2. felvonás
Ugyanaz a szín, annyi különbséggel, hogy nincsenek bokrok elől. Nagy, feldíszített asztal van középen, készülődnek a lakodalomra. Az asztalnál ül Müller földesúr, mellette Gajdár Kálmán inspektor, a lányuk, a szomorú Kata az asztal másik oldalán, egyedül sír. Józsi, az inas bort tölt, Róza, a cigányasszony a sarokban húzódik meg, kártyát vet.
Müller földesúr:
- Ne pityeregjél már te lány! Ahelyett, hogy örülnél végre e nagy napnak, mikor tisztességgel férjhez adlak, még mindig itatod az egereket itt nekem! Szedd össze magad, nemsokára jön a gróf úrfi, ki még ma a tisztes férjed lesz. Aztán megyünk a templomba, a tiszteletes atya annak rendje és módja szerint összeesket benneteket.
Kata:
- Apám, ez a tisztesség? Még hogy tisztességgel férjhez adsz, a tiszteletes atyával tisztes férjem lesz?
Müller földesúr:
- Most már aztán elég legyen, te lány, többet szavadat csak a templomban halljam, ha ki kell mondani a boldogító igent! Azt a keservét neki, hát ezt érdemli a te jó apád? Tisztességgel felneveltelek, most aztán punktum, elég volt a sok locsi-fecsiből, lagzi lesz, és kész!
Beront Viola asszony, mögötte a szolgálólány, Zsófi, szorosan az asszonya nyomában.
Viola asszony:
- Zsófi, az eszcájgokat, tányérokat tisztára törölted?
Zsófi cselédlány:
- Igenis nagyságos asszonyom!
Viola asszony:
- A menyecskeruhát kikeményítetted?
Zsófi cselédlány:
- Igenis nagyságos asszonyom, benn áll a tisztaszobában!
Viola asszony:
- Mi van a libákkal Zsófi?
Zsófi cselédlány:
- Már főnek nagyságos asszonyom, már főnek!
Müller földesúr:
- Nyugodjál már asszony, inkább a lányoddal törődjél, az inspektor uram már elrendezett mindent a mai ceremóniához. Ugye Kálmán?
Gajdár inspektor:
- Igen nagyságos uram, minden a legnagyobb rendben van.
Viola asszony odamegy a lányához.
Viola asszony:
- Jól van már, tudom te lány, hogy örömkönnyek azok ott a szemedben! No, ne sírjál már! Tudod, mennyi mindent megtettem én is annak idején a szüleim kedvéért? Aztán utólag mindig rájöttem, hogy igazuk volt, csak jót akartak nekem. Még mindig a Mihály miatt bánkódsz? Nem is értem, hogyan tudott egy ilyen akasztófára való lótolvaj közel férkőzni hozzád! Már egy hónapja, hogy elszökött, aztán látod, rá egy hétre, már hozták is a halálhírét.
Müller földesúr:
- Így jár, aki betyárokkal paktál össze. Azt hitte talán ez a Mihály, hogy a bakonyi zsiványok jó barátként fogadják?
Gajdár inspektor:
- Bizony, nagyságos uram, az a Sobri Jóska kiverte belőle a fokosával a lelket! Nem vesznek azok be minden jött-mentet csak úgy maguk közé!
Viola asszony:
- Azt mondta a Leveles főhadnagy, úgy elintézték, hogy még a holtteste sem került elő!
Müller földesúr:
- Így jár minden gazember; még írmagja sem marad!
Róza cigányasszony:
- Pál uram, csak nyugtával dicsérje a napot! Az én kártyáim másként vannak vetve!
Müller földesúr:
- Na Róza, akkor keverd ki őket újra, de istenemre mondom, most már punktum, eleget hallottam erről a Mihályról, nem kell róla több povedálás! Készülődjön mindenki, nemsokára indulunk a templomba. Lassan már jönnie kéne a gróf úrfinak is!
Gajdár Kálmán inspektor közelebb hajol Müller földesúrhoz. Zsófi hallgatózik a hátuk mögött.
