Juci néni bőven elmúlt nyolcvan. Ki hinné! Ma is egyenes derékkal, emelt fővel jár, mint fiatal korában, mikor a grófi kastélyban szobalányként szolgált. Nem kapott ám ott munkát akárki! A lányok javát válogatták. Szép tartású, ügyes-kezű legyen, értelmes is, hogy hamar be lehessen tanítani a munkára, viselkedésre. Tohonya, butácska leány még a konyhán se kapott helyet, krumplit hámozni.
Jucikának mindig vágott az esze, mint a borotva. Első tanuló volt a kis falusi iskolában. Ha szóba kerül, még ma is minden verset, leckét el tud mondani, ami a régesrégi olvasókönyvében volt. Újat, azóta már nem tanult, de az újságot rendre elolvassa, a politikában naprakész információkkal rendelkezik. A történéseket, persze, a maga szájíze szerint értékeli.
Férje, fiai már elmentek. Egyedül magára számíthat. Magányos, mint egy tanúfa a határban.
A nyugdíját beosztja, a kis föld utáni kárpótlást megtakarította. Jó lesz az még, hiszen nyolcvan fölött már gondolni kell az elmúlásra is… Lassan már egy síremlékre valót is összerakott magának, hogy ha eljön az idő, amikor neki is el kell menni, mint minden halandónak, szép helyen pihenhessen a temetőben.
Csengetnek. Juci néni kinéz a kerítésen át. Két hivatalnokforma áll az ajtó előtt.
- A polgármesteri hivatalból jöttünk - mondja az egyik.
- Nincs nekem ügyem ott. Se hátralékom, se kérvényem nem volt mostanában.
- Jaj, dehogy is! Nem ezért jöttünk. Segélyt hoztunk.
- Segélyt? Nem kértem én semmit.
- Nem is kellett kérni. Múlt héten a Szociális Bizottság megszavazta, hogy minden nyolcvan év feletti egyedülálló lakos egyszeri segélyt kapjon. Magának is jár!
Juci néni nem oldódik.
- Majd bemegyek holnap a hivatalba és megkérdem, mi ez!
- Szombaton nincs hivatal, tudhatja. Csak alá kell írni az átvételi elismervényt. - Már szedi is elő a papírt az aktatáskából az ügyintéző.
- Na adja ide, hadd látom! - nyitja az ajtót Juci néni. Apróra áttanulmányozza a papírt. Mindenféle rovat, pecsét is van rajta, nem sokat ért belőle.
- Aztán, mennyi az a pénz?
- Negyvenezer forint.
- Negyvenezer? Havonta?
- Lehetséges. Most csak egyszeri negyvenezret hoztunk, de ha visszautasítja, akkor az már végleges. Többször nem jár. Törlik a nevét a listáról. Azt akarja?
- Dehogy akarom! Nem azért dolgoztam egész életemben, hogy csak úgy töröljenek. Ami jár, az jár! Eleget gürcöltem. A kastélyban is, a tsz-ben is dolgoztam, meg a háztáji, a szőlő, az állatok! Két gyereket felneveltem, kitaníttattam, gondoztam az öreg páromat. Most itt vagyok egymagam, minden támasz nélkül. Hol az a pénz?!
- Itt van. Elhoztuk - csap a táskára a férfi. - Holnap nincs pénztár. Le kell ma rendezni, hogy el tudjunk számolni a hivatalban. Maga csak diktálja az adatait, megcsináljuk gyorsan. Aláírja, és már fizetünk is - azzal a táskájára teszi az ívet és nagy ügyetlenkedve írni próbál. - Nem lesz ez így jó néném. Nincs valahol egy asztal? Így a levegőben tartva nem tudok írni.
Juci néni is belátja, hogy nem lehet ezt a kapuban elintézni, hiszen a szél is kapkodja a táskára terített papírt. Ha valami hiba csúszik a lajstromba, még utóbb elvész a járandósága, hát beinvitálja a két férfit a házba, és az első szobába tereli őket. Az a legszebb helyiség az egész lakásban. Nem is igen használja, csak esténként tv-t nézni ül be egy órácskára.
Kiterítik az asztalon az iratokat, gyorsan haladnak az írással. Neve, kora, hol dolgozott, meg egy csomó egyéb szokásos kérdés. Juci néni szépen, pontosan felel, mint valamikor, az iskolában.
- Már csak az utolsó havi nyugdíjszelvény számát kell beírni. Mondja csak gyorsan, aztán készen is vagyunk!
- Azt nem tudom fejből, de ha várnak egy keveset, elő tudom adni. Minden hivatalos papírt, nyugtát el szoktam tenni. A hátsó szobában vannak az iratok.
Pár perc alatt hozza is a szelvényt. Kitöltik az utolsó rovatot. Aláírja az átvételt. Az aktatáskás úr pedig leszámolja az asztalra mind a negyvenezret.
- Használja egészséggel néném!
Komótosan összepakolják az aktatáskát. Juci néni a kertajtóig kíséri őket, aztán siet vissza a házba.
Nem álom ez? Nem. Ott a pénz az asztalon. Remeg a keze, mikor újra megszámolja. Semmi hiba. Megvan az utolsó fillérig. Akkurátusan összerakja, hogy a többihez tegye a ruhásszekrénybe, a törölközők alá. A többihez, amit évtizedek óta gyűjtöget sírhelyre. Most már igazán kitelik belőle a síremlék is.
A szekrényt kinyitva alig akar hinni a szemének! Aztán kitör belőle a kétségbeesés:
- Eltűnt! Eltűnt az egész! Jajistenem… eltűnt a pénzem… a munkám… a sírhelyem… a kereszt a síromról… Ellopták a keserves kilencszázezer forintomat… abból számolták ki nekem még ezt a koszos negyvenezret is!
