| Küzdőtér |
|
|
|
| Fullextra.hu: Amatőr Irodalmárok Klubja! |
|
|
|
|
Füleky Minni folytatja Ideje:: 09-27-2022 @ 02:12 pm |
|
|
|
|
„Azt pedig tudjuk, hogy akik az Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál.”.
Róm 8,28
(Minni)
Most pedig lenne egy privát kérésem!
Azoknak a kedves fiúknak, akik a múlt vasárnap óta kerestek meg emailban, üzenem ezúton, hogy már képtelen vagyok minden újabb kapcsolat teremtési céllal írott levélre válaszolni.
Egyszerűen nincs több szabad levélírói kapacitásom. Egyébről nem is beszélve.
Gépelési, gyorsírási képességeim nem javulnak olyan gyorsan, hogy az érdeklődés növekedésével lépést tudnék tartani.
***
Itt és most kötelességemnek érzem, hogy elmondjak magamról néhány konkrét dolgot, egy tíznapos történetbe ágyazva ami, számomra szomorú, és nagyon tanulságos is egyben, meg sokat el is árul rólam, és ha ezek után mégis úgy gondolná valaki, hogy meg akar ismerkedni velem, az nyugodtan írjon, de úgy tisztességes, ha ezzel előzőleg, amiket ide leírok mindenki tisztában legyen.
A múltkor a fórumon közzétett elérhetőségem segítségével megismerkedtem egy kedves Miskolc környéki fiúval. Ős is Linux, vagyis (lhanex) barát. „Nem tudom miért így mondja, elfelejtettem megkérdezni tőle.”
Néhány levelet váltottunk, majd néhányszor csetelgettünk, és felajánlotta, hogy találkozzunk, hogy közelebbről megismerkedjünk.
Sajnos én nem tudtam a randira elkülöníteni egy egész hetet, Tehát az általa tervbe vett, Miskolc-tapolcai közös, magaslesen padon ülős, levélhullásos-deres ág szemlélésből nem lett semmi, viszont kértem, hogy jöjjön el hozzánk, és nézze, meg hogyan telik az én 10-14 napos periódusú életciklusom.
Azt mondta egy hét után, hogy ő futóvad lövészetben igen jónak számít, de én meghaladom a képességeit, és férfi legyen a talpán aki engem abban amit csinálok, követni tud.
A déli pályaudvaron futottunk össze, onnan irány a nénikém.
Jövőre tőle szeretnék suliba járni, ezért cserébe a „gondját viselem”. Ami abból áll egyelőre, hogy ha megjövök, kicsit beszélgetek vele, utána kitakarítom a lakását, letörölgetem a port, lemosom az ablakokat, kiürítem a szemetest, kiolvasztom a hűtőjét, bevásárolok neki úgy egy-két hétre előre, feltöltöm a kiolvasztott hűtőt, megveszem a gyógyszereit, kiporciózom neki 14 napra előre. Utána kimosom a ruháit, vagyis hogy pontos legyek e közben megy a mosógép folyamatosan. Aztán folyamatosan, ahogy a ruhák száradnak, szakaszonként vasalok is közben, miközben fő az étel. Ilyenkor van időm beszélgetni a nénikémmel, akinek kétheti panaszain kell átrágnom magam maximális együttérzéssel és figyelemmel.
Kedves Isti hódolómmal szinte csak a buszon, meg a metrón ülve, állva tudtunk zavartalanul beszélgetni. Vannak törzshelyeim, amiket útba szoktam ejteni, hogy a levelezésemet gyorsan átolvassam, és a legsürgősebbekre válaszoljak. E közben futok a postára, befizetem a számláit, és elintézem, megoldom a rendkívüli problémákat. Mindig van egy-két hibás izzó, eldugult lefolyó, nehezen záródó ajtó, elszakadt redőnyzsinór egy ekkora méretű, negyven éves lakásban.
Utána megvarrom az elszakadt párnahuzatokat, ruhákat egyebeket, amiket még javítani érdemes. Kétheti rendszerességgel újra kell programoznom a tévétávirányítót, ami soha nem úgy működik ahogy nénikém szeretné, ezért mindig elállítja, és nekem kell rendszerint helyrehozni. Majdnem minden második látogatásom alkalmával elemet kell cserélnem az elemlámpájában valamelyik távirányítóban, a zsebrádiójában, a faliórában, vagy a hallókészülékében.