Gajdár inspektor:
- Van itt valami nagyságos uram, amiről azért tudnia kell. Én, mint nagyságod intézője, engedelmével a tisztesség, becsület, és a lelkiismeret megnyugtatása érdekében azért utánanézettem pesten egy diszkrét detektívvel a Meiszter Béla gróf úrfi előéletének.
Müller földesúr:
- Aztán? Mit tudott meg kend?
Gajdár inspektor:
- Sajnos még nem kaptam meg a választ, de bármelyik pillanatban várható.
Müller földesúr:
- Nem lesz abban semmi hiba, hiszen olyan papírokat mutatott nekem, amiket nem lehet hamisítani.
Gajdár inspektor:
- Igen, tudom nagyságos uram, szerintem is minden rendben van a gróf úrfival, de olyan zsivány ez a mai világ, hogy sosem lehessen tudni, mit rejt a csillogó máz, kérem alássan.
Müller földesúr:
- No jól, van, aztán maradjon ez kettőnk között, hallja-e? Ha megtud valamit kend, először velem tudassa!
Gajdár inspektor:
- Természetesen nagyságos uram!
Jön Meiszter Béla gróf úrfi. A cigányasszonyt látványosan igyekszik nagy ívben kikerülni, de az utána szól.
Róza cigányasszony:
- Kerülhet engem az úrfi, de tudja meg, hogy hamarosan nagy kinccsel találja magát szemközt! De most nem aranyeső lesz az, hanem ólom!
Meiszter gróf úrfi:
- Ezt a boszorkányt! Még hogy ólom! Hát bizony találkozom ólommal lépten-nyomom, hiszen nekem van az országban a legnagyobb ólombányám! He-he, ezt a furmányos cigányasszonyt! Nagyságos uram, szervusz, kezét csókolom nagyságos asszonyom, tiszteletem inspektor úr!
Müller földesúr:
- Adjon isten! Végre megjött kegyelmed, már azt hittük, megszökött a lagzi elől. Foglalj helyet kérlek, mintha csak otthon lennél. Legelébb is igyunk előre áldomást e nagy napra! Józsi, töltsél már, úgy állsz ott mindig, mint akit karóba húztak!
Józsi inas:
- Igenis nagyságos uram! Tessék parancsolni fogyasztani a nagyságos uraknak.
Viola asszony:
- Bizony, nagyon vártuk már a gróf úrfit, ugye Kata? Még mindig olyan szégyenlős a lelkem!
Meiszter gróf úrfi:
- Hagyja csak nagyságos asszonyom. A tisztes úrilányok nem mutatják ki az érzelmeiket. Nekem egy szem pillantása többet mond bármi másnál.
Közben időnként Zsófira is pillant, aki pisszeg neki, mire a gróf úrfi leejt egy asztalkendőt, Zsófival egyszerre hajolnak le érte.
Zsófi cselédlány:
- Vigyázzon a gróf úrfi! Az inspektor uram áskálódik ellene! Valami levelet vár Pestről, amelyben az úrfi múltját nyomoztatja!
Meiszter gróf úrfi:
- Nyugodj meg Zsófi, van nekem még rejtett adum a tarsolyomban!
Felegyenesednek.
Róza cigányasszony:
- Hiába keverem én a lapokat, a hamis ászt akkor is leveri a végén a paraszt!
Meiszter gróf úrfi:
- Bocsánat, annyira izgulok én is e nagy napon, minden kiesik a kezemből!
Viola asszony:
- Csak a karikagyűrűt el ne ejtse a gróf úrfi az esketéskor! Ugye, Kata?
Bejön a színre Leveles Lukács főhadnagy. A gróf úrfi titkon Zsófinak csapja a szelet végig.
Leveles főhadnagy:
- Adjon isten szép jó napot!
Müller földesúr:
- Adjon! Üljék le kend is! Mindjárt indulunk, még időben jött a főhadnagy úr! Aztán mit hallani Leveles uram?
