Az elkövető profilja

Egy alkalommal Sanyival, akit elég jól ismerek, a közeli rendőrőrs folyosóján beszélgettem! A motorját lopták el valamikor az előző éjjel. Engem csak megkért egy régi tanítványom, aki az őrsön nyomozótiszt, hogy menjek be, és ha bármi okos dologgal ki tudom segíteni, ami esetleg fontos lehet, akkor rukkoljak vele elő.

Ugyanis a balfácán nem tudta megmondani az eltűnt motorjának se a váz, se a motorszámát. A biztosítási kötvénye is, ami pedig legalább a vázszámot tartalmazta, benne maradt a motor oldalában, az elsősegélycsomag mellé téve.

Az általam szervizelt gépekről pontos nyilvántartást vezetek! A Sanyi motorján is bütyköltem már valamit, ezért a szerencséjére nálam megvoltak még a Commodore–64-esemen az ő motorjának adatai is, és az övéről vezetett privát szervizkönyvem is.

  Kérdezem Sanyitól, miután kijöttünk az irodából, ahol kiegészítettük a nyúlfarknyi jegyzőkönyvet.   - Ezek szerint a helyszínelők körülnéztek már nálatok? Panaszolja, hogy, azt mondták neki már a telefonba, hogy ahhoz, hogy szagmintát vegyenek a helyszínről, ahhoz már túl régen történt az eset, különben is esett már hajnalban pár szem eső is, és elmosta szagnyomokat. Egyébként is csak akkor számítana valamit a kutya, ha megmondanám, hogy kik voltak az elkövetők, föltéve ha közel laknak. Na, bumm!   Javaslom erre neki:   - Akkor csináld meg te a Profilt az esetről! Kérdi: - Mi az a profil, és mire jó az? - A profil azt jelenti, hogy a körülmények, a biztosan ismert tények, és nyomok alapján megpróbáljuk kitalálni, hogy az eset pontról pontra hogyan játszódott le, hátha képet rajzolhatunk arról, hogy miféle jómadarak, vagy jómadár volt az elkövető. Először is, a legfontosabb kérdés, hogy a helyiség ajtaját, ahol a motor volt tárolva, azt miként nyitották ki? A zárat törték-e fel, vagy álkulccsal nyitották-e ki? Az ajtó lakattal volt-e lezárva, és elég volt-e egy keretes fémfűrész, a nyitásához, vagy a fa részét tették -e tönkre az ajtónak? Végül is a zárnyelv, vagy a tok engedett-e? Mondja hogy: - Egyik se! Kulccsal mentek be a zsiványok! - Miféle kulccsal? - Hát, ami ott lógott az ajtó fölé akasztva. - De hát az előbb azt mondtad a jegyzőkönyvbe, hogy lezárt helyiségből vitték el. - Hát persze, amúgy be volt zárva éjszakára.   Kérdezem tőle:   - Akkor miért nem említetted meg a rendőrnek ezt? Ez valójában olyan, mintha nem is lett volna az ajtó bezárva! - Tudom, de ha ezt mondom, akkor a lakásbiztosítónk nem fog fizetni, mert csak akkor fizet, ha lezárt motort, a bezárt helyiségből vitték el. - No, és a motort úgy tolták el, vagy kézben vitték ki a helyiségből? Ha igen, Hogyan tolták ki a zárt kapun?   Nem a mi kapunkon vitték ki, hanem letaposták az északi drótkerítést, és ott a szomszéd telken a kis fenyőcsemeték mellett tolták ki az utcára.   - Aha, a tolvajoknak tehát volt helyismerete!   - Később biztos tolták még egy jó darabig, mert a harmat meg némi friss sár rárakódott a kerékre, azután a nyoma, a két sáros csík, még sokáig meg is látszódott a járdán. A szomszéd üres telek kapubejárójától el is követtük egy jó darabig. Fölfele a buszmegálló felé tolták. - Mondom akkor jó! Menj haza, és derítsd ki, hogy a kormányzárral miként bántak el? Talán maradtak nyomai, amiből kideríthető, hogy lefűrészelték-e a zárat, vagy valami izomagyú ganaj, kajakból birkózott-e meg vele? Ez például akkor számíthat sokat, ha találnak gyanúsítottakat, akikről köztudott, hogy különböző -féleképpen nyitottak már ki simson zárakat, mert akkor a te motorodat annál a zsiványnál kell keresni, amelyik a tiédhez hasonló módon barmolta le a zárat. Mondja:   - Hát, a kormányzár az nem volt rajta bezárva. Nahát, ekkora egy marhát, mint te!-gondoltam magamban -.   Kulcs nélkül vette a motort, és már -állítása szerint- vett volna bele új zárat, de még benne van a régi, és azt úgyse tudta volna egymaga e miatt kivenni, és így kicserélni.

