Őszi lombok közt
magányomat őrzik
a színes falevelek.
Téged várlak, mikor
behunyom a szememet.
Kedves hangodat
nem hallom már.
Láthatatlan kezed szelíd szellő,
amely még mindig simogat.
Szeretnék fehérgalamb lenni,
és szép válladon pihenni meg.
Őszirózsák közt lebeg lelked
távoli hegedű gyönyörű zenéje
érzelmem húrjait pengeti meg.
Mély völgyben csillog a kék tó,
nevedet suttogja az őszi szél.
és arcomat meglegyinti a dér.
Horizonton pirkad az ég alja,
szűzies leányként kel fel a hajnal
fekete csipkeruhában szállt el az éj.
Göteborg 2019.09.11 Làm Etelka
|