Leveles főhadnagy:
- Mit hallani? Na, ezt hallgassák meg kendtek! Meg kell bolondulni már ebben a zsivány, betyár-világba! Tegnap eligazítás volt a vármegyében. Hát, ottan mesélte az Ürömi csendőr őrmester, hogy a múlt héten, mikor az almádi csárdában múlatta a napot, egyszer csak beállított három betyár. Kettőt azonnal megismert közülük; a Sobri Jóskát, meg a Milfait Ferencet, a harmadik volt a legnyalkább legény a cifra szűrjében, de az új legény lehet a bandából, mert nem ismerte. No, ezek a betyárok aztán odaültek a másik asztalhoz, aztán úgy mulattak reggelig, hogy majdnem leszakadt a csillagos ég is. Az a Milfait egymaga megiszik együltében egy gönci hordó bort!
Viola asszony:
- Magasságos szűzmária! De hát, hogy lehet az Leveles uram, hogy a csendőrrel egy csárdában mulatnak azok a futóbetyárok anélkül, hogy lefognák őket?
Leveles főhadnagy:
- Hát erről beszélek nagyságos asszonyom! Az almádi csárda pont a vármegye határon van, az egyik asztal még a határon innét van, a betyárok meg már a túlsó asztalnál a másik vármegyéhez tartoznak, ahol mi már kérem, nem intézkedhetünk!
Müller földesúr:
- Ezt a betyárvilágot!
Leveles főhadnagy:
- Hát ez az! Majd el felejtettem, inspektor uramnak van itten egy sürgöny.
Átadja a levelet az inspektornak, aki mohón olvasni kezdi, egyre gondterheltebben. Kikerekednek a szemei olvasás közben, titkon mutatja a levelet a földesúrnak, suttog a fülébe.
Viola asszony:
- No hát, mi az a fontos levél, amitől ilyen titokzatosak az urak? A gazdasági ügyek várhatnak holnapig. Ma lagzi lesz, ugye Béla úrfi?
Meiszter gróf úrfi:
- Igen nagyságos asszonyom, ez a mai esküvő felejthetetlen lesz!
Müller földesúr felháborodva feláll.
Müller földesúr:
- Már ha lesz, kérem! Mert itt kérem nem lesz lakodalom! Egy csaló, szélhámos van közöttünk!
Kitör a pánik, mindenki felkiált, feláll, Katának felragyog az arca, már az apja nyakába készül ugrani.
Kata:
- Hurrá!
Meiszter gróf úrfi:
- Na-na! De bizony lesz lagzi nagyságos uram!
Müller földesúr:
- Aztán mitől olyan biztos kend ebben?
Meiszter gróf úrfi:
- Mielőtt még olyant találnál mondani nagyságos uram, amit később magad is megbánnál, volna egy szavam veled nagyságos uram, de csak szigorúan négyszemközt, mint férfi a férfival!
Müller földesúr:
- Úgy? Már megint, mint férfi a férfival?
Meiszter gróf úrfi:
- Úgy! Nagyságos uram, a te érdekedben kérlek.
Müller földesúr:
- Hát jó, egy perc türelmet kérek mindenkitől, mielőtt fény derülne a dolgok állására.
Müller földesúr és Meiszter Béla gróf úrfi félrevonul a többiektől a színpad eleje felé.
Meiszter gróf úrfi:
- Nagyságos uram, én tudom, mi van a kegyelmed kezében, nem kell megmutatnia sem. Be fogom bizonyítani, hogy én nem vagyok szélhámos, ahogy az a koholmány állítja!
Müller földesúr:
- Miféle szemfényvesztő maga hallja-e? Honnét tudja, mit tartalmaz ez a levél? Itt az áll, kendet valójában Varjú Imrének hívják, aki egy körözött szélhámos!
Meiszter gróf úrfi:
- Dehogy vagyok én szélhámos nagyságos uram! Te, nagyságos uram, nemsokára bocsánatot fogsz kérni mindenkitől a sajnálatos félreértés miatt, és megyünk a templomba, hogy elvegyem a lányodat!
Müller földesúr:
- Na, azt szeretném én látni ezek után!
Meiszter gróf úrfi:
- Pedig úgy lesz nagyságos uram! Na jól figyeljen kegyelmed, mielőtt a nyilvánosságra hozná annak a haszontalan papírnak a tartalmát. Van itt valami, amit feltétlen látnod kell.
Meiszter gróf úrfi előhúz a zsebéből egy iratcsomót, tisztes távolságból mutatja Müller földesúrnak, aki egyre jobban csodálkozik. El akarja venni, de a gróf úrfi elkapja előle.
