Ma van a Magyar Költészet Napja
Dátum: április 11, hétfő, 10:10:34
Téma: Kultura


Ki kell hangsúlyozni, hogy ez a Magyar Költészet Napja, ugyanis létezik egy Költészet világnapja március 21-én is.


A Magyar Költészet Napja Magyarországon, József Attila születésnapján, minden év április 11-én tartjuk meg.

Ki kell hangsúlyozni, hogy ez a Magyar Költészet Napja, ugyanis létezik egy Költészet világnapja március 21-én is. A jeles napot Magyarországon 1964 óta József Attila születésnapján, április 11-én ünneplik. Ebből az alkalomból minden évben irodalmi előadóestekkel, könyvbemutatókkal, költőtalálkozókkal és -versenyekkel tisztelegnek a magyar líra előtt. A rendezvényeken klasszikus és kortárs költők versei egyaránt szerepelnek. Gyakran diákok, vagy éppen a ma is élő szerzők tolmácsolják a költeményeket.

A rendszerváltás után a Magyar Írószövetség is csatlakozott a rendezvényekhez.

1998-ban a költészet napját tizennégy költő úgy ünnepelte, hogy közösen írtak egy szonettkoszorút (a szonettkoszorú ugyanis 14 szonettből áll). Noha a költészet napját József Attila születéséhez kötjük, április 11-én született Márai Sándor is, 1900-ban.


Forrás: https://szegedma.hu/2022/04/ma-van-a-magyar-kolteszet-napja





A cikk tulajdonosa: Fullextra.hu
http://www.fullextra.hu

A cikk webcíme:
http://www.fullextra.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=3231