Sósmogyoró

Voltam a Teszkóban! (nagy kaland! )
Apróságokat akartam venni, naptárhátlapot, levédíszes (tehát nem virágos) zöldnövény tápot, kakaót, sósmogyorót, meg még pár apróságot.
 
Amikor ott legutóbb sósmogyorót kerestem, összefutottam Gézával, idősebb barátnőm fiával (aki ugyancsak baráti minőséget képvisel ismerőseim körében),  mellesleg nem találtam sósmogyorót.
Mindig máshová pakolják, mint mindig, mindent.
Gézával együtt kerestük, ő sem lelte. Aztán én hazajöttem, ő meg még maradt, mert az édesanyját várta, hogy majd együtt vásároljanak. 
Már jócskán itthon voltam, amikor Géza felhívott, talált sósmogyorót, mennyi hozzon? A pénztárnál, pont annál a pénztárnál, ahová beálltak, ott volt kirakva egy állványra, de nem pont a pénztár mellett, hanem, amikor valamiért hátrafordult, akkor látta meg.
 
Ma először a növénytápért tettem tűvé az áruházat, persze mindegyik eladó, ill. árufeltöltő mást mondott a dolog lelőhelyét illetően. Végül, tsztára véletlenül az autóalkatrészek között találtam rá. Hogy ott mi a bánatot keresett????? Mindegy, megleltem, beletettem a kosaramba.
 
Egy idő után kezdett nehézzé válni a kosár, letettem, és a lábammal toszogattam magam előtt. Ekkor már a sósmogyorót kerestem, ami az istennek sem akart a szemem elé kerülni. Minden elképzelhető helyen megnéztem, erről is kifaggattam minden utamba kerülő alkalmazottat, de csak a vállukat vonogatták, vagy olyan helyekre küldtek, ahol már jártam.
 
Miközben egykedvűen rugdostam magam előtt a kosarat, egyszercsak pont egy, a gondolasor végénél előbukkanó bevásárlókocsi előtt fogyott el a kosár lendülete, gondoltam, jó, hogy nem ütköztettem neki. Jó, hogy nem taszajtottam nagyobbat rajta. Nézem, kié a kocsi, és vajon észre vette-e, hogy majdnem karambolt okoztam, de nem vette észre, mert éppen telefonált. Géza volt...
- Szia Géza! Légy szíves, találj nekem sósmogyorót!  - üdvözöltem, mire belekuncogott a telefonba... aztán közben be is fejezte a beszélgetést, és nagy lendülettel indult arra, ahol legutóbb talált.  Kosaramat bevásárlókocsijába rakva intett, hogy kövessem, így aztán együtt loholtunk  sósmogyoró iránt.
A múltkori lelőhelyen, annál a pénztárnál, ahol akkor volt, nem volt semmi. Akkor jött elő ő az ötleteivel, hogy hol-mindenhol lenne érdemes még megnézni. Néztük, nem láttuk. És senki sem tudta, hol lehet...
Végül a mogyoró megtalálásáról lemondva beálltunk egy pénztárhoz. Ekkor én megfordultam, vagyis a pénztárnak háttal állva azt mondtam.
- Na, akkor most kellene észrevennünk a mogyorót! -  de nem láttam.
Nem úgy Géza! Ő is megfordult, mint én, és egyszer csak vigyorogva megszólalt: - OTT VAN! - és tényleg ott volt, a pénztártól számított 4. gondolasor végénél... épp, hogy csak ki lehett venni ilyen távolságból, hogy az bizony a keresett jószág!
Visszatrappoltam, s lőn mogyoróm!
Mondtam Gézának, ezentúl kizárólag vele megyek majd sósmogyoróért a Teszkóba!

Sósav

Vagy 10 napja kisósavaztam mindent, amit csak lehetett.
A vécékagylót leginkább. De a perem alól az istennek se fogyott el a vízkő. Még jó is, különben hová telepednének szegény baktériumok????
 
Nos, a sósavat úgy látszik nem sikerült teljesen lemosnom, mert azóta egyre jobban mozog az ülőke.
Középső fiam világosított fel nagy vigyorogva, mondván, én aztán jól kiirtottam a sósavval azt a fém bütyköt, zsanért, vagy micsodát, ami összakapcsolja a kagylót a deszkával. És tényleg, szinte teljesen elporladt! Ot morzsálódik feketén, ahol egészben és fényesen lennie kéne!
És csak nagyon vigyázva lehet ráülni az ülőkére, és nem szabad túlságosan fickándozni sem rajta, mert a legkisebb mozdulattól elindul a keresztrejtvényre elmélyülten konncentráló, teste jelzéseit figyelő, s azokat segítendő, pici mozdulatokat tévő, egyébkén békésen üldögélő ember alatt. Hol erre, hol arra...
Hát ki tud ennyifelé figyelni... egyszerre?