Meiszter gróf úrfi:
- Hohó! Csak ne olyan hevesen! Ez kérlek szépen nagyságos uram, leendő apósom, Pali bátyám kérlek; egy végrendelet. Ez az én ászom ebben a pakliban. Egy végrendelet, amely kegyelmed apjától származik, és eddig titkos záradékot tartalmaz, amely egy pesti ügyvédnél volt letétbe helyezve.
Müller földesúr:
- Ez egy hamisítvány!
Meiszter gróf úrfi:
- Nyugalom Pali bátyám, kérlek, nyugalom, csak csendesebben, mert meg fogod bánni, kérlek a hangoskodásodat. Itt az ügyvédi pecsét ellenjegyezve, amely bármilyen törvényszék előtt megállja a helyét.
Müller földesúr:
- Hogyan került ez kendhez?
Meiszter gróf úrfi:
- Ha elébb erre vagy kíváncsi, ezt is elmondom. Kérlek szépen, én elég jól forgok Pesten bizonyos körökben. Történetesen ezzel a pesti ügyvéddel is közelebbi kapcsolatba kerültem, aki ezt készítette. Tudni kell erről az ügyvéd úrról, hogy nagy hazárdjátékos titokban. Nos, kérlek, én egyszer rendkívül nagy bajból szabadítottam meg őkelmét egy adósság miatt, amelynek az ára ez a végrendelet volt, mivel engem nem pénzzel szokás megfizetni, hanem információval. Kérlek szépen az ilyen áru többet ér akármennyi forintnál.
Müller földesúr:
- És mit tartalmaz ez a végrendelet?
Meiszter gróf úrfi:
- Van benne egy eddig titkos záradék, amely ha nyilvánosságra kerül, jelentősen megcsapolja kegyelmed vagyonát. Történetesen kegyelmed jó apja, mivel annak a körözött Mihálynak az apjával igen különleges viszonyban volt, aki egész életén át hűségesen szolgálta őt, és egy ízben megmentette az életét is, így ebben a végrendeletben az ő fiára hagyta a szomszéd birtokot és annak tekintélyes földjeit, aminek jelenleg a nagyságos uram az élvezője. Nézzed csak ezt a bekezdést.
Müller földesúr:
- Mi? Ez képtelenség! Szóval ezért tűnt fel kend éppen ezen a vidéken!
Közben bogarássza az írást.
Müller földesúr:
- Aztán, még ha úgy is volna! Mit számít már? Meghalt a Mihály, nincsen kinek örökölnie! Ezzel engem nem tud megzsarolni!
Meiszter gróf úrfi:
- Nyugalom, Pali kérlek!
Müller földesúr:
- Ne „palizzon” ön engem kérem!
Meiszter gróf úrfi:
- Mondom Pali kérlek, csak csendesebben, így is milyen kíváncsiak a többiek! Én csak „palizom” nagyságodat, mint leendő apósomat, de nem „bepalizom”, mint az a kétszínű intézője! Szóval, való igaz, azt beszélik a népek, hogy Mihály meghalt. Viszont még hivatalosan nem nyilvánították holttá. Köztudott, hogy amíg a holttest elő nem kerül, addig nem is lesz az még öt évig. Addig akarsz, kérlek szépen bizonytalanságban élni? Gondolj a családodra, a lányodra! Hogy egy nap majd betoppan ide az a lótolvaj, mihaszna, aztán követeli a jussát?
Müller földesúr eltöprengve bámul, elbizonytalanodik.
Müller földesúr:
- Az már igaz. Aztán mit akar kend ezzel az irattal?
Meiszter gróf úrfi:
- Én semmit kérlek. Üzletet ajánlok. Te összetéped azt a papírt, ami nálad van, és elfelejted a hazug, rágalmazó tartalmát, én pedig átadom neked ezt a végrendeletet, azt csinálsz vele azután, amit akarsz.
Müller földesúr tovább töpreng.
Viola asszony:
- Mi van már jó uram? Mire fel ez a nagy titkolódzás?
Müller földesúr:
- Csend legyen! Mindjárt megtudnak mindent.
