Nézem, ahogy lassú léptekkel elmész És halványodnak rajtad a fények Halkan, lopózva vesz körbe a sötétség
És te eltűnsz a messzeségben
Egy sötét burok nesztelenül magába zár
Csendben magányosan társul a homály
Ahogy a véráram halad a szívemen át
Egy gondolat hangosan kiált: Hiány!
Könnyek szállnak arcomra
… Legördülnek, lágyan simogatnak
És porba hullva halkan suttognak
Remegő ajkaikról a szavak egyre csak felém úsznak:
Emlékezz és őrizd meg szívedben
Minden együtt töltött órát, percet
Mert adomány volt ez az életedben
És tanulság lesz az elkövetkezendőkben. |