megyek, céltalanul, késégbeesve, millió gondolat kering bennem. kegyetlenül taposom bakancsommal az ártatlan földet. két gyenge levél bárgyún köszönget. ...nem hiszek semmiben. talán egy szem, abban minden bennevan, egy hangulat cikázik, egy éretlen gondolat, csak egy érzés, kollineáris pontok rengetege mereven hasít bele a végtelenbe, és magával húz szenvedélyesen telik álommal és valósággal már tele, csordultig, megvárom, míg kifolyik és elönti az utat a talpam alatt teljesen. kegyetlenül taposom a nem is olyan ártatlan és sokat látott földet, a néma betonlapokat, emelem a kalapomat és megkopogtatom esernyőm hegyével a köveit kedvesen. az utca fénye ölembe hull és vakon baktatok, a házak nagyok és az ablakok tele fényes sötétséggel. keményen taposom, szikrákat szórok és a tenyeremben ég el. |