Meiszter gróf úrfi:
- Nos, kérlek szépen, mi legyen? Közhírré tegyük ezt a csúfos végrendeletet? Vagy akarsz a lányodnak tisztes férjet, mert kérlek szépen; azt fogadom neked, hogy az én hitvesemként, mindent meg fogok adni neki, tejben-vajban fürösztöm majd, meglátod. Na, kezet rá és úri becsületszavat!
Meiszter gróf úrfi lobogtatja az írást. Müller földesúr összetépi a kezében lévő sürgönyt, és kelletlenül kezet fog az úrfival, majd kikapja a kezéből a végrendeletet, elteszi. Visszamennek a társasághoz.
Müller földesúr:
- Minden a legnagyobb rendben van, csak egy kis félreértés volt az egész, de már tisztáztuk a gróf úrfival. Készüljön mindenki, mindjárt megyünk a templomba!
Kata újra sír, mindenki értetlenkedik.
Gajdár inspektor:
- De nagyságos uram…
Müller földesúr:
- Maga hallgasson, ha nem akar holnapra földönfutó lenni! Mondtam már, félreértés volt ez a kis inzultus!
Leveles főhadnagy:
- Nagyságos Müller uram, én nem tudom, miről van itt szó, de csendőri kötelességem, hogy Békállán rend és tisztesség legyen! Kérem…
Müller földesúr:
- Jut eszembe Leveles főhadnagy uram, amit a múltkor kért, ami azt a kis földecske ügyét illeti, az el lesz intézve! Nagyon jutányos áron adom oda kendnek. Inspektor uram, kérem, holnap intézkedjen a főhadnagy úr dolgában!
Gajdár inspektor:
- Igenis nagyságos uram, ahogy tetszik parancsolni.
Zavart csendben van mindenki.
Müller földesúr:
- Nohát, akkor igyunk! Józsi, töltsél! Egészségedre majdnem-vőm uram!
Meiszter gróf úrfi:
- Egészségedre nagyságos uram, Pali bátyám!
Koccintanak, amikor belép daliásan Mihály betyárgúnyában.
Mihály:
- Adjon isten jó napot!
Viola asszony:
- Jaj, egy rossz szellem! Kegyelmes jóisten segíts rajtunk, feltámadt egy halott!
Mindenki döbbenten felugrik.
Kata:
- Mihály! Tudtam, hogy élsz!
Odarohanna Mihályhoz, de Meiszter gróf úrfi visszafogja.
Róza cigányasszony:
- Tudtam én, hogy visszajössz, fiam! Csak annyira halott ez, amennyire e grófocskának tiszta a becsülete!
Meiszter gróf úrfi:
- Átkozott, vén satrafa! Hát teneked meg hogy van képed ide beállítani, te lótolvaj?!
Müller földesúr:
- Mihály, te életben vagy? Hogy merészeled te zsivány kapcabetyár?! Leveles főhadnagy uram, intézkedjen!
Leveles főhadnagy:
- Én Leveles Lukács főhadnagy, mint a törvény és a rend képviselője Békállán, ezennel letartóztatom lólopásért!
Leveles főhadnagy előkapná kardját, de az beragad, Mihály megfenyegeti a fokosával, miközben felugrik az asztalra.
Mihály:
- Csak lassabban főhadnagy uram! Ne olyan hevesen, még kárt talál tenni önmagában! Mindjárt tisztázzuk itt, hogy ki is a lótolvaj! Ugye, gróf úrfi? Azonnal engedje el Katát, mielőtt oda nem talál ütni a fokosom!
A gróf úrfi kelletlen elengedi Katát, aki Mihály elé áll.
Kata:
- Tudtam, hogy élsz, hogy visszajössz Mihály!
Mihály:
- Igen, visszajöttem, és nem hagyom, hogy ez a hitvány ficsúr elvegyen. Amíg élek Kata, nem leszel a felesége!
Leveles főhadnagy megbátorodva hátraugrik, előkapja pisztolyát, Mihályra fogja.
Leveles főhadnagy:
- Amíg élsz, te betyár? Na, akkor most véged!