Na, hoppá! Még egy balfasz simsonos, akinek a motorját elsősorban a saját hibájából kifolyólag fújták meg.- Gondolhattam volna -! Még egy kurva nagy fekete pont a Sanyinak! -No és,- mondom- mi a helyzet a gyújtáskapcsolóval? Aszongya hogy, gyári kapcsoló az régóta nem volt benne, de volt egy rejtett kapcsolója az ülés alatt, egy nem túl szembetűnő helyen, hogy a kocsma előtt a kis kölkök ne börgessék, ha otthagyta, amíg bement egy kólára. Köztudott, hogy a simsont kis csavarhúzóval egyszerűen áram alá lehet helyezni, Aztán a vásott lurkók már börgetik is, meg nyomják a dudát is ész nélkül, aztán pedig szaladnak! Ez amúgy jó hecc, amint azt megtudtuk a 11-13 éves lókötőktől! Ha ez nem így lett volna, akkor, mint később rájöttünk, nem is akadtunk volna aznap a moci nyomára. Sőt szerintem a mocit később se találhattuk volna meg. - Tehát volt rajta egy rejtett kapcsoló ? - Volt! - Le is volt zárva tehát a gyújtás? - Nem emlékszem tuti biztosra, de talán igen, mert most már csak így lehetett a mocit leállítani. - Na, mondom neki, akkor sipirc! - Hová? - Ütni bottal a motorod nyomát te idióta! Elviharzottunk. Ő egy ócska bringával, én a fekete paripámon! Én lakom közelebb. Fáztam kissé, mire hazaértünk, róla pedig dőlt a verejték! 13 km bringával dimbes-dombos területen az több ám, mint egy kis könnyű ebéd utáni torna! - A bringát hagyd a fenébe, gyere kapsz tőlem egy motort kölcsön!   Nem egy faluban lakunk! A miénk zsákutcafalu. Az ő falujából három kivezető út is van. Külön váltunk. Előtte mondtam neki, mindegyik alsó-falui kivezető útnál álljon meg, sétáljon be legalább az első mellékútig, és keressen nyomokat, mert szerintem egy darabig tuti tolták a motort, mert ha trélerrel vitték volna el, akkor biztos nem fölfele, hanem lefele tolták volna a motort, mert arra van közelebb a falu vége. Ott pedig könnyebb is lenne fölrakni valami járműre, meg arra lejt is az utca. Ha igaz, hogy az ülés alatt volt egy rejtett kapcsoló, akkor beindítani valószínűleg azonnal nem tudták. Én a felső-falui kijárathoz megyek, ott nézek körül. No, pár perc múlva csörög, és izgatottan rebegi, hogy az öreg-hegy felé vezető úton, megtalálta a motorgumik nyomát, amint betolták egy másik, keskenyebb mellékútra. Már dzsalizok is utána. 5 lóerő, és a legendás kis paripám segít benne. Lám, lám, Szép, tiszta, friss gumi nyomok párban, a puha agyagban,

Mellette két 44-es elefántra emlékeztető sportcipő lábnyomai, kifele irányba. Egy ballábas, és egy jobblábas, de különböző talprajzolat mintával. Aztán Egy új, széles, feltehetőleg 16 collos, Barum gyártmányú gumiköpeny nyoma, és egy hitvány, kopott, ezeréves (talán Riga kismotor) terepmintás gumibütykeinek a negatívja.

Befele pedig még két apró lábnyom. A mérete alapján olyan 14éves korú gyereké. Az ő lábnyoma egyenletes-mélyen barázdáltak, tehát a nyomot új cipő hagyta.

