Múlt héten szabin voltam: Horvátországban. Csodálatos volt!:)) Amikor megláttam a tengert a busz ablakából olyan volt, mintha megkaptam volna a csodát!:)) Annak, aki minden évben odajár, talán nem olyan nagy dolog Horvátország, de én még most voltam életemben először. Rendes nyár volt, meleg, perzselő napsütés. És az volt az érdekes, hogy nem égtünk le, mint itthon szoktunk, hanem ahogy kifekedtünk a napra tesómmal, azonnal csokik lettünk:)) Rengeteget fürödtünk a tengerben, 3 és fél napig. Az utolsó napon szeles, esős volt az idő. Akkor Triesztbe mentünk. Na ott is el tudnék lakni:)) Most megvalósult az az álmom, hogy egy baráti társasággal utazzak, ahol magunk fedezzük fel egy város nevezetésségeit. Tesóm munkahelye egy nagyon-nagyon jó csapat, folyton viccelődnek, ugratják egymást, és mindenki egyenrangú, azért is lehet náluk ilyen utazásokat szervezni. Triesztben voltunk egy Mária templomban, és a Szent Giusto templomban - ez nagyon régi, csak az egyik felébe mehettünk be, mert a másikat éppen felújították. Láttuk a várat, és római kori ásatásokat. Utána elmentünk az Il Giulia nevű nagyáruházba. Hihetetlen bőség volt mindenból. Persze leginkább a ruha-osztály tetszett. Gondoltam, hogy majd nagyon gazdag leszek, és majd beugrok egy olasz áruházba vásárolni:)) A legnagyobb élményt viszont mindenképpen a tenger jelentette, amit rájöttem, hogy nem ismertem meg abból, hogy 2 éve olaszban 2 órát fürödtem benne. Most viszont mindennap kétszer láttam a dagályt, és egyszer apályt (mivel éjfél körül is van, de akkor aludtam:)) Hihetetlen szép volt a naplemente, amikor dagály van, a víz kijön a partra, és rengeteg sirály ül a tengeren. Az egyik oldalon beleesik a nap a vízbe, a másikon meg már jön ki a hold. Ez semmihez sem hasonlítható érzés:)) Azóta sokat olvastunk tesóm is én is az árapályról, de a magyarázatok (a hold és nap vonzása) nem elégítenek ki minket. Ott az ember azt érzi, hogy ez egy élő bolygó, a tenger is élő, naponta kétszer kiárad, és visszahúzódik ... 3 horvát sráccal is megismerkedtünk, de sajnos ők csak "azt" akarták, semmi ismerkedés, előjáték ... Ennek ellenére velük is sokat nevettünk:)) Egész éjszaka buli volt az üdülőtelepen, zenéltek és énekeltek a horvátok. Nagyon jó volt ezen aludni. Imádtam a zenéjüket, ami mindenhol szólt, tengerparton, boltban ... Érzem, hogy még vissza kell oda mennem!:))
|