A csendőr főhadnagy pisztolya nem sül el, ijedten felteszi kezét, mikor Mihály utána ugrik.
Viola asszony:
- Mondom én, hogy szellem ez! Egy betyárlidérc! Nem fog rajta a golyó sem!
Müller földesúr:
- A fenét szellem, bugyuta asszony! Te aztán tudhatnád, hogy csütörtököt mond a fegyver, ha nincsen mit elsütnie! Leveles uram, legközelebb tegyen golyóbist is a pisztolyába!
Viola asszony:
- A kendébe golyó még csak-csak van, de a fojtás, amely az erőt termeli, az hibádzik!
Mihály:
- Elég legyen már! Kata, kötözd meg a kezét a főhadnagy úrnak, mielőtt valami butaságot nem tesz nagy hősiességében!
A Mihálytól kapott kötéllel Kata megkötözi a főhadnagy kezét, akit lelök Mihály egy székre.
Leveles főhadnagy:
- Megkeserülöd ezt még, te betyár…
Mihály betömi a száját egy terítővel.
Mihály:
- Úgy a! Csendben marad, ott marad! Most pedig jól idefigyeljen mindenki, és maradjon nyugton, ha nem akarják, hogy magukra döntsem ezt a házat! Még hogy én lótolvaj lennék? Müller uram, egész életemben becsülettel szolgáltam kendet, ahogy az apám is! Soha, semmit nem loptam, még egy libát sem, nemhogy egy lovat! Erre tanúm is van! Zsófi! Miért bújsz te el az mögé a hazug úrfi mögé? Mondjad csak el Zsófi végre az igazságot, te ott voltál a bokor mögött, láttad, hogy ki kötötte el a Csillagot!
Zsófi cselédlány:
- Én nem láttam semmit!
Mihály:
- Szóval azt elismered, hogy ott voltál, de nem láttál semmit, mi? Csak nem annyira rebesgetted a szemeidet a gróf úrfira, hogy megvakultál tőle?
Zsófi cselédlány:
- Én-e?
Mihály:
- Te bizony! Tán tagadod?
Zsófi cselédlány:
- Ha ott voltam, hát ott voltam. Különben is, kit érdekel, hogy Béla úrfi kötötte el bosszúból a lovat, ha egyszer te betyár lettél Mihály!
Mihály:
- Na, most elszóltad magad Zsófi! Különben meg, nem csináltam én semmi zsiványságot, míg távol voltam, ha a bujdosás betyárság, akkor igen, betyár vagyok. Inkább százszor becsületes betyár, mint egy hazug kutya. Igaz-e, gróf úrfi?
Meiszter gróf úrfi:
- Zsófi, te cafka céda, hát nem tudod már tartani azt a lepcses szádat?
Ekkor beállít a két csendőr. Mihály láttára előkapják puskájukat, megcélozzák.
Jani-1 csendőr:
- Fel a kezekkel, te betyár!
Jani-2 csendőr:
- Le vagy tartóztatva! No, ezt jól megcsináltuk Jani, mi?
Jani-1 csendőr:
- De jól ám, Jani! Hát, mert mi vagyunk mostan a Janik! Főhadnagy úr, mindjárt kiszabadítjuk!
Jani-2 csendőr:
- Főhadnagy úr, hát miért nem szól egy szót sem?
Leveles főhadnagy csak nyög betömött szájjal, nem tud megszólalni. A feszült csendben Mihály előrelép, a két csendőr megcélozza. Ekkor a csendőrök mögött betoppan két betyár; Sobri Jóska és Milfait Ferenc, a Bakony nagy hírű, rettenetes betyárjai.
Sobri Jóska:
- Fel a kezekkel!
Milfait Ferenc:
- Le a puskával, he csendőr urak!
A csendőrök eldobják puskájukat, mindenki megrettenve felteszi a kezét. Meiszter Béla úrfi remeg a félelemtől, Zsófi mögé bújik. Mihály és Kata hátrébb állnak.
Viola asszony:
- Kegyelmes jóisten, irgalmazz nekünk szegény fejünknek!
Müller földesúr:
- Úristen! Rablóbetyárok a házamban! Ne bántsatok minket, odaadjuk minden vagyonkánkat!