Ha ez alapján a nyomok alapján kéne profiloznom az esetet. Akkor azt mondanám, hogy egyrészt kényes, de hanyag gazda motorjának a nyomai, aki még arra is képes, hogy egy hitvány orosz Riga-gumit feltegyen a precíz német kis simsonra. A nyom itt kint a köves úton szűnt meg, feltehetőleg azért, mert itt rakta fel egy ismeretlen járműre egy ifjú ember, és egy nálam kétszer nagyobb darab férfi. El is nevezem magamban elefántnak. A nagyobb darab ugyan igénytelen, de ötletes, gyakorlatias ember lehet, aki nem kényes az ízlésére, és nem tartja snassznak, hogy elsőre talán egyformának látszó, de amúgy felemás cipőt hordjon. A másikon látszik, hogy fiatal kora ellenére igényli a jó minőséget. Neki lopni járni is, csak új cipőben szabad! Persze ismerem a motor gazdáját is. A motorgumi nyomok alapján azt mondanám, hogy mivel a nyomok nem futnak tökéletesen egy csapában, tehát a futóműve rosszul van beállítva, ezért műszakilag balfasz emberé lehet, és mivel jól is ismerem tudom, hogy finoman fogalmaztam. No, a motor helyét is hamar megtaláltuk, Nemrég a sűrűben egy vékony akácfához volt betámasztva, de más egyéb nyomát nem találtunk, csak a hűlt helyét.

Egy néni ballag öreg-hegyből! Kérdezem tőle? – Katica néném nem látott errefelé mostanában egy kisteherautót? - Teherótót aszt nem, de itt vótak röggel a Berki cigányok, valami motoré. Aszonták lerobbant, úgy köll az ótóva hazavinnyi. - Milyen autóval voltak néném?,- Kérdeztem izgatottan. - Ollannya, mind amillen a vadászoknak van!

- Lada Níva! - állapítom meg találomra!

No, a balfasz Sanyi haverom, csak úgy csattant, úgy csapott tenyérrel a saját homlokára. Ha kitalálom azonnal, hogy miért, akkor én is megtoldom egyel, de akkor seggre is ül tőle az hét szentség.

