Küzdőtér |
|
|
|
Fullextra.hu: BLOG, Napló! |
|
|
|
|
Aranka Ideje:: 11-18-2008 @ 10:31 pm |
|
|
|
|
Minden élet más. Van benne jó, rossz, keserűség, öröm egyaránt. Mi emberek is különbözőek vagyunk, és talán éppen ezért, másként is élünk meg adott helyzeteket, pillanatokat.
Bizonytalanok vagyunk, máskor pedig túlzottan magabiztosak, de sohasem elégedettek. Pedig milyen kevés is elég a boldogsághoz!
Elég egy mosoly, egy baráti szó, egy gesztus vagy odafigyelés. Ő ilyen volt. Imádott élni. Apró örömökből táplálkozott, miközben többszörösét adta annak, amit ő maga kapott. Többször legyűrte az élet, de mindig talpra állt és tudott őszintén, szívből mosolyogni. Ártatlan naivitással figyelte a világot, nem akart részt venni semmiben, ami másoknak fájdalmat okozhatott. Csupa szív ember, csupa szeretet.
Botanikus kertet varázsolt az otthonából, gyógynövényeket gyűjtött, befogadta a beteg állatokat, ápolta őket.
Kezet nyújtott, amikor bajban voltam, végtelen szeretettel biztatott, és tette ezt olyan természetes alázattal, hittel, amit tanítani kellene. Soha nem adta fel, mert minden nehézségben meglátta azt a szikrányi jót, ami túlmutat a sötétségen, és amit ő reménynek nevezett. Angyal volt már itt a Földön is, igazi Angyal...
...és elsuhant, olyan hirtelen, olyan fájdalmasan, hogy majd´ megszakad a szívem!
Öltsd hát magadra angyalszárnyaidat, drága nővérem, és repülj, repülj szabadon az öröklét felé!
Béke Veled, drága Aranka!
2008. november 14.
|
|
|
|
|
Utoljára változtatva 11-18-2008 @ 10:38 pm
Hozzászóló: mickey48 (Ideje: 11-19-2008 @ 08:52 am) Comment: Ölelje át Isten - ezt kívánom... |
|
|
|
|
Hozzászóló: Eroica (Ideje: 11-19-2008 @ 09:10 am) Comment: Hát ezért "láttalak" olyan régen, Évikém!
Fogadd őszinte részvétemet.
Tudom... nincsenek enyhítő szavak. Ölellek: Erika |
|
|
|
|
Hozzászóló: Lyza1 (Ideje: 11-19-2008 @ 09:43 am) Comment: Fogadd őszinte részvétemet!...Nagyon jó ember volt, így írásod azt sugallja!...Nyugodjék békében!...Enyhülést kívánok...Lyza |
|
|
|
|
Hozzászóló: tavinarcisz (Ideje: 11-19-2008 @ 10:41 am) Comment: Hadd fejezzem ki őszinte részvétem! Adjon neki nyugalmat a Teremtő és őrizd meg őt örökre emlékezetedben! |
|
|
|
|
Hozzászóló: lena1 (Ideje: 11-19-2008 @ 11:05 am) Comment: Az angyalok tanítanak minket, hogyan kell szeretni, hogyan kell egymás szemébe nézni önzetlenül, tisztán, hogy meglássuk benne a fényt. Ő is egy ilyen angyal volt és maradt is azok szívében akik ismerték és szerették őt.
Az emlékei ott élnek benned kiolthatatlanul. Szeretettel ölellek.Lena |
|
|
|
|
|