Néha pedig tűzkövet a gázgyújtóban, Ezután kitakarítom a zebrapintyek kalitkáját. (ezt utálom a legjobban). „Talán akkor nem, ha repülni is tudnék!”
Utána megnézem a lépcsőház takarítási beosztást, és azzal, aki a mai, vagy holnapi napra van beosztva elcserélem.
Éjszaka természetesen Isti külön szobában alszik, és meg a nénikémmel.
Még régebben egyszer megegyeztünk, hogy fiút hozhatok fel hozzá, de jól nézzem meg hogy kit, mert egynél többre már az ő memóriájából meg a tűrőképességéből, maradiságából nem futja. Közös ágymelegítés meg az ő házában nincs a fiúkkal. Akim volt őt elfogadta, mert az én döntésem volt, de hogy nincs több látványos ágymelegítős fiúváltogatás az ő házában, abban következetes maradt.
Ha mindennel végeztem, eltelik 3-4, esetleg öt nap, és már rohannom kell a pályaudvarra, hogy le ne késsem a következő vonatot, mert a nagybátyám, valamelyik lépcsőházbeli idős szomszédja Székesfehérváron már nagyon hiányol.
A vonaton utazva hívom a nővéremet, aki beolvassa a friss üzeneteimet, köztük időnként a ti linuxempirés hozzászólásaitokat is. Ezután ha sikerül felhívom egy kedves barátomat, akinek pár szóban lediktálom, vagy megbeszélem, hogy mit válaszoljon a nevemben rá, mert éppen pár napig lehetséges, hogy nem leszek gépközelben. Kb. húsz perc múlva visszaolvassa a legsürgősebb válaszaimat, néhol belejavítok, módosítok, de már kell is leszállnom a vonatról.
Néha a bátyus kijön elém kocsival, és hazavisz. Most ez kellemetlen, mert tele van a kocsi, Istire nem számítottak. Mint a szardínia a konzervdobozba, úgy voltunk belepréselődve az autóba, a jó öreg Mercedesbe.
Mondja bátyus, hogy Amálka nénit bevitték a kórházba, és már vár rám, mert csak én tudom, hogy hol vannak a papírjai, a személyes cuccai, meg a diétás ételeiből, saját gyógyszereiből mit kell bevinni neki.
Jóformán le sem pakolunk, már hármasban úton voltunk kórházba. Miután Mália nénivel a legszükségesebbeket megbeszéltük, meg orvos is megadta a szükséges instrukciókat, irány haza, a bátyushoz.
Bátyus a válása óta egyedül él, és én vagyok a házvezetője. Nem egy szerencsétlen flótás, jól tudom. Főz is magának rendszeresen, meg takarítani is szokott, ha úgy véli nem kapom rajta. Igazából ő az, aki munkámért cserébe anyagilag bőségesen patronál, pedig nála van a legkevesebb dolgom. Általában egy nap alatt mindennel végezni szoktam, ami máshol, három négy napig is bőven megtart.
Szerintem azért támogat, mert nagyon kedvel engem, meg a társaságomat is szereti. Persze dicsérni csak a főztömet szokta, meg az ízlésemet szapulni, már ami a férfiakat illeti, de mert jó humorral meg szeretetből teszi, ezért elnézem neki, meg egyedül tőle tűröm el, hogy Vilinek szólítson.
Mivel a szomszédainak már régóta dicsér, meg jóba is vagyok velük mostanra, majdnem minden idősebb szomszéd nénijének is én vagyok lassan a mindenese.
Ami nem baj, mert amióta így van már anyagilag is megéri legalább 4-5 napot itt tölteni. Bébi-szitterkedni is szoktam ebben a lépcsőházban.
Ha a tizedik nap még mindig itt ér, már apu hívni szokott, hogy: Lányom, mikor jössz haza?
Ilyenkor a legkevésbé sürgős dolgokat a következő alkalomra halasztom, és másnap már robogok is hazafelé.
A vonaton telcsizek kicsit a nővéremmel, majd megbeszéljük női ügyeinket, amit most nem igazán lehetett, mert Isti mindig szorosan mellettem van.
Kis bocsánatkérés, de legalább egy órát a vonaton is a felvételi tárgyaknak kell szentelnem. Ha a szemem elfáradt, akkor majd beszélgethetünk.
Hazaérünk, apu kicsit megropogtat, hogy mennyire hiányoztam, Örül hogy ivócimborát is hoztam neki, és már vár is rám a rengeteg ház körüli női munka.
Kérdezi tőle, Pistikém, szereted a jó vörösbort? Mondja lovagom, Nem!