-A múltkor jött az Orsós Feri, hogy adjak neki egy liter benzint! -Jó srác, hát miért ne adnék neki. Meg is hozta egy héten belül. Vele volt az unokaöccse is. Mondja neki, hogy Jancsi itt a kezedet zsebre tedd, mert ez itt haver! Itt nincs szajrézás megértetted? A kis szaros nem szólt semmit, csak bólogatott, de a szeme állítólag úgy járt, mint a motolla. Persze hogy láthatta, honnan veszem le a műhely-kulcsot. Én idióta, ez hogy nem jutott előbb eszembe?! - Te tényleg nagy barom vagy,- hagyom rá, de- Sanyink egészen felvillanyozódott a gondolatra. - Irány vissza a rendőrség! - Mondom - Hó-ha! Mit akarsz? Csak nem gondold, hogy a motorod meglesz még, ha végigjárod apróra a kopólétrát? Irány a moci után! Tudod, hogy hol laknak a zsiványék? - Nem tudom, de felhívom a Ferit, megkérdezem őt! Feri felesége veszi fel a telefont. Sanyink hosszasan aprólékosan kérdez, újra, meg újra, amíg végül elköszönni is elfelejt, úgy csukja össze a telefont a T-10 es ericcsont - Tudom, már hol lakik! - No, akkor gyerünk! - Aztán mit mondunk, ha odaértünk? Mondom: - Te semmit, legföljebb halkan meg bután nézzél, ha meg valami okosat kéne válaszolni, akkor kérdezd meg erősen összeszorított térdekkel, meg fogakkal, hogy hol szabadna egy jót pössenteni. Rendben? - Oké, rendben! Pár perc csak az út! Talán ezért nem volt időm rendesen végiggondolni, hogy mire is készültünk valójában. A kapuban megálltunk! Ez a kétszárnyas, már évek óta nyitva felejtett, csontig rozsdás fémkapu az egyetlen nyoma annak, hogy ez egy civilizált ember hajléka volt valamikor. A hajdani, alapos gonddal faragott léc-kerítés már sehol! Hát persze, jó az tüzelőnek télen. Az északi szomszéd már jó régen elköltözött, a déli szomszéd pedig nem tudta az üres telkét eladni. Bagóért se kellett senkinek. Ismerem egyébként a helyet, és házaspárt is ismertem, aki hajdan itt lakott. Ahogy megállunk, azonnal egy falka, mindenféle kutya vesz bennünket körül. Némelyik morogna tán, de ahogy a zsebemben lévő dobozba nyúlok, és pár szem szőlőcukrot dobok kissé távolabbra az egyiknek, a többinek is inkább a finomság ötlik a kutyaeszébe. Hihihi! A szőlőcukor. Szakmai ártalom, még postás koromból. Mindig van a motor kesztyűtartójában a dobozban pár szem. Negró is van, meg Szőlőcukor is kisgyerekeknek. A fiatalasszonyok nem is postás néninek szoktak megszólítani e miatt, ha magunk között voltunk, hanem egyenesen csak cukros-néninek becéztek. Hogy a kutyák mit gondoltak rólam, azt nem tudom. Négy év alatt mindössze egy harapott csak meg, mikor épp nem volt nálam cukros doboz. De jól jött most, hogy kéznél volt a csemege. Ahogy a szőlőcukrokat is eldobtam, az egyik szem ráesett egy ott fekvő régi kályha, hitvány, rácsos platni-takarójára, bele is esett véletlenül pont a rácsok közé. A kutyák tán érezték a szagát, és körülrajongták a szagot, de nem érhették el a finomságot, mert épp a rácson állva tolongtak, tipródtak mindahányan. E miatt, hogy hirtelenjében egy csomóban forgolódtak, pár lépéssel beljebb merészkedhettünk. Nívát nem látok sehol. Hirtelen el se tudtam dönteni, hogy ez most jót jelent, vagy inkább rosszat. Az udvaron idilli kép fogad! A föld bokáig terítve mindenféle kacattal, szeméttel, cseréppel, hitvány gyerekjátékokkal, kerék nélküli babakocsival, sörösüvegekkel, szétszerelt, rozsdás, régi mosógéppel, használt liberóval, benyomott szemű hajas-babával, rengeteg, nagy rakás kutyaszarral stb. Az udvar közepén egy nálam pár évvel fiatalabb asszony, a karján egy megdöbbentően nagy fejű, csecsemővel. Miközben cigi lifeg oldalt a szájában, a cicije a csecsemője szájában rugózik, mintha épp egy hatalmas rágógumit fújna. Az otthonkájának a sarkát pedig egy háromévesforma gyerek cibálja torkaszakadtából üvöltve. Mi más jutna az ember eszébe ilyen idilli kép láttán, mint egy József Attila vers?   - Hagyjad a dagadt öcsit másra, engem vigyél föl a padlásra!   Hangosan köszönök! Igyekszem a kis József Attilát túlkiabálni. Szóval biztos, ami biztos, én is, legalább úgy, ahogy a torkomon kifér. - Csókolom Margit néni! Üvöltöm a nálam valamivel fiatalabb, tök ismeretlen asszonynak. Az emigyen Margitnak kinevezett hölgy arcán azonnal meg is jelent valami mosolyféle, és zavarában egész barátságosan süvöltötte túl a gyerekét a gyűszűnyi lyukon, miközben ki nem vette volna a cigit a szájából, s a helytelenül használt névelőket, és hibásan ragozott szavakat csak úgy, ezen a résen préselte ki magából. Az egyik szemét közben csukva tartotta,- gondolom, mert belement a cigifüst -. Margit á nem én vágyok, asz a tesférem, én a zAnna vagyok, A Margit komárvároshó képest maratt,- közölte-, mint rég nem látott kedves ismerősének. Na, -gondoltam-, ebbe majdnem beletrafáltam, és hogy ne veszítsem el a meglepetés erejét, már folytattam is. A Jancsi urad küldött a motorért, hogy nézzem meg miért nem indult el. - A Jáncsi? mályik Jáncsi? - Melyik Jancsi, hát a férjed Annám drágaságom, blöfföltem, hátha kisegítenek!

