*

Egy régi nap: 2004. február 2.

Ez volt az a nap, amikor a Fullextrára regisztráltam, és ennek pont ma 4 éve.

Sok minden történt velem azóta. Jó, rossz egyaránt. Csak úgy, mint ahogy az a legtöbb emberrel szokott történni. A legtöbb gondomat, örömömet mindig megosztottam a Fullal. Nyitott könyv lettem itt. Aki olvasta a verseimet, cikkeimet, az mindent tudott rólam.
...és most alig hiszem, hogy ennek már négy éve.
Tavaly augusztusban írtam azt a verset, amit még itt nem publikáltam, bár sokan már olvashattátok.

*

Una volta per sempre
         (Egyszer s mindenkorra)

[…]

Én augusztusom,
álmaim gazdag palotája,
még zölden harsansz,
- még van elég erőd, -
de lásd, én elfáradtam,
hiába lépek napsugárba;
már csak a pusztulást
rajzolja elém zsarnok,
holt jövőm.

Tegnap langyos házfalak árnyai
dőltek az esti útra,
- minden sziluett szomszédba nyúlva -
egy ölbeejtett kötetet babráltam,
s tűnődtem egyedül:
(mennyivel könnyebb volna,
ha nem kortyolná föl lelkemet a
durva kerti murva!)
a közelgő ősz megöl -
valahol mélyen,
legbelül…

A nyár mindig széppé szül
és megvált engem:
feloldódnak bűneim
az augusztusi mennyben,
lelkem titkon a legbongóbb
akkordra hangol,
a nyári ég legtündöklőbb leplei
alól szól...

Jól tudom, már adósa vagyok
sok bűvös képzeletnek,
melyben két szép óhaj
és még szentebb vágy növekednek:
én augusztusom,
tégy most is kedvemre,
tartson még sokáig ez a „szép” -
ne hagyjon el a nyár,
maradjon itt a Kedves
ki mellém odalép,
örömöt hoz,
megnyugvást és verset, -
s ki egyetlen szavával
minden fényt
szobám sötét sarkába terelget.

[…]

Én augusztusom, segíts!
Már nem hiszem,
hogy történhet velem még csoda,
de mondj ellent!
Kérlek, mondd, hogy „tévedsz, ostoba!"
… langyos házfalak árnyai
dőlnek ferdén
még mindig az esti útra,
- de a borkék égen
mintha azt látnám:
már minden olyan nagyon mostoha.
Hány éve szeretlek…? Százada…?
Ugye milyen régen volt,
mikortól
dallamot adtál a zenének
mely a budai hegyek fölött fénylett,
úgy, miként
az augusztus éjszakai
tiszta
égi fények…?
Szépséges augusztusom, - most félek.

Budapest, 2007. augusztus 4.

*

Most már az új tavaszt várom. Minden nappal egy kicsit közelebb jön, és ez mérhetetlen örömmel tölt el.

Kezdek tetszhalott álmomból éledni...