Na, akkor te vagy az én emberem! Végre valakivel beszélgethetek nyugodtan
akinél nem kell rövidre fognom féltemben, hogy kiissza előlem az üveget. Ezen nevetnek egy jót.
Felemelem a szennyesruha-tartó fedelét. Tele van! Na, mondom – Tényleg hiányoztam!
Amíg megfőzök, megy a mosógép. Amíg rotyog az étel gyorsan összekapkodom a szanaszéjjel hányt dolgokat a lakásban. Isti is megértően kapkod. Kapkodja a fejét.
Hol itt vagyok, hol ott. Néha beleszagolok a rotyogó ételbe, de már indítom a porszívót, ügyelve, hogy kísérőmet nehogy körbetakarítsam. Állítólag rossz ómen.
Amíg a férfiak esznek, le a pincébe, Ilyen alkalomhoz a legjobb fehérbor illik. Rám is rám fér egy pohárral. Nem fordult még elő, ha emlékezetem nem csal, csak legfeljebb egyszer, hogy ennél az asztalnál három férfi ült volna egyszerre. Ahogy ballagok fel a pincéből, benézek a kis ablakon. Jókedvűen, derűsen beszélgetnek. Persze látom Istin, hogy gondolatban egészen máshol jár. Már nem meséli, népszerű vadászkalandjait. Egyet se. Ez rossz jel!
Bátyusnál kettőre is futotta még a lelkesedésből.
Aztán ott is csalódás érte szegénykémet. Nem velem volt közös szobába elszállásolva, hanem a bátyussal. Még nem említettem, iszonyúan horkol.
Két nap alatt, ragyog a lakás. Mondom irány a nővérem, holnapra biztosra ígértem magamat!
Ez az a hely, ahol általában nem én szolgálok, hanem többnyire engem szolgálnak ki.
Megérkezünk.
Épp csak bemutatkoznak, már mondja is sietve a nővérem: Alig vártunk. Robinak jelenése van Füreden. A 10 éves érettségi találkozó. Már régen úton kellene lennünk. Mondja hol vannak a kislány ruhái, pelenkát hova tette, ha véletlenül még szüksége lenne rá. Alszik, de ha felébred, és nem lát hirtelen, ki tudja lehet még bepisil.
Alapanyagok a hűtőben. Hajnalban lehet, hogy haza indulunk, De az is előfordulhat, hogy holnap dél lesz belőle. Ugye addigra rittyentesz valami kaját? Ki tudja, hogy ahova megyünk ott mit kapunk.
Kérdezem, ez most óhajtó, vagy felszólító mondat volt?
Két cuppanós puszit kaptam válasz helyett. Amit könyörgésnek, és búcsúpuszinak is értelmezhettem egyidejűleg.
Jók legyetek! És már el is viharzanak.
Felmegyünk. Nézem, Lucilla még édesen alszik. Na, az egész nap megint főzőcske. Itt nem ismerem ki olyan jól magamat, végül is ez nem az én műhelyem.
Negyedórát keresem a vegetát. Nem találom! Szalvéták sehol, hogy keltsek így jó benyomást? Ideges vagyok. Ezt már látom Istin is.
Lucilla álmosan, szemét törölve felkel. Kérdezi, anya hol van? Mondom elment, hogy neked hozzon valami szépet, és ha holnap reggel felébredsz, már itthon is lesz. Odajön hozzám, átöleli a lábamat. A biztonságos pozícióból már bátran kérdez.
Ki ez a bácsi?
Mondom, menj oda hozzá és kérdezd meg tőle!
Tudod ez egy igazi vadász súgom a fülébe! De ne áruld el neki, hogy már tudod!
Egy darabig messziről méregeti, s hogy Isti tudomást sem vesz róla, a barátkozást végül Lucilla kezdi. ( Nem ez a keresztneve, de az apja csak így őrül meg érte)
Nahát, még bele is ül az ölébe! Kérdezi tőle, hogy hívnak? Isti mintha oldódna kissé.
Én vagyok a Nagy Erdei Farkasvadász, és kacsint egyet, majd hangosan össze-csattantja fogait. Lucilla nem ijed meg, ellenkezőleg, elneveti magát.
És van puskád is?
Mondja Isti mosolyogva, -Hát persze hogy van, de most nem hoztam magammal, mert most kislányokra vadászom. Látod egyet már fogtam is! Itt van az ölemben.
Erre megszorítja kissé és egy puszit nyom a nyakába.
