Várjuk és reméljük, hogy egyszer jobb lesz. Akkor is, ha napi tapasztalás - egyenlőre -, hogy egyre rosszabb. 

            Húsvét misztériuma a feltámadásról is szól, elsősorban erről. Arról, hogy van remény. Minden helyzetben. Az érthetetlenségben, az értetlenségben is.

            Pilinszky János Hiábavaló volt? című írásából idézek: A debreceni „… állatkertnek két oroszlánja van. Egy német vándorcirkusz hagyta itt ajándékul őket, az egyiket, mert olyan öreg, a másikat, hogy annyira buta volt. Mert mit is kezdjenek egy buta oroszlánnal, akit csak etetni kell, s ő maga semmit sem produkál. Odaajándékozták a debreceni állatkertnek.

            S most jön a váratlan fordulat. Egy év múlva a nagy darab, ostoba oroszlánnak hirtelen világosság gyúlt az agyában. S amit akkor elmulasztott a cirkuszban, itt, a debreceni állatkert csendjében hirtelen megértette. Megértette, s azóta se felejtette el. A rács mögött illedelmes csendben végzi artista-gyakorlatait a látogatók ámulatára, de akár fizetség nélkül egymagában is. Igaz, egy évi késéssel, de úgy mondják, hibátlanul.

            Engem, bevallom, meghatott a történet, s ha zavarosan is, de rengeteg mindent jutatott eszembe. (…)

            Hogy mi is belőle a tanulság? Valóban nem több, mint egy Aesopus-mese tanítása, de ez is épp elég.

            Az egyik tanulsága az, hogy ne keseredjünk el, ha szavunk bárkinél is süket fülekre talál. Különös dolog a lélek, és az emberi lélek csendje. Sokszor esztendők is eltelhetnek, míg ez vagy az az elvetett mag megfogan benne. A másik tanulság, amit e bájos történetből megtanulhatunk pedig az, hogy ne higgyük, hogy tetteinknek és szavainknak hatása tüstént és várakozásainknak megfelelően jelentkezik” (megjelent a Szög és olaj című Pilinszky kötetben).

            Reménykedjünk tehát akkor is, amikor csupa meg nem értéssel találkozunk. Ekkor reménykedjünk csak nagyon!

            Ahogy van értelme húsvét misztériumának is. Láthattuk, van értelme várni. Mert „… ami késik, nem múlik. S akinek van türelme a jóságra, az meg is fogja érni, s föl is fogja ismerni gyümölcsét” (Pilinszky idézett írása).

            Van értelme a cselekvésnek, a jótettnek. Nem volt hiábavaló a kereszt, az áldozat. Ahogy Pilinszky is mondja, vigyázzunk, „… ne veszítsük el jótetteink értékét a nyilvánosság színpadias tündöklésében.”

            Húsvét misztériuma vagy akár a buta oroszlán története nem „a leckék kanalas orvossága”. Így legyen mindannyiunk számára!