- Já, az nem a Jáncsi, haném á Pistá.

- ajjajj, hát persze, hogy a Pista! A rosseb egye hát mindig elfelejtem,- és magamban hálát adtam a Jóistenek, hogy Anna drágaságom ez az IQ bajnok, még mindig nem fogott gyanút.

De hiszen megmondták már ezerszer, hogy ebben a miliőben mindig annak van igaza, aki a leghangosabban beszél.

  – Akkor, hol az a motor? Kérdezem tőle széles, ünnepi mosollyal . – Ott áhun ná já!- Mutat rá a féltetővel fedett részre, ami hajdanán talán tűzifa tárolására szolgált, és meg kellett erőltetnem a szemem is, meg a fantáziám is, hogy végre felfedezzem a farostlemezzel, szeméttel, meg nylonnal az imént betemetett, motort. A Sanyi barátom kedves paripáját. A puha agyagban körös-körül az új cipőből tucatnyi, elmosódott, fél-fél lábnyom pihent.

Sanyi barátom csak állt közben az udvar közepén, megilletődötten, az őszinte, és érdeklődve figyelő kutyákkal körbevéve, és látszott rajta, hogy se köpni, se nyelni nem tud, de arca az full hófehér.

Nekem csak a lában remegett egy picit, a pulzusom lehetett 130, meg a vérnyomásom kb.200 fölött. Már megyek, és bontom is ki a törmelék alól a paripát.

Ahogy a Sanyi közelről is megpillantja kedves zöld enduró simsonját, már neki is tüzesedik annyira, hogy ki merjen törni a kíváncsi kutyusok gyűrűjéből, és kimerevedett szemmel már ülne is mohón a nyeregbe, Már keresi is ujja hegyével a rejtett kapcsolót az ülés alatt. Tudom, hogy nem fog elindulni! Rákiáltok a kíváncsi Annára! - Drágaságom, hozna nekünk egy újságpapírt!? le kellene teríteni, hogy a szerszámokat valamire rátehessük! Kérlelem ellentmondást nem tűrő hangon az Annát. A nő bemegy a házba. A motor Sanyi várakozása ellenére nem indul, már majdnem megüti a guta. A keze remeg, az ajka szederjes. - Kérdezem az Annától miután átvettem az agyon-gyűrött, színes lapokat. - Tologatták a motort ugye? - Ja, persze, aszongya egy órát bisztos tologatták regge itt á zudvarba, de nem indút el. Mondom a szederszájúnak, - Nyugi Sanyi, meg kell a gyertyát pucolni, csontig teleszívatták a motort benzinnel.-nyugalmat erőltetek magamra-...... kirakom a gyertyakulcsot, a fordítóvasat a kis rézszőrű drótkefét az újságra, majd megpucolom alaposan a gyertyát. majd megmozgatom kézzel a berúgókart hogy a karter kiszellőzzön. Pár perc csak ugyan, de ilyenkor egy fél örökkévalóság, s már berreg is a motor. A kipufogó a helyhez, és alkalomhoz illően egy percig jó vastagon okádja magából a sűrű fojtó füstöt, de én a gázforgófogantyút koppra húzva tartom, míg a füstölés rendellenesről normálisra vált, míg végül a motor megnyugszik, és rendes alapjárata nem lesz. A dzsipszi nő elismerően kiabálva mondja! - Látom maga asztán ért hozzá. Mondom neki : - Drágaságom, én az anyám hasából is motoron ülve bújtam ám ki! Elő se bújtam addig míg le nem aszfaltozták előttem az utat!

Erre elneveti magát!

A nevetés szokatlan lehet a kis József Attilának, mire abba is hagyja az otthonka rángatását, és kerek szemekkel elcsodálkozik azon, hogy az ő anyukája ilyen furcsa hangot is ki tud préselni magából a cigifüst mellett, mint a nevetés.