Lucilla hangosan göcög. Fúj, de böksz! Apát se szeretem ha ilyen!
Míg elkészül a hat adag étel. Istit teljesen lefoglalja Lucilla a kérdéseivel.
Olyasmiket szed ki belőle, amikről eddig még én se hallottam.
Délutánra lefárasztott mindkettőnket. Ilyenkor már aludni szokott.
Végre leülhettünk a tévé elé. Megnéztünk valami régi filmet, közben bugyutaságokról beszélgettünk, csak épp hogy ne legyen csönd. Mind a ketten túl fáradtak voltunk értelmes, tartalmas beszédhez.
Rajtam most kezd kijönni a kétheti rohanás.
Nem tudom mennyit szundíthattam a tévé előtt, de arra ébredtem, hogy nyílik az ajtó!
Isti most ért vissza valahonnan! Egyik Kezében két márkás üveg teli fehérborral, a másikban egy nagy doboz. A nővéredék holnapi kajája, mondja magyarázatképpen: sajtos, sonkás, gombás pizza.
Elkonzerválom a hűtőbe, és hálás vagyok a figyelmességért. Amit főztem azt vacsorára két és felen tuti biztos elpusztítjuk.
Tudhattam volna korábbról, hogy az unatkozó vadászoknak igen jó étvágyuk van.
Késő délután három fős, egész estébe nyúló hosszú, andalító séta, az egyre ködösebb kisvárosban, és egy óra múlva Lucilla már alszik is a szokott helyén mint a bunda.
A séta ránk fért, a fejünk is kiszellőzött. Este nagy beszélgetés.
Lovagom dicsér, ügyességemet, állhatatosságomat, szívósságomat, rémlik, hogy szépségemre is tesz néhány tétova megjegyzést.
Mennyire tiszteli, hogy egy nő a saját akaratából önállóan akar lenni valaki.
Mennyire tiszteletreméltó dolog ez egy férfi szemében, stb. de aztán arra is tesz némi finom célzást, hogy egy férfi azért igényli, hogy rá is jusson egy kis határozottan elkülönített, megkülönböztető figyelem stb.
Futóvad lövésben férfi legyen a talpán aki engem szemmel követni tud. – ismeri el, meg ha nyomkövetésben lépést akar tartani velem, amilyen rohanó életmódot én folytatok….
Próbál rábeszélni arra, hogy a jövő hónapban menjek el hozzá. Kibérli a lakásához közeli kis erdészházat, ahol kettesben lehetünk. Odaadja nekem az asztali linuxos számítógépét is amin rajta vannak az érettségi bulis albumai, az első trófeáival készült képei, a családi szkennelt fotók is stb.
Neki bőven elég a laptopja is. A lesen ülve is el tudom rajta érni, ha éppen úgy akarom, hála az egyre olcsóbb mobilnetnek.
Sőt az lenne a legtisztább, ha inkább a laptopot adná oda, és akkor ő bárhonnan elérhetne bármikor.
Legalább úgy érzem majd mintha állandóan a közelemben lenne.
Nem is régi a linuxos asztali gépe, jó lesz neki még pár évig biztos, meg egy hónapig legalább nem kell egy vagon ruhát kimosnom érte, mégis lenne egy hőn áhított gépem.
Igaz, a laptopon Windows van nem Linux.
Addig meg szabad lehetnék.
De, ha mosópor-elvonási tüneteim lennének, mosni
takarítani való ott is lenne bőven lenne, ahol ő lakik, meg az ő környezete is megengedheti magának, hogy jól megfizessen érte.
Elandalított a sok kedves szó, és hogy hogy nem azért, élcelődve kiszaladt belőlem, és ha megunnál, eljönnének segíteni, visszakönyörögni magamat a régi helyeimre, és ha már mások elfoglalták azokat, akkor elintézed, hogy kirúgják őket?
Nevettünk mind a ketten rajta, de azért utána igyekezett hamar témát váltani.
***
Este is filmet néztünk, de már nem egymás mellett ültünk tévé előtt, hanem mögém ült, és a nyakamat, meg a vállamat cirógatta. Legszívesebben elaléltam volna olyan jólesett a heti sok sok lótás-futás után. Azt is éreztem persze, hogy a mögöttem ülő férfi másra is hegyezi magát, de tudomást se akartam venni róla, csak azt akartam, hogy tartson meg még így egy kis ideig olyan jól esett a cirógatás.
