Egyszer volt hol nem volt,volt egyszer egy játékgyár. Ebben a gyárban nagyon sok játékot készítettek. Autókat, babákat, építőkockákat,plüss játékokat, kirakósokat, társasjátékokat, zenélős mütyürkéket és labdákat. Történt egyszer,hogy a labdákat gyártó gépsor meghibásodott, és a sok piros színű, fehér pettyes labda között lett egy fehér színű,piros pettyes. Ha ez még nem is elég nagy baj, de ez a labda kicsit másképp lett gömbölyű,mint társai.

 -Mondhatni tojásra hasonlít.- vette kézbe a csomagolóban valaki.- Végül is nem is annyira.Meg jól is áll neki,szépek ezek a piros pettyek. Odateszem a többi közé,hátha megveszik majd így is.- morfondírozott magában tovább,és a labdát be is tette a nagy zsákba. Másnap teherautóra rakták a többi játékkal együtt és kiszállították a játékboltba. Ott hamarosan polcokra sorakoztatták a vele utazó babákat,mackókat, kisautókat, a Piros pettyest a többi labdával együtt egy nagy hálós tartóba borították bele. Nagyon izgult, nehogy kipotyogjon, vagy elguruljon a többiektől. Kicsit félt is: "Mi lesz ha észreveszik a szineimet,ha nem tetszik az alakom?" Felesleges volt az izgalom,senki nem vette észre a különbséget.

Telt múlt az idő. Sokan jöttek,vettek hosszú hajú babát, pihe-puha mackót, szuper gyors kisautót, és labdát is. Piros pettyest többsző megnézték, kézbe vették, de senki nem akarta magával vinni. Ettől nagyon szomorú lett. Egyszer még az is megtörtént, hogy egy kislány így szólt, amikor megnézte:

- Hát ez nem is labda! Ez egy pulykatojás!! -és jót nevetett. Szegény piros pettyes sírni szeretett volna, vagy elsüllyedni szégyenében. Ettől kezdve méginkább visszahúzódott, nehogy véletlenül valaki még egyszer pulykatojáshoz hasonlítsa. A nap besütött az ablakon,sugarai csiklandozták a labdákat, a Piros pettyes sóhajtozva arra gondolt, milyen jó lenne kint játszani. A hálós tartóban ami otthona volt már hosszú ideje, mindig cserélődtek a lakók, csak ő marad abból a csoportból, akikkel együtt utazott a boltba. Nem is csoda, hogy kissé megfakultak pettyei.

Szerda volt, amikor belépett a játékboltba. Anyukájával jött a kisfiú. Körbesétáltak a polcok között, kerestek valamit.

- Segíthetek ? - kérdezte az eladó.

 - Ó köszönöm! Tudja ajándékot szeretnénk venni egy kisbabának. Talán valamilyen csörgőt.

 - Erre tessék! -  Míg az anyuka válogatott a babajátékok közt a fiúcska megállt a labdáknál. Piros pettyes érezte,hogy: "Igen, Ő lesz az akivel játszani fogok,akivel nagy gólokat rúgunk,aki olyan magasra fog engem feldobni,hogy köszönhetek még a felhőknek is." Majd kiugrott a szive a helyéről, minden erejét összeszedve megpróbálta felhívni a kisfiú figyelmét magára.

- Jancsikám, szeretnél egy labdát? - kédezte anyuka.

 - Az nagyon jó lenne!

- Akkor válassz egyet!

" Most jött el az én időm!"-gondolta Piros pettyes, és szökkent egy nagyot, egyenesen Jancsika kezébe.

 - Pont ezt szeretnéd? Milyen fakóak a pöttyei, meg kicsit tojás az alakja is, ráadásul fordítva vannak rajta a színek. Keress másikat! - Piros pettyes megijedt. "Ez nem lehet,nem szabad,hogy így történjen!" Ha most nem veszik meg, akkor soha! Akkor inkább kiereszti magából a levegőt, mert akkor nincs semminek értelme!

 - Én őt akarom! Másik nem kell! - szorította magához a kisfiú.

-Hát,akkor legyen. - anyuka már ki is fizette és indultak. Piros pettyes nagyon boldog volt. Attól kezdve mindig együtt játszott Jancsikával. Sok-sok gólt rúgtak, magasra szállt , pattogtatásban a kisfiú lett a legügyesebb barátai között. Jancsika és Piros pettyes elválaszthatatlanok lettek. Csak gurultak,futottak, nevettek sokat,néha sírtak is egy picit. Még most is szaladnának, gurulnának, kacagnának, ha Jancsika fel nem nőtt volna.

Ma már János a neve, és komoly dolgokkal van elfoglalva. De Piros pettyes még mindig ott van a polc alatt, s gyakran előveszik, mostanában hármasban játszanak együtt, Piros pettyes, János és a kicsi Jancsika, János fiacskája.