Mindig megtalálsz
Nem, ma ne várj, nem akarok találkozni
veled, itthon maradok a gyerekekkel,
nézzük a tévét, lehet, fõzök valami
vacsorát, legalább a kicsik nem fognak
morogni, hogy olyan sokszor veled töltöm
az éjszakát, pedig az a havi egy-két
este szerintem igazán nem is sok, ha
lehetne, én minden éjszaka melletted
aludnék, csak dühít már, hogy nem értem, mit
akarsz tõlem, miért engem akarsz, miért
költöd rám az Isten pénzét is, és miért
nem kellek neked mégsem egészen, délben
és délután, télen, nyáron és tavasszal,
miért csak lopott egy-két napok, tudnom kell
végre, meddig leszek örök második én,
aki az elsõ voltam neked, mindenben
a legelsõ, akitõl annyira nem tudsz
elszakadni, hogy mindig megtalálsz, bármily
messze is futok, mindig újra magadhoz
láncolsz valami furcsa régi szerelem
emlékével, azzal, hogy te még emlékszel
az apámra és az öcsémre is, pedig
már rég meghaltak, hogy ismertél, mikor még
ötvennyolc centis volt a derekam és a
heteseket kivédtem a Szentkirályi
utcában, hogy együtt jártunk felvonulni,
és mindennap megvártalak az egyetem
elõtt és mindig vettél nekem jégkrémet.
Tudom, többé nem fogod mondani nekem,
hogy szeretsz. De az ifjúságom része vagy,
úgyhogy ne félj, felhúzom a nyolcvanezer
forintos gyûrûm, és fülembe teszem a
százezer forintos fülbevalóm, taxit
hívok és mégiscsak elmegyek abba a
szállodába, ahol ma este engem vársz.
Mert a halottaim is ott lesznek veled.
(Mezei Katalin)
|
|