Már centikre volt ahhoz hogy máshol is simogasson, amikor megjelent Luci, a babája hajába kapaszkodva, amint húzta maga után, és sírva kereste az anyját.
Mondom még nincs reggel, Anyu még nem jött meg!
De azt ígérted, hogy ha felébredek itthon lesz.
Győztem megvigasztalni.
Mi szépet hoz majd kérdezte?
Minek örülnél, ha megjönne?
Annak ha többet nem menne el!, és újra elfogta a pityergés.
Anyuék nem kapcsolják le a kisszobában a villanyt mondta vádlón nézve rám, és erre a kezemre csapott!
Végül miután megvigasztalódott elcsendesült, és nem is én vettem észre először.
Hol a vadász bácsi? Kérdezte.
Körülnézek. Sehol, csak a nagy csönd utána.
Végigfut a hideg rajtam. Szaladok ki, nézek körül, fürdőbe, a szobába, nézek a fogasra! A kabátja kesztyűje, sapkája, sehol. Nézek ki a sötét lépcsőházba. Semmi mozgás. Aztán ki az erkélyre. Szinte semmit sem látni már az utcán a ködtől.
István!, -kiabálok ahogy a torkomon kifér. Gyere vissza, beszéljük meg, nem tudok utánad rohanni a gyerek miatt, pedig tudnod kell, hogy szeretnék!
Semmi válasz.
Hívom a telefonján. Átmenetileg nem kapcsolható. Persze megígérte, hogy amíg velem van kikapcsolja, hogy mások ne zavarhassák.
Leülök a szoba közepére és sírok tehetetlenségemben. Lucilla odajön, és a nyakamba borul.
– Ne sírj! mondja vigasztalóan, aztán hozzáteszi. Neked se jött haza az anyukád?
Ez tényleg szíven ütött. Már nem tartóztatom a zokogást!
Lucilla, ha te most nem lennél itt velem, most azt hiszem nagyon magányosnak érezném magam. Legszívesebben kiszaladnék a ködbe az idióta után, de nem lehet, Luci-t nem hagyhatom magára.
Aggódom persze az őrült férfijáért. Hogyne aggódnék. Én végül is majdnemhogy itthon vagyok, de ő legalább 400 km-re van az otthonától. Vonat arra fele legfeljebb holnap reggel indul, legalább két átszállással. Holnap éjfél előtt biztos nem ér haza. Aludnia is kellene valahol. Ebben a porfészekben mindössze két helyen lehet szállást találni még 23 óra előtt. Nézem, ki híján éjfél. Ha taxit hív, a legközelebbi nagyváros félóra járásnyira van. Ott talán kaphat szállást.
Erre megnyugszom. Aztán az is eszembe jut, hogy szokta mesélni, hogy derűs őszi időben is néha hajnalig kint szokott ülni a lesen. Néha miattam kivitte a laptopját, hogy megmutassa milyen hangja van éjszaka az őszi erdőnek.
Közben tanultam meg, hogy hogyan kell wma- mp3-ba konvertálni.
Jól elcseverésztünk közben. Neki közben majdnem lefagytak a billentyűzeten az ujjai. Az is miattam. Szerencsére a gépe előbb adta meg magát a hideg miatt.
***
Hívom a nővéremet. Kicsörög, de nem veszi fel. Biztos már ők is jól „csörögnek” azért nem hallják.
Éjfél elmúlt, el kell panaszolnom ezt valakinek. Eszembe jut a kedves fiú, akinek én udvaroltam először. Láttam myvipen az adatlapját, és egyedülállóként volt beregisztrálva. Rákerestem a neten, iszonyú sok helyen megtaláltam.
Ezen a fórumon is többek között. Tetszett. Szolgálatkész volt, barátságos, okos, kedves, érzékeny, előzékeny, jó humorú. Már majdnem fülig bele voltam zúgva, amikor kiderült, hogy csak addig egyedülálló, amíg az élettársa bele nem rántja a közös ágyukba, ahol feküdni már nem egyedül szokott. A képen még alig harminc éves, de valójában már negyven felett jár.
https://mesebelivandor.eoldal.hu/
Ennek ellenére akadt még rám elég ideje, ha úgy akartam. Ide is az ő tanácsára regisztráltam be magam. Már vagy százszor megköszöntem neki, de most haragszom őrá is!