Ekkor, a percre beállt csöndben hallatszik ki a házból, hogy vannak még odabent páran, akiknek már az anyu rózsamintás otthonkája széléből nem sok jutott, ezért inkább egymást ráncigálják torokszakadásig üvöltve! Ahogy a motor elindult, a hangja, újabb két kíváncsi, igen koszos, mezit lábban végződő kis göndör fejet csalt elő odabentről. Felmutatom a jobb-kezemben az utolsó szem negrókat. A kis Attila is tudja mire való! Bátran odajön, elveszi tőlem, és már úgy gondolja, hogy egy percig biztos nem akar a padlásra felmenni. A másik kis göndör fejek is megindulnak a kezem irányába magabiztos, mezit lábas léptekkel az éles üvegcserepek, meg az halkonzervdoboz-fedelek pengéi között, és titkon remélem, hogy nem bukkan elő még több olyan fej, amikhez a Jóisten a zsebembe a mai napra nem rendelt előrelátóan negrót! Ekkor leszek figyelmes, hogy az egyik félig kitört üvegablak mögül két kíváncsi szempár figyel. Tulajdonosa olyan 14 év körüli fiú lehetett. Bár nem láttam jól, meglehet, csak így utólag vélem, hogy ő lehetett. Sanyin látom, hogy merev, megüvegesedett szemekkel, bíborvörös füllel már robog is kifelé a kapun. A kutyák illően kikísérik a vendéget. Egy darabig még ugatva futnak utána, Az egyik kis foxikeverék egy pici foszlányt le is csen a nadrágjából magának emlékbe. Egy perc, és már csak keskeny füstcsík jelzi, hogy az imént még innen kanyarodott ki.   az Anna kíváncsian kérdezi, hová ment vele? Mondom kipróbálja, hogy minden jó-e rajta, felpumpálja rendesen a kerekeit, lecseréli az olajat, de úgy egy órán belül visszajön. Számolgatok! kb. 7 -11 perc amíg hazaér! Kicentiztem, hívom telefonon! – Mi a helyzet? Kerestél fuvart? Kérdi:- Milyen fuvart? - Egy olyan fuvart, te Tudók Jolán, hogy valaki idehoz téged kocsival, és hazaviszed az én kölcsön motoromat! - Ne haragudjak, de ő ide vissza nem jön! Nincs az a pénz amiért még egyszer ezekkel a dögökkel hagyná magát megszagoltatni! A türelmem itt elfogyott végleg! - Hogy a lófaszba menjek most haza egyszerre két motorral, te baromarcú? Mosolyogtam bele szélesen, és halkan a telefonba, aztán a távolról egyre kíváncsibban vizslató Annára. Hogy a kis József Attila is elhallgatott, a sírása már nem tudta elleplezni magam előtt se a saját zavarodottságomat. Vannak az életben igen mély pillanatok! Nos az elkövetkező az tényleg a legalja volt! Abban a percben a két parkoló motort éppen csak kikerülve kanyarodott be az udvarba egy eléggé lepusztult piszkos-fehér Lada Niva, benne egy súlyra nálam kétszer nagyobb darab elefánttal, aki kissé felemás talpmintájú, fehér színű, magas-szárú tornacipőt viselt. Ábrázata szerencsére inkább a piknikus Karamellére hasonlított, mint Hasfelmetsző Jackére. Itt már alig maradt erő a lábaimban, és a szám is egészen kiszáradt. Mindegy! Lesz ami lesz. Elő a csábos, Fülig Jimmis vigyorommal!

Ha nem használ, nem marad más, mint az önvédelmi futás! Szemvillanásnyi idő alatt körbetekintek! Tervezem az útvonalat, hogy merre kell szaladnom, ahhoz hogy tutira magam után csaljam ezt az elefántot, és merre kell majd akadályokon keresztül visszatérnem ahhoz, hogy addigra akkora előnyöm legyen, hogy kedves paripámat el tudjam indítani. A másik motorról akkor viszont lemondhatok.   -Szervusz Pistám, kedves tesférem, mondtam, ahogy Győzikétől tanultam volna, ha akkor már lett volna ez a kereskedelmi tévécsatorna Magyarországon! Félrevontam egészen, hogy az asszonya ne nagyon hallja, amit mondok. Itt már mertem halkabb lenni! Van egy igen jó hírem a számodra! – Estére megvagy híva a kocsmába egy áldomásra!

