden írásom el van mentve.
– Akkor varázsolja elő legalább az Elbruszt!
Így történt, hogy Stefánia Asszony tisztességes papírra kinyomtatta az egész históriát. Annyira megtetszett nekik, hogy házi Mikulásként meglepték vele az öreget. Elhatározták, hogy csengő hangú fiatalok egymást váltva felolvassák a történetet. Az lesz egy igazi szimpozion!
– Akár a Kápolnatárlatok színpadán… – jegyezte meg Irénke.
Azért Géza bácsi tartott egy jókora bevezetőt:
– Kicsi a világ, így szokták mondani… Ha hiszitek, ha nem, a Pelso-sziget melletti üdülőfaluban Guszti bácsi egy régi jó szomszédom volt. Amikor testvérével, az Elnök Úrral együtt megörökölték a szőlőbirtokot, akkor költözött át vitorlástól, mindenestől a Balaton túlsó partjára. Hát ezért üzengetek neki, és … hordok össze hetet-havat.
Tehát következhet a mesém, aminek a felolvasásába belevágtok. Csak meg ne bánjátok, mert terjengős lesz. A történet egyes részei úgy illeszkednek egymásba, mint a matrjoska baba rétegei.
Kedves Guszti Bátyám!
Köszönöm, hogy ilyen gyorsan reagáltál a levelemre. Neheztelve kérded, hogy miért írtam ekkora babszem betűkkel és ilyen nagy sortávolsággal. „Azért, mert idősebb vagyok nálad, csak nem képzeled, hogy szükségem van efféle olvasáskönnyítő trükkökre?”
Félreértettél, Guszti bátyám! Ilyen gondolat föl se merült bennem. Azért nyomtattam neked laza szöveget, hogy magad mellé téve, a nyugdíjas foglalatosságaid mellett is bele tudjál olvasni. Mondjuk horgászás, barkácsolás, kertészkedés vagy éppen zenehallgatás közben. Jegyzetelhetsz is a sorok közé, ha kiakadsz némely bizarr eszmémen. Előre-hátra lapozgathatsz, akár egy elmeorvos a leleteim között a dossziémban.
Láthatod, hogy én is beléptem abba az életkorba, amikor már mesélnék boldog-boldogtalannak, de elsősorban neked, mégpedig a régi nagy beszélgetéseink emlékére. Te talán figyelmesebben hallgatnál, mint a mellettem levők, de hát olyan messzire költöztél, hogy csak telefonon vagy levélben érjük el egymást. Te csak telefonozz, ha kedved van, én inkább írok. Látni fogod, hogy írásban százszor többet el lehet mondani, mint akár a legtartalmasabb eszmecsere során. Bár egy jó kvaterkázást semmi se pótolhat.
Egy nagy titkom lesz a mai levéltémám, amiről még soha nem beszéltem se neked, se másnak. Az Elbrusz-hegyről fogok vallani, ami nekem olyan, mint neked a Mount Everest. Mindig lebilincselve hallgattam, amikor Edmund Hillary bravurjáról meséltél. Akkoriban valamilyen kerek évforduló kapcsán sokat lehetett hallani a világ tetejének első meghódítójáról. Szívesen idézted a nevezetes mondását: „Hogy miért kellett felmenni arra a csúcsra? Mert ott volt!” Ilyenkor kigyúlt a tekinteted, és én éreztem, hogy a gondolataid mélyén ott rezonál a te saját mondásod: „Nincs lehetetlenség, csak tehetetlenség.” Mindig díjaztam a köreinkben jól ismert karakánságodat. Magamban Mount Everest Embernek hívtalak.
Hát nekem meg ott van az Elbrusz! De nem szóltam róla egyszer sem, mert hosszas bevezetés nélkül nem állhattam elő a sztorimmal.