Hívom telefonon! Persze szokás szerint a telefonja ki van kapcsolva. Mondom teszek még egy próbát. Sógorom gépét bekapcsolom. Hoppá! Minden felhasználó jelszóval védett. Nővérem fejébe nem látok bele. Próbálom: Éva Eva eva éva évi vica vicuska, tündérbogár, hogy a férje hívja vagy ahogy régen lánykorában szólítani szokták. A zár nem enged! Na mondom nézzük a sógoromnál Robinál: Robi obi robert róbert Robika Robikám, majd végül több ötletem nem lévén Lucilla míg végül lucilla_, és már nyílik is az ablak, hát persze, mi más lehetne egy férfinak a bálványa, ha egyszer lánya született. A Windows iszonyúan lassan indul. Utána figyelmeztet a vírusokra, meg minden marhaságra, végül arra hogy a Windows ezen példánya nem legális. Átkozott Windows-os csigalassúság.
Próbálom e-mailen, majd sms-ben, egy egyszerű kéréssel: Tudom, hogy éjfél múlt. De ha gép előtt ülsz, hívj fel léci telefonon!
Moooooooosst!!!!!!!
Nem telik el két perc. E-mailen Válaszol!
Most tettem fel a telefon-t a töltőre. Tizenöt perc múlva hívhatsz.
Majd egy kérdés, utána biggyesztve.
Kefélés előtt lépett le a jómadár, vagy utána?
Mondom, honnan tudja ez a férfi ilyen pontosan hogy mi a fene történt velem? Meg miért nem terem egy ilyen együtt érző, és szolgálatkész férfi minden bokorban? Miért nem született legalább a bátyámnak, ha már a fiúm nem lehetett?
Mire él a vonal, már kitalálja a választ. Persze előtte lépett le mert, ha mint mondja ő lett volna olyan szerencsés, már tuti a másik oldalára fordulva szuszogna. Elpanaszolom, hogy hogyan történt az eset. Ha elakadtam a történetben, akkor türelmesen várt, amíg folytatni tudom.
Miért van az, hogy aki most mellettem lehetne az eltűnt, aki pedig engem volt kénytelen kikosarazni, annak meg egyszerűen van ideje meg türelme rám. Persze,- a rutin meg az évek – ahogyan ő mondaná.
Kénytelen voltam megígérni neki, hogy mindezt megírom ide. Ha legközelebb
komolynak tűnő hódolóm akadna, akkor ezekkel a körülményekkel jó előre tisztában legyen.
Hiába vagyok fiatal, 19 éves, meg lány, de azért nem vagyok teljesen független, meg egyáltalán nem rendelkezem a saját időmmel mindig tetszés szerint.
Sokan függenek tőlem is, ami sok felelősséggel jár. Aput, és az öcsit nem hagyhatom hosszú időre magára. A bátyustól főleg anyagilag függök. A nénikémet is szeretem meg kölcsönösen többféleképpen is függünk is egymástól. Lassan már egyedül nem tudja ellátni magát, meg suliba is majd tőle szeretnék járni.
Öt helyről csepegő jövedelmem alig haladja meg a havi kétszáz-ezer Ft-ot.
Ebből majdnem harmincat csak útiköltségre költök. Számításaim szerint legalább ötvenet havonta félre kell raknom, ha az egyetemet a saját költségemen akarom elkezdeni. Ha minden sikerül, akkor is talán nyolc év alatt érek el oda, hogy a sulinak a végére érjek. Diákhitelről meg jelenleg hallani se akarok.
A rengeteg udvarló levélre pedig amit mostanság kapok szinte úgy lopom itt-ott a perceket. Persze hódolóim, akik nem tűnnek szélhámosoknak persze, szintén kivéve azokat is akik csak kihívásnak tartják, meg szellemi sportnak, hogy egyéb adataimra vadásszanak, majdnem mindnyájan jó messze laknak, de azért tudni szeretnének mindenről ami velem történik.
Ha jól pörgök, akkor úgy 12-14 naponta tudok egy-hosszú hétvégét ellopni a magam számára. Ilyenkor nagyon hiányozik egy társ, meg ilyenkor veszem észre, hogy milyen hideg tud lenni az ágy a frissen bontott takaró alatt.
Tudom, hogy még azzal a vallomással is tartozom, ami az avatáromat illeti.
Az az igazság, hogy azon a képen, amiért egyeseknek még a kéztörés is eszébe jutott, igazából nem én vagyok. Hiába készült a kép énrólam, alig ismertem benne magamra. Volt aki csak e miatt írt nekem levelet, azt tisztán éreztem.
