Úgy fáj, úgy éget, érzem itt benn, a szívemben a sötétséget. Búcsúszóval véresre sebezve emlékszem még símogató kezedre. Maró könnyek az arcomon, patakban pereg, én csak hagyom. Bennem dübörögnek a miértek, keresem a szót, hátha valamit megértek.
Tiltott a szerelem, időt és teret nem hagyott, Ki ilyet nem élt át, pofont még nem kapott. Távolból nézni a Kedvest, kezed nem az ő kezében, csak a vágyat látni, látni a szemében. Távolból válaszolsz, a véred lázad, közelednél hozzá, de nem visz a lábad.
Nem szabad, nem lehet, észnél kell lenni, másnak nem fájhat, nem érdemli. Talán egyszer tündérként születsz újra, ő majd ott vár rád, s egütt léptek közös útra. Ez a szerelem örök, vigyázol rá magadban, fájón is gyönyörű, halhatatlan. |