– Na, de há mé? lepődött meg a nagydarab harcsabajszú ember. – Az egyik bácsi, aki jött öreg-hegyből mondta, hogy megtaláltátok a Jancsival az Orsós Feri haverjának a Sanyinak a motorját, akiét tegnap ellopták, és a Sanyi Faterja azt mondta, hogy fizet nektek érte egy áldomást a kocsmába, meg egypár ezer forintot is jutalmul a megtalálásért. Ugye, nem balhézik az asszony veled, ha kicsit később, meg berúgva érnél haza?   Milyen bácsi látta? Mondom neki: A Mátyás Laci bácsi! Kérdi, az hol lakik. El is magyarázom neki precízen, hogy hol lakik. Nem is messze attól, ahol a motort fölrakták a Nívára, épp csak az felejtem ki, hogy már több mint tizenöt éve meghalt szegény. Meglepetés, némi zavarodottság majd félénk mosoly követte a hírt! Hirtelen visszatereli a szót asszonyára. Ide hallom ahogy a fogaskerekek forognak a fejében. Próbálna csak, én vagyok a zÚr a saját portámon, és egészen kakasos kiállása lett hirtelen! Á hun a motor?- Kérdezi hirtelen! Mondom neki halkan, bizalmasan, hogy a felesége ne hallja, – A gazdája érte jött, és már el is vitte, de most én vagyok a bajba, mer itt maradtam két motorra, de ő már sokáig nem jön vissza, mer elment szólni a rendőröknek, hogy ne jöjjenek, mert a berki Kalányos Pistáék megtalálták a motort, és vissza is adták neki.   Életemben nem hazudtam még ilyen hosszan, zavarosan, és folyékonyan senkinek.   Úgy mondták, legalábbis én úgy hallottam, hogy a motort a gazda egyik haverjának az Orsós Ferinek az unokaöccse találta meg a Jancsi, aki a te fiad ugye? Na, erre A magas mozdony-szőke, a felemás tornacipőben egészen indulatba jött, és elüvöltötte magát : - Jáncsi! Dik mán te! Vergyen ki ragya, á hun vagy? Vigyen el á fekete devla, Hunnan vót a motor? Akkó nem a Hutyámé ugyé? Láttam majd szétveti a düh. Erre rögtön megvilágosodtam, és meg is nyugodtam kissé. Az apja szerintem vagy nem tudta mi a dörgés, vagy ha tudta is, szégyellte, esetleg csak így próbálta leplezni a dolgot, hogy lebuktak. Aztán beugrott, hogy a Níva a nyomok szerint nem tolatott be a horhosba, tehát ebből az valószínűsíthető, hogy az apja nem sejtette, hogy lopott a motor, mert akkor inkább beállt volna takarásba a mellékútra, ahol nem láthatják meg, hogyan lesz a Lada Nívából simson tréler.   A dzsipsziéknél nem ritka ám, hogy oda- vissza kölcsönadják egymásnak a lepusztult gépeiket.   Ez egy érdekes megfigyelés. És egy nagyon fontos különbség a két kultúra között! Én arra emlékszem, hogy édesapám húsz év alatt az én egyik régi vezetékmotoromat is csak egyetlenegyszer fogadta el kölcsönbe, amikor az autója meghibásodott, és kellett kerítenie szerelőt. Ez még jóval a rádiós-telefonok előtti korszakban volt. Negyedóra kellet, mire rá tudtam tukmálni. Amit tőle még ifjúkoromban ajándékba kaptam motort, arra soha, egyetlen egyszer se ült volna rá!   A mese, a tolvaj Jancsi részéről, hogy a motor az unokabátyjáé a Huttyáné lenne, biztos egész hihetően hangozhatott. Az hogy lerobbant vele, azért nem tudott hazáig eljönni, szintén elég hihető mese.

Utólag derült ki, hogy a motor is valójában (útközben volt elrejtve). Nem kétséges tehát, hogy ha akarta úgy átkúrta az apját is, mint szart a palánkon.