Ez nem az én érdemem attól tartok. Persze női szemmel én magamat másként látom, de abban ami ott látható abban dizájner, és a photo-retusőré az érdem.
Először nem is gondoltam rá, aztán ez az okos fickó
http://mek.oszk.hu/04700/04760/04760.htm
elmagyarázta nekem, hogy mi a veszélye annak, ha ilyennek láttatom magam.
Szóval kedves fiúk, az a helyzet, hogy ez a kép tényleg alig hasonlít rám. Amikor készült, húsz percig egy hűvös fotóstúdióban voltam egy szál vékony pólóban, meg egy pár magas sarkú szandálban. A hűvös levegőtől libabőrös lettem, ami állítólag azért jó, mert a popsim meg a combom feszesebbnek látszott tőle.
A rengeteg rám kent arcfesték néhány színegyenetlenséget eltakart (ezt kis jóindulattal néhol szeplőnek is nevezik), meg három rétegű szemfesték, ami egyfolytában csípte a szememet. A tekintetem attól olyan erőltetetten, mereven fátyolos. A felső ajkam alá, egy vékony, hosszúkás, hajlékony kapszula volt téve, hogy teltebbnek látsszon. Az alsónál a fogsorom elé a számon belül egy kis váltakozó keresztmetszetű gyöngyökből álló, gyufaszál méretű gyöngysor volt illesztve ugyanezzel a céllal. Az ajkaim alá és fölé valamilyen hűsítő kenőcs került, ami a bőrt összehúzta, ettől az ajkaim kissé kifelé pöndörödtek. Ettől tűntem magam előtt olyannak, mint egy néger bokszoló. Az őrlő fogaim között egy X betű alakú, állítható szárhosszúságú fogütköző (pecek) volt betéve, hogy az ajkaim tizedmilliméter pontossággal, vagyis előírásosan legyenek kinyitva.
Ezen közben többször állítottak. Ha nem lett volna, biztosan szétvacogom az egész fotózást.
Ha kissé nyitott egy nő szája, az állítólag vonzó, akié pedig nagyon nyitott az inkább a könnyen kaphatóság benyomását kelti. A mosolyom az állítólag szép, bár nem ennyire széles. A jobb fölső 3-as fogam egy kissé el van színeződve. Ezen képszerkesztővel (photoshop)-al javítottak.
A (designer) dizájner szerint a telt ajkak, és a kissé nyitott száj együtt nagyon erotikus töltést sugároz, ami állítólag a férfiakat egészen megbolondítja.
Az arcélemen is állítottak. Az én arcom valójában nem ennyire hosszúkás, hanem egy kicsit kerekebb. Állítólag a hosszúkás arcú hölgyeknek átlag 3-7 ponttal magasabb az IQ-ja, és így ezen a képen majd azt a benyomást fogom kelteni.
A férfiak ezzel állítólag ösztönösen nagyon is tisztában vannak, ami növeli a kép és a rajta látható hölgy ázsióját.
Ebben is volt tehát egy kis csalás.
Remélem akinek szimpatikus leszek az majd más szempontokat fog figyelemben venni, a többiektől meg ezúton kérek elnézést.
Lényegében e miatt cseréltem ki az avatáromat, állítólag még idejében. Végül vagy 30 fotó közül választottam ki ezt az egyet, a legszolidabbat. És nem egész alakosat, hanem csak porterét.
Kérlek ne haragudjatok rám e miatt!
***
Aztán azzal vigasztalt meg kedves virtuális bátyám, hogy ne aggódjak. A fickó visszajön. Azt nem tudja mikor, de tuti hogy igen, ha meg nem, azt bánni fogja egész életében. Hát nem tündéri?
Én már nem nagyon hiszek ebben, de azért jól esett hallani.
Majd biztatóan emlékeztet az ígéretére.
Mit mondtam neked szívem? Segítek itt a fórumon hozzád való alkalmas partnert találni. Ha csak egyetlen egyre is vonatkozik az alkalmas melléknév, meg akármelyik létige, én megtalálom neked. Mondja, Két tippem is volt előre, az egyiket azóta leselejteztem, a másik meg nem harapott rád! Többi kb. húsz meg igen. Beszéltesd őket, én meg adom a tippeket. Öreg róka vagyok nem tacskó kutya. Ezt a fickót viszont tuti az írásaiból nem ismertem, de fogom ne félj, mert amit eddig leírtál abból az a tippem. Egy láda virtuális pezsgő egy üres üveg ellenében, hogy ösztönöm nem csal meg.