Tehát azzal kezdem,hogy az erdélyi barangolásunk során egy emlékezetes helyre bukkantunk a kietlen országút szélén. [ Remetelak az Aranyos mentén. A Fullextrán publikálva 2017. október 29-én ]
Egy nem éppen elegáns megjelenésű férfi széles mozdulatokkal helyet kínált a kerti asztalnál valami elhanyagolt kis vasúti őrház mellett, ami mögött később megláttuk az elgazosodott keskenyvágányú sínpárt is.
Egykettőre társalgásba lendültünk. Előkerült a felesége is, kávét és ásványvizet hozott. Magyarul jól beszélő románok voltak, tartózkodás nélkül beszéltek magukról is, és a vegyes rokonságukról is, köztük egy kolozsvári születésű pesti íróról.
Hitetlenkedve hallottunk tőlük egy különös sztorit valamelyik budapesti közintézmény üdülést szervező csapatáról. Szinte ingyen kínálták nekik a szállást, mégsem tudtak megegyezni. Ekkor még csodálkoztunk, hogy hol helyezték volna el a népes társaságot? Eddig csak a szerszámosnak használt őrházat láttuk.
De meghívtak bennünket a vendégfogadásra szépen berendezett lakóházukba, amit eddig a fáktól nem vettünk észre. Egy szokványos hallnál sokkal nagyobb helyiségbe invitáltak, valóságos kiállító-terembe, ahol változatos értékű műtárgyak közé jutottunk. Akár egy belvárosi régiségboltban.
Tehát oda akarok kilyukadni, hogy azért nem tudtak megegyezni a budapestiek üdültetésével, mert azok éppen kölcsönös csereutaztatásba bonyolódtak: Moszkva és Tbiliszi városi programot kaptak egy magyarországi nyaraltatás fejében. Szakszervezeti alapon lehetett ilyen cseréket szervezni, amikor még nem voltak átjárhatóak a határok. Mondanom se kell, hogy én is így jutottam a mesebeli utazásomhoz.
|
|
|
|
|
Utoljára változtatva 12-13-2020 @ 01:42 pm
| Hozzászóló: a_leb (Ideje: 12-14-2020 @ 11:14 am)
Comment: Tibor, amellett, hogy izgalmas, érdekfeszítő az írásod, amin nem lepődöm meg, megszokhattam, valamiféle nosztalgikus vágy ébredt bennem társasági létre, beszélgetésekre, ismerősokre, valamikori messzi jövőbe mosódó békés, kiegyensúlyozott nyugdíjas évekre, tiszta árnyékmentes önmegvalósító létre. Érdekes módon most ez maradt bennem a legerősebb érzés az írásod olvasva, és érdeklődve várom a folytatását.
aLéb |
|
|
|
|
| Hozzászóló: thyborc (Ideje: 12-14-2020 @ 05:07 pm)
Comment: Kedves A_Leb, meghatódva olvastam a baráti soraidat. Jómagam 80 múltam, de azért még nem elégszem meg a mesevilággal, amit a szappanoperám nyújt, bár a fullos publikálás nagyon fontos a számomra. Interneten élesztem fel a régi kapcsolataimat, ha már karanténba kényszerültünk... És tervezgetem a nagy nyári csatangolásokat... Kellemes Ünnepeket Kívánok! Tibor |
|
|
|
|
| Hozzászóló: prayer (Ideje: 12-28-2020 @ 08:47 pm)
Comment: Nekem a Kaukázus csak annyira ismert, amennyit Sir David Frederick Attenborough megmutatott a képernyőn keresztül. ...És abból kiindulva, annyira nem vágyom oda. Nekem az kissé hűvös vár. De a tájban szívesen gyönyörködöm a tévé előtt ülve. :) |
|
|
|
|
| Hozzászóló: thyborc (Ideje: 01-01-2021 @ 01:06 pm)
Comment: A Kaukázusról hasonló a véleményem, kedves Prayer, de olvastam, hogy fizetős túristautakat szerveznek a kiemelkedő csúcsának a megmászására. Hát... rám ne is számítsanak, de a képzeletemet ellenállhatatlanul csábítja az Elbrusz. Üdv. Tibor |
|
|
|
|
|
