egyedül vagyok, hiányoztok a képzelődő emlékezetben, külön-külön, közösen, minden pillanatban, emlékszem, hányszor hány pillanat, amikor azt mondtad, hogy én téged sohasem csaplak be, hogy nem árullak el, de természetesen becsaptál és elárultál, fájt sokáig, de nem számít, ismételjünk, hányszor hány pillanat, amikor megyek a körúton, úgy képzelem téged akarlak látni, és amikor hajnalban ébredek, tudom, hogy nem te fekszel mellettem, sőt ismernek azok is, akiket sosem láttál, rólad szoktam beszélni nekik, amíg magukat körémfonva, türelmesen várják, hogy abbahagyjam, tudják, hogy csak te vagy előszőr, de tudják, hogy talán egyszer eljön majd az ő idejük is, mögöttem az emlék, előttem a kétes remény, a megrohamozott szív, majd utoljára emlékezik a tudat, mindaddig, addig, amíg…

kőfalak, egy város romjai, megborzongott, talán nincs is ott, valahová a levegőbe nézett, aztán felszívódott a sötétben, az arc, mégis mintha egy hang összetörve odalent lenne a mélyben, a házak elfutnak, cserbenhagyják halott játékai, megáll és visszanéz, egy férfi járkál a hideg fényben, egy szakadozott női arc lebeg a térben, majd eltűnik, most mit akar itt, hisz minden arcot ismer, valahogy megrémül, megmerevedik, egy két tétova botorkáló lépés után, mint aki már régen elszokott a járkálástól, megbicsaklik a térde, áthatolhatatlan ez a csend, senkit nem lát, lassan elrugaszkodik a földtől az ég felé...

az álom kilökte magából, most úgy feküdt nyitott szemmel, de az álom nem fogadja vissza, valahonnan a távolból karok ölelik át, a szoba üvegszilánkokkal teli, kint havazik, mások ablaka mögött a karácsony ragyogása, nem az övé, távolról halk harangszó ütődik a térnek, a pusztulás csendjében e halvány remény, maga, önmaga ez a mozdulatlanság...

hol, mikor, hogyan kezdődött, kitudja már, üres volt az út, eltűnt minden, csak az út maradt, semmit nem vitt magával, zászlóitól megfosztották, de jelet kapott, az utak szürkeségét, csak a kislánya maradt, a mindene, ott ahol a sínek kettéválnak, hátra sem nézett, semmi nem történt, a hajnali derengés lassan szertefoszlik, végállomás, semmi felirat, csak éppen egy név két évszám között, a születés és a halál, alig
látható vékonyka vonal a kettő között, a várakozás csarnokában, csupaszon