egy elég régi versem, ami néhány társával együtt most került elő...
Magával fordult szembe a világ,
A Vihar most szembe vágtat vele,
Pusztítva, törve, zúzva nyargal...
A csendes pillanatok sírással tele.
Álmokat dönt romba, meséket szaggat,
S magával ragadja magát a Reményt,
Elpusztít halk szót, könnyet, gyönyört...
Mégis siokan vannak kik várják szegényt.
A Csóka nem várta - tépte a Vihar Szele -
Karmai közt rongyos babát menekített,
S minduntalan a mélybe zuhant vele...ű
Igazság!
Igazság, volt a Vihar neve! |