| Küzdőtér |
|
|
|
| Fullextra.hu: BLOG, Napló! |
|
|
|
|
Mi, ösztönösen menekülők Ideje:: 11-25-2007 @ 10:49 am |
|
|
|
|
Jelenet egy filmből (saját szavakkal).
"Nő (zokogva): - Én is az ikertornyokban dolgoztam, mikor becsapódott az első repülő. Ahogy rohantam lefelé a lépcsőn, egy kolleganőmbe botlottam, aki az egyik lépcsőfokon ült - nem tudott járni. Megkérdezte, tudok-e segíteni. Azt mondtam, nem, de szólok egy tűzoltónak vagy mentősnek. Azon vettem észre magam, hogy végre kijutottam az utcára. Azóta nem múlik el nap, hogy ne gondolnék rá, hogy míg futottam lefelé a lépcsőházban, legalább tíz tűzoltóval találkoztam, és egyiknek se szóltam. Csak az életemet mentettem, csak arra koncentráltam, hogy kijussak az épületből!"
Én magam szerencsére még sosem voltam életveszélyben. Így nem tudhatom, hogyan viselkednék hasonló helyzetben. Azt tulajdonképpen természetesnek tartom, hogy elsőként ösztönösen önmagunkat mentjük ilyen helyzetben (az egy másik történet, ha a gyerekünk is velünk van). Ezer példa van arra, amikor katasztrófák idején olykor szó szerint egymást nyomják víz alá az emberek csak azért, hogy a saját fejüket a víz fölött tudják tartani.
De mi van a filmbeli tűzoltóval? És rajta keresztül azokkal, akik tényleg emberek mentésére tették fel az életüket? Engem önmagában lenyűgöz a tény, hogy valaki képes legyűrni a félelmeit azért, hogy másokat mentsen. De vajon a tűzoltó, ha nem ezt a pályát választja, hanem mondjuk tanár lesz, vagy szobafestő, takarító vagy matematikaprofesszor - akkor ott, a lépcsőn megáll-e segíteni, vagy ő is rohan menteni az életét? Tehát azon tűnődöm, hogy velünk születik-e ez a hajlam, hogy magunkat is képesek vagyunk másokért feláldozni, vagy ez tanulható? Véletlen-e, hogy valaki ilyen pályára lép, vagy már valahol a génjeibe előre kódolt történet ez? Ha én holnap úgy döntök, hogy felcsapok tűzoltónak, képes leszek túllépni azon az elsődleges ösztönön, hogy saját magamat védjem egy kiélezett helyzetben?
Magamban a mérleg abba az irányba dől, hogy erre születni kell. De csodálatos, hogy a sors elrendezi valahogy a dolgokat, és ez a pálya megtalálja azokat, akik erre születtek. Hogy megmentsék azokat, akiket mi, ösztönösen menekülők képtelenek lennénk megmenteni. |
|
|
|
|
Utoljára változtatva 11-25-2007 @ 10:52 am
| Hozzászóló: veva (Ideje: 11-25-2007 @ 11:21 am)
Comment: Az ember ösztönösen menekül... - de ösztönösen segít is. Szinte észre sem veszi. A filmet én is láttam tegnap. |
|
|
|
|
| Hozzászóló: zsuzsuzsu (Ideje: 11-25-2007 @ 11:30 am)
Comment: Szerintem is elsősörban velünk született /vagy nem született/ képesség, amit tudatosan azért fejleszteni lehet, vagy talán kell is?