  Erre hallom ám, hogy nem messze berreg egy különösen egészséges motorhangú kis Simson paripa! Nem volt azonnal ismerős a blokk hangja, pedig a barátom motorja volt, amit én vettem neki,

kikönyörögte tőle, hogy együtt motorozzanak el értem, vagyis a vezeték-lovamért. Lökött Sanyi meglátta a Nívát, és csak úgy 50 méterre merte megközelíteni a putrit, majd átvette a kormányt a drágámtól, és már fordult is visszafelé! Újra rá kellett csörögnöm!   A kedvesem motorjának halk hangja van! Ennek a lököttnek meg kell hallania, tehát a telefont!   – A kulcs nálad van te baromarcú, gyere vissza azonnal, mert ha hazaérek rátekerem a simson kormányt a nyakadra! – Jaj, bocs, bocs, tudom, tudom, hogy nálam maradt, de otthon felejtettem a másik dzsekiben, de mindjárt hozom! Ne haragudj, és hallom a telefonba, hogy a hangja kis híján sírósra vált! Ahogy a drágám magabiztosan belépett a kutyák gyűrűjébe, valami hatalmas nyugalom töltötte el a bensőmet.

Pedig ennek ugye elvileg fordítva kéne történnie. A beszédéből ugyanis olyan kedvesség, és nyugalom árad, hogy előbb lehetne egy kilométerkőbe belekötni, mint őt kizökkenteni ebből a kíváncsian őszinte, jóindulatú természetes nyugalomból.

Mázsás kő esett le rólam, ahogy átadhattam neki a stafétát a bájcsevegésre. A kutyusokkal megszagoltatta előbb a sisakját, s egytől egyig végigsimogatta őket, akik versengve tolakodtak egy kis megszolgálatlan szeretetért,   az Annával is váltottak néhány szót -mintha régi ismerősök volnának-, valami újfajta, és ingyen megszerezhető alapítványi gyerektápszerről, miután közösen, tetőtől liberóig végiggyönyörködték a koszos pólyába csavart kis góliátot. A Pistának is bele-bokszolt egyet a hájába, és megkérdezte, hogy: Hogyan bírja így az éjjeli műszakot? Le kéne ám fogyni egy kicsit, mert, ha az asszonyt deréktól lefele koplalásra fogja, akkor elkanászodik ám! És huncut őszinte nevetése, széles mosolyra fakasztotta a magas mozdony-szőke harcsabajszú elefánt-férfit a felemás tornacipőjében. Sose felejtem el! Úgy rengett a potroha a nevetéstől, miközben nagyokat pislogott, mintha az a legfrissebb, legfinomabb miskolci kocsonya lett volna.   – Mehetünk! Mondta kedvesem a lehető legtermészetesebben végül, és a kezembe nyomta a műhelymotornak a tartalék kulcsát! Hát persze! A konyhai kulcstartón ott van minden mocinak a tartalék kulcsa is. Vajon honnan tudta, hogy melyik motorral fog végül is hazamenni? A sajátjával, vagy a tartalék-motorral? Azóta is tartozom magamnak erre a kérdésre a válasszal.

Hogy is merném neki megmondani, hogy ez az előrelátást soha nem néztem volna ki belőle? Kérte, hogy indítsam el a tartalékmotort! A vezeték-lovam kissé ismeretlen volt neki, a saját paripája után, mert annak nem 19-es, hanem csak 16-os a kereke,

Meg nem le-föl működik az indexe, hanem oldalra, de azért ügyesen elboldogult vele, és hiába részemre a másfél lóerő előny, mire hazaértem már nyitva volt a kapu is, a lakás is, és már a műhelyem ajtajának mindkét szárnyát is szélesre tárta. Összeszedegettem az újságpapírról, és elcsomagoltam a szerszámokat, majd elköszöntem vendéglátóimtól, mikor az egyik mezit lábas, göndör hajú kisgyerek utánam futott, és egy egész jó állapotban lévő női aktmodell-magazint kínált nekem.

Sajnálattal közöltem vele, hogy nincs több cukor nálam, aztán alig vártam, hogy elrobogjak.

Már javában iszogattuk otthon a forró kávét, amikor észrevettem, hogy azért mindhármunk keze remeg még kissé a mai napon történtektől. A kedvesem keze csak azután kezdett remegni miután közöltük vele, hogy egy lopott motort szereztünk emigyen vissza. 2009 07 09