II. Timóteus 4, 7-8.
„A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, hitemet megtartottam.
Készen vár az igazság győzelmi koszorúja, amelyet azon a napon megad nekem az Úr, az igazságos bíró, de nemcsak nekem, hanem mindenkinek, aki örömmel várja eljövetelét.”

(megj.: azokat a szavakat húztam alá, melyek elindították gondolataimat. vé)

Ó, Uram!
Néha megriadok; mi lesz velem, ha pályámat végigfutom, s reményeim szerint hitemet is megtartom?
Sokszor azt gondolom, talán azért van ennyi befejezetlen ügyem, hogy még ne legyek kész, a Veled való igazi találkozásra, de olyankor meg is ijedek. Mi lesz, ha úgy kell elmennem, hogy még nem állok készen? Azt tudom, hogyha szólítasz, mennem kell akkor is, ha a „jó harcot” nem tudtam befejezni.
Meddig tart a Te türelmed?
Ennyi intő jel után – betegségek, fájdalmak, bánatok, a halál közelségének megtapasztalása – vajon jó úton járok-e? Vagy talán magamnak gyártott törvények között hányódom?

Van, amikor nem érzem a közelséged. Az félelmeket szül bennem, de azután eszembe jut, hogy amikor bajba kerülök, Te ott vagy mellettem, és átveszed az irányítást ide-odacsapódó sorsom vezetésében.
Ez is félelmetes, mert ilyenkor azt hiheti az ember, hogy kiszalad a talaj a lába alól, akarata a semmibe tűnik, s csak hányódik a végeláthatatlan és sötét útvesztőben. Amikor azonban rájön, hogy Te vagy a háttérben, s Te irányítod az orvosok vagy más emberek ijesztően gyors intézkedéseit, ideje van a megnyugvásnak és a hálának.

…és újra itt van a következő gondolkodnivaló.
Azért vagyok hálás, mert itt maradtam ezen a földön, továbbélni itteni életem, s örülök annak, hogy még nem kerülök abba az örök otthonba, amit nekem (is) készítettél?
De hisz oda vágyódni illenék (időnként vágyódom is, főleg, ha túl sok a teher, vagy nagyon hiányoznak a már Nálad lévők), és azt is tudom, hogy a legteljesebb szeretet ott vár rám!
Miért hát?

A legtöbb válasz Nálad van, s ott van jó helyen!
Én csak azt tudom, hogy még nagyon sok szeretetszál kötöz ide (nem bilincsként, hanem magam által óhajtott kötelékkel), vágyódás az után, hogy láthassam szeretteim örömét, s ha muszáj vigasztalni (Jaj Uram, kevés bánatot adj!), szeretnék támasz lenni!

Azért mégis arra kérlek, hogy egyre kevesebb rendezetlen ügyem lehessen, mert akkor még talán találhatnék újakat is.
Adj állhatatosságot, s erős akaratot akár önmagam érdekében – önmagam ellen is, s adj jól működő, stabil „telefonvonalat” lelkem és lelked között!

Ámen!

2009-09-26