Zsuzsi |
|
|
|
|
| Hozzászóló: Netelka (Ideje: 11-25-2007 @ 11:37 am)
Comment: Hát, vevocs, éppen ez az: és mi van, ha mégsem segít? Ha egy életen át kell cipelnie a terhet, hogy mégsem tette meg, pedig megtehette volna?... |
|
|
|
|
| Hozzászóló: Netelka (Ideje: 11-25-2007 @ 11:44 am)
Comment: Zsuzsi, hát, lehet, hogy kéne... |
|
|
|
|
| Hozzászóló: blue (Ideje: 11-25-2007 @ 02:00 pm)
Comment: Neti, az ösztönök velünk születnek, de, hogy ilyen helyzetben mit teszünk azt nem lehet tudni. Én sem tudom, viszont egyet igen, hogy Robi és Geri életét egyszer már megmentettem, akkor is ösztönösen cselekedtem. Azért a tv műsor is jó valamire, mert láttam, hogy mit kell tenni. (Robi esetében, a hányadék folyt vissza, és lila volt a szája, a kiérkező mentősök mondták, hogy megmentettem, akkor csak néztem rájuk, és annyit mondtam halkan: tudom., Geri esetében a cukor csúszott rosszul, egy kicsit furcsa színe volt, akkor kétéves gyerekemnek, de már rég elfeledte.) |
|
|
|
|
| Hozzászóló: lena1 (Ideje: 11-25-2007 @ 03:51 pm)
Comment: Én, azt hiszem az emberi megmentés tanulható is, de minden egyes helyzetben teljesen másképpen cselekedik az ember, mint ahogy azt eltervezi. Kell hozzá egy bizonyos adottság, ami arra sarkallja, hogy ne csak magát védje ösztönösen, de senkit nem lehet elitélni, akkor sem, ha csak magára gondol.
Az életösztön mindennél hatalmasabb és lehet, hogy pillanatok kérdése a meneküló ember élete is. |
|
|
|
|
| Hozzászóló: Emericus (Ideje: 11-25-2007 @ 04:05 pm)
Comment: Sajnos, az a helyzet, hogy nem elég felölteni az egyenruhát, lélekben is tűzoltónak kell lenni. Sőt, igazából elég is, ha valaki lélekben elég erős, az már mellékes, hogy milyen foglalkozást űz. Megfordítva már nem igaz, azaz ha valaki egyszer tűzoltásra esküdött, soha többé nem helyezheti előre a saját félelmeit, csak a mások élete után mentheti a sajátját. Az azonban, hogy kritikus helyzetben ki hogyan viselkedik, csak akkor látszik meg, amikor az a helyzet elkövetkezik. Örökké adósai maradunk azoknak, akik képesek komolyan venni a hivatásukat. Tetszett a gondolatod, engem is gyakran foglalkoztatnak hasonlók. |
|
|
|
|
| Hozzászóló: Netelka (Ideje: 11-25-2007 @ 04:12 pm)
Comment: Gabi, ezért mondtam, hogy az egy tök másik történet, mikor az ember gyerekeiről van szó. Akkor az ember gondolkodás nélkül őket menti először - talán ez a legösztönösebb viselkedés, ösztönösebb annál, hogy magunkat mentsük. Ami bennem felvetődött, az az, ha nem a gyerekeinkről van szó. |
|
|
|
|
| Hozzászóló: Netelka (Ideje: 11-25-2007 @ 04:17 pm)
Comment: Igen, Léna, biztos nagyon összetett dolog ez. Azért én örülnék, ha nagyobb bátorsággal születtem volna. Mert lélekben nagyon bátor vagyok, és tele vagyok empátiával, aztán ha ott lenne az adott szituáció, lehet, hogy én is fejvesztve menekülnék - ez pedig elég kiábrándító... |
|
|
|
|
| Hozzászóló: Netelka (Ideje: 11-25-2007 @ 04:18 pm)
Comment: Kedves Emericus, örülök, hogy velem gondolkodtál - köszönöm. |
|
|
|
|
| Hozzászóló: kiralylany (Ideje: 11-25-2007 @ 06:44 pm)
Comment: Jaj, hát ez nehéz kérdés... hajlok rá, hogy születni IS kell hozzá... pussz |
|
|
|
|
| Hozzászóló: Audrey (Ideje: 11-25-2007 @ 08:03 pm)
Comment: Én ritkán pánikolok. Voltam már olyan helyzetben, ahol körülöttem mindenki menekült, de én halálos nyugalomban maradtam a helyemen. Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy valami baj történhet velem. Talán éppen ezért tudnék segíteni a bajban lévőkön ebben a helyzetben. Remélem egyszer erre lesz is lehetőségem. |
|
|
|
|
| Hozzászóló: hori (Ideje: 11-25-2007 @ 10:09 pm)
Comment: Szerintem itt a lényeg "...a sors elrendezi valahogy a dolgokat, és ez a pálya megtalálja azokat, akik erre születtek..." A tűzoltók fizetése, mellesleg nem kimagasló. Ha már olyan bolond egy ember, hogy képes feláldozni magát másokért, akkor tegye azt, szinte ingyen! Igazad van, ha a gyereked van melletted, akkor ösztönösen őt védet, aztán magadat. Ha csak te vagy ott és idegenek, akkor átgázolsz másokon. Ilyen az ember. Egyébként nem tudom, hogyan viselkednék.