 
Szereltem... női módra...

A felmosó mop, meg a nyele nem kompatibilis. Soha. Akárhányat veszek, egynek sem passzol bele hibátlanul a nyél mente a fej menetébe.
Lötyög, sőt, az erélyesbb mozdulatoktól egész egyszerűen faképnél hagyják egymást.
Elegem lett, Begorombultam!!!
Ma vettem egy rakás hurkapálcikát a Teszkóban.
Aztán itthon nekiálltam megszerelni a felmosót. Hurkapálcikával és szigszalaggal.
Először összecsavartam őket, amennyire lehetett, majd nagyon szorosan, több soron rátekertem a szigszalagot úgy, hogy mindkét felet megfogja. Majd kb. 15 cm-es darabokra tördeltem a hurkapálcákat és körbebástyáztam vele a találkozási szakaszt, vagyis sínbe tettem, aztán mesmeg jó szorosan körberagasztóztam szigszalaggal.
Most úgy áll, mint a cövek! De, hogy meddig.... ??
Minden esetre jól megfenyeggetem, ha csak meg mer moccani, ha csak egyszer is nyaklik vagy bicsaklik egyet, véget vetek a szelíd erőszaknak, és drasztikus lépésekre szánom el magam.
A következő menetben már csapolófát és drótot fogok használni! Hát ehhez tartsa magát!
Azóta lapít a sarokban...

Ajtó

A nap azzal kezdődött, hogy jól elszórakoztattuk a kertjeikben ügyködő szomszédokat... Először a férjem veszekedett valami lényegtelen dolog miatt a fiaival - persze jó hangosan, és nem is túl finoman - aztán én veszekedtem vele, szintén hangosan, ellenben roppant kifinomult módon. Mert az a bestiális kegyetlenség, amivel lekaszabolta a szárítóköteleimet, nem maradhatott szó nélkül.
Aztán persze befejeztük a matinét - egyik-másik szomszéd tán még tapsolt is a produkciónk után - mert minket hallgatva mégsem volt annyira unalmas a lehullott leveleket összeterelgetniük.

Délután, már teljes nyugalomban ügyködtem a gépemen, amikor arra figyeltem fel, hogy a férjem már vagy 10 perce csapkodja intenzíven a konyhaajtót, hogy vajh becsukódik-é magától, ha a huzat (amit most ő imitált) belendítené...
Egyszer csak örömteli kiáltás harsant a koyhából: - Kééééész! Rosszabbul csukódik, mint eddig! Vagyis bekattan a zárnyelv a helyére keményen!
Na, erre már csak kimentem, mire lelkesen kezdte magyarázni, hogy pont ezt akarta, hogy könnyebben járjon a kilincs, de keményebben a zárnylev… nem igazán értettem, de hallgattam tovább, hogy most már csak be kell csavarozni, de ahhoz ki kell szedni újra, hogy a másik oldali, vagyis az ajtókeretben lévő lyukba becsavarozza, az ellenoldali részét a zárnak.
Jól van, megnyugodva jöttem vissza, semmi katasztrófa, csak szerelés zajlik.
Békés csapkodás a konyha felől, majd egy kétségbeesett üvöltés: - Barbara, gyere, bezáródtam!
És tényleg. Valahogy bezáródott a nagy csapkolódás következtében.
Sebaj, kiszabadítottam, bár egyáltalán nem érdemelte meg. :)
Az ajtó alsó részén van egy rácsozat a gáz miatt, azon dugta ki a kulcsot, mert belülről valami miatt nem ment működött a dolog.
Egy pillanatig eljátszottam azzal a gondolattal, hogy ott hagyom. Bent a konyhában, bezárva.
De rájöttem, hogy én járnék rosszabbul... így aztán végül kiengedtem.
Azóta boldogan csapkodja az ajtót tovább.

Gondolom - biztosra akar menni. Nem elég, hogy 10 percig minden lendítésre becsukódott, tovább kell próbálkozni, hátha a 23. percben már nem fog becsukódni...
Elvagyunk....