Egyetlen hozzászólás sem juttatja ugyan az egyéniségét eszembe, de nem vagy elveszett, ha a sok közül éppen ennek a férfinak adtál először esélyt.
Vadász is jár ide legalább egy, de annak csak inkább a neve az, viszont lovagodnál tuti sokkal fiatalabb, de aranyosan, mint egy méhecske úgy döng körülötted, az jól látszik!
Szerintem pedig visszajön. Nem úgy ment el, mint aki végleg becsukta maga mögött a kaput. Ha visszajönne adj neki még egy esélyt, de akkor kényszerítsd, hogy legközelebb messzebbről induljon.
Könny szökött a szemembe, olyan jó volt hallani!
Ekkor beszámol arról, hogy a múlt hét óta kik próbáltak halászni rám a neten keresztül, meg hogy mi lett az eredménye. Ki beszélt rólam kinek meg mit. Elképzelni se tudom honnan a fenéből szedheti az infókat, de ez maradjon csak az ő titka! Természetesen nagy pofára esésekről is beszámol, némelyiket dokumentálva is megosztja velem, meg egyebeket is. Mindezt olyan édes eleven humorral, hogy pár percre egészen elfeledkeztem arról, hogy miért is hívtam fel az imént. A nővérem nézheti furcsán a jövő havi telefonszámlát.
***
Eközben olvassuk közösen a Linux Empire. Fórumát!
Ekkor eszembe jutottatok mindnyájan. Milyen kedves és figyelmes meg aranyos társaságba kerültem. Ugyan, dehogy kedves Fő bokszoló parancsnok úr! Én örülök, hogy itt lehetek köztetek. A kislányod is tündéri aranyos. Mint akin látszik, hogy igazi vasgyúró az apukája. Tényleg, igaz is már újra nagyon boldog vagyok, hogy idekeveredtem közétek.
***
Egy óra múlva már valamennyit aludni is tudtam csak úgy, hason fekve a tv előtt.
***
Hajnalban hűvös levegő csap meg, majd motoszkálást hallok a hálóban. Nézik a gyereket!
Szia! – mondja a nővérem. Megjöttünk! Nyitva felejtetted az ajtód! Nem volt semmi baj? Láttam hívtál! Mondja úgy, hogy közben levegőt se vesz.
Hol a lovagod?
Aztán kétségbeesetten az arcomat a két keze közé fogja, nézi kisírt szemeimet majd még egyszer alaposabban, mélyebben belenéz, és azt mondja. Minni, téged megerőszakoltak!
A szóra odafordul a sógorom, jó alaposan, komolyan megnéz magának, és nevetve azt mondja: Ugyan, dehogy, talán inkább csak akarták, de nem őt, hanem azt a szegény fiút, de Minninek nem jött össze a dolog. Hát nem látod??
Ne aggódj! – súgja nekem viccesre fogva a figurát – ha nem sikerült elsőre, visszajön meglátod! Másodszor hagyni fogja magát! Én tuti ezt tenném! A nővérem erre csak úgy csattan, tenyérrel jól hátba vágja.
Tíz perc múlva már ennyi vigasztaló szótól újra tudtam nevetni.
El is gondolkodtam rajta: hol is tartanék most, ha csupa hitehagyott emberekkel lennék körülvéve?
***
Hétfőn fel is keresem e-mailben azt az alapítványi képviselőt. Ha tényleg adnak egy számítógépet ajándékba, hát legyen, ha nem kamu az egész, akkor mit veszítek, ha elfogadom. Ha tévedtem, megjavíttatom az öcsiét, meg veszek egy használt monitort hozzá. Vagy életet leheltetek a régi Win 98-asomba.
Füleky Vilhelmina Mónika (Minni) 2011.November.30
|
|
|
|
|
Utoljára változtatva 10-15-2022 @ 07:48 pm
| Hozzászóló: Almasy (Ideje: 11-24-2022 @ 11:08 pm)
Comment: Drága Minni! Látom ez a történet több mint 11 éves. Ha rám hallgatsz , akkor legközelebb mondjuk három részre elosztva publikálod, mert a Full olvasótábor vers centrikus és a prózát csak akkor olvassa, ha aránylag rövid.Szeretettel olvastalak és sikeres további irodalmi müködést kivánok.
És és amit a csülök irásomhoz irtál, megválaszóltam.
Ölellek szeretettel GYula nagyapó ugyis, mint Almásy Béla. |
|
|
|
|
|