|
|
|
|
|
| Hozzászóló: Netelka (Ideje: 11-26-2007 @ 05:35 am)
Comment: Királylány, igen, tényleg ez a valószínűbb. Köszi, hogy itt voltál. |
|
|
|
|
| Hozzászóló: Netelka (Ideje: 11-26-2007 @ 05:37 am)
Comment: Audrey, ez ritka adottság, bár tudom, hogy tényleg van ilyen. Ez az a bizonyos hűvös nyugalom. Amikor én ilyesmit érzek, akkor viszont rögtön földbe is gyökerezik a lábam, úgyhogy ez a kettő nem ugyanaz. Örülj, ha tényleg képes vagy a legkritikusabb percekben hidegfejjel gondolkodni, mert pont arra van akkor szükség. |
|
|
|
|
| Hozzászóló: Netelka (Ideje: 11-26-2007 @ 05:38 am)
Comment: Horim, köszönöm a gondolataidat :) |
|
|
|
|
| Hozzászóló: Angeli (Ideje: 11-26-2007 @ 10:21 am)
Comment: Jó felvetés, valóban érdekes az emberi psziché. Egyébként szerintem elhatározás kérdése. Ha az a dolgod, hogy életeket ments, akár a sajátod árán is, akkor azt teszed. Fura, de szerintem csak attól függ, hogy mentesz-e életet, hogy hogyan határozol. Ha irodai dolgozó vagy a WTC-ben, akkor mented a saját életedet, mert csak ennyi a dolgod, de ha egy süllyedő hajó kapitánya vagy, akkor először a többi embert mented ki, csak aztán magadat. Persze vannak másfajta emberek is, de a felelősségtudat, és a feladat képes arra, hogy ilyen cselekvésre bírja a legtöbb embert. |
|
|
|
|
| Hozzászóló: Netelka (Ideje: 11-26-2007 @ 11:34 am)
Comment: Hát, ez az, Angeli, hogy jó lenne, ha nemcsak az erre "kijelöltek", vagy "önkéntesek" lennének képesek erre, hanem a civil emberben is felül tudna emelkedni a segíteni akarás, elnyomva az életösztönt. De lehet, hogy buta gondolat ez részemről.
Egyébként nem vicc: a görög vizeken történt olyan eset pár éve, hogy viharba került egy hajó, kitört a pánik, és az utasok, turisták azon vették észre magukat, hogy a kapitány és a legénység lelépett a mentőcsónakokon. Persze, ezt a szerencsés túlélők mesélték el. |
|
|
|
|
| Hozzászóló: Angeli (Ideje: 11-26-2007 @ 11:44 am)
Comment: Mondom. Vannak patkányok is. Egyébként most is elsüllyedt egy hajó valahol, és mindenki megmenekült, kivéve a kapitányt, aki a hajón maradt addig, amíg az összes utas és a személyzet ki nem szállt a mentőcsónakokba. |
|
|
|
|
| Hozzászóló: piroman (Ideje: 11-26-2007 @ 11:48 am)
Comment: /-3/
Százból egy,/
aki a nagy harcosok útján maradt,/
ezerből egy,/
aki véd és sohasem arat./
Ritka a kegy,/
hogy Isten fogjon újabb halat,/
három is megy,/
de a többi, a többi... marad./
(Minden tűzoltó halott,/
csak az időd nem tudhatod.)
2006. augusztus 9.
|
|
|
|
|
| Hozzászóló: Netelka (Ideje: 11-26-2007 @ 01:09 pm)
Comment: Hát, látod, Angeli, ez az... hiába van bennem empátia, azért mégse lennék hajóskapitány :/ |
|
|
|
|
| Hozzászóló: Netelka (Ideje: 11-26-2007 @ 01:11 pm)
Comment: Hát, igen, piro, látom, egy húron pendülünk. |
|
|
|
|
| Hozzászóló: piroman (Ideje: 11-27-2007 @ 08:02 am)
Comment: Igen Netelka, csak én a másik oldalon. :) |
|
|
|
|
| Hozzászóló: Netelka (Ideje: 11-27-2007 @ 08:52 am)
Comment: Böcsüllek is érte. |
|
|
|
|
|
