Alszol. Mindig újra hallom és nézem

lélegzeted, te vagy teában mézem,

a mindent hozod. Az óra ütemre jár,

mint szívverésed, lüktet a csend, bezár

karom közé a rózsaszín pillanat.

Ki tudja meddig, kinő-e szilvamag

kinn a kertben? Aludj. Ragyogjanak rád

csillagfényes esték, tükröző imák,

hozzád hajol belőlem most a lélek.

Fordulsz, mint egészben fordulnak részek,

tán álmot csensz a félénk éjszakába.

Gyűrt takaródon arcod simasága

a minta, én nem tudok aludni még.

Csodálom a lényed, mit Isten kimért.