Sobri Jóska:
- Ne féljen a nagyságos úr, nem rabolni jöttünk! Mindennek megvan az ideje. Itt mostan kérem az igazságnak! Sobri Jóska volnék, ez meg itten Milfait Ferenc.
Mindenki felhördül a hírhedt nevek hallatán.
Sobri Jóska:
- Nekünk mostan nem magukkal van elszámolnivalónk, kivéve egyet kendtek közül. De mielőtt rátérnénk erre, úgy illik, hogy tisztességes házban megkínálják a szomjas vendéget. Ugye, nagyságos uram?
Müller földesúr:
- Hát persze… urak. Józsi, töltsél az uraknak egy kis borocskát!
Józsi inas:
- Igenis nagyságos uram! Tessék parancsolni fogyasztani a betyár uraknak.
Milfait Ferenc:
- Kis borocskát? Sok borocskát! Te! Ne sajnáld tőlünk azt a bort, hosszú volt az utunk idáig.
A betyárok a kitöltött poharak helyett a kancsókat húzzák meg.
Sobri Jóska:
- Na most már, hogy szomjunkat oltottuk egy kicsinykét, előadjuk, miért is vagyunk mi itten. Mert hát van itt ismerős arc is, bármennyire is igyekszik elbújni. Ugye, Varjú Imre?
Kirángatják Zsófi mögül az úrfit.
Meiszter gróf úrfi:
- Itt valami félreértés van, kérem! Én Meiszter Béla, gróf vagyok.
Müller földesúr:
- Túl sok itt a félreértés.
Róza cigányasszony:
- Annyira gróf ez kérem, ahogy én királykisasszony!
Viola asszony:
- Én ezt nem bírom, mi zajlik a mi tisztes házunkban?
Sobri Jóska:
- Na elég, most csak az beszélhet, akinek én szólok! Tudják meg, hogy ez a Magyar Mihály, akit kendtek lólopással vádolnak, ez egy igaz ember! Való, hogy velünk élt egy hónapig a Bakonyban, mert befogadtuk magunk közé, de ez nem lenne képes semmit el nem lopni! Tisztább ennek már a tekintete is, mint a hegyi patak kristályvize. Rajtunk nem fog az urak törvénye, de a magyar ember becsülete annál inkább!
Közben átkarolja Mihályt, majd a „gróf úrfihoz” fordul.
Sobri Jóska:
- Hallod-e Varjú Imre, most téged szólítalak! Nem akarsz megismerni, te hitvány? A törvényt kijátszhatod, de a betyárokat nem!
Meiszter gróf úrfi:
- Én ártatlan vagyok, kérem…
Sobri Jóska:
- Amennyire ártatlan lehet egy olyan ember, aki becsap mindenkit. Te egy orgazda, áruló féreg vagy, aki ahelyett, hogy fizetett volna a lopott aranyért, feladta a szegény Fábián Marcit! Azt hitted, hogy elbujdoshatsz előlünk? Te kutya, most fizetni fogsz minden gazságodért!
Meiszter gróf úrfi:
- Kegyelem, kegyelem! Megfizetek mindent, ígérem!
Sobri Jóska:
- Nincs annyi pénz a világon, amennyivel a Fábián Marci életét megválthatnád, te ganéj! A betyártörvény szerint az árulásért halál jár!
Ekkor Zsófi előugrik a gróf úrfi felé.
Zsófi cselédlány:
- Ki maga valójában? Meiszter Béla gróf úrfi, vagy Varjú Imre, minden hájjal megkent szélhámos? Engem is becsapott a megjátszott szerelmével! Azt ígérte, hogy ha elveszi feleségül Katát, majd valami történni fog vele, aztán én leszek csak az úrnője!
Meiszter gróf úrfi:
- Mit akarsz, te buta cseléd? Csak nem azt képzelted, hogy majd pont veled fogok élni? Szerelem? Ugyan már, nekem csak arra kellettél, hogy segítsd a tervemet megvalósítani!
Zsófi cselédlány:
- Úgy? Csak felhasznált engem, hogy összejátszhasson ellenük? Bitang gazember!
Zsófi felkapja a földről az egyik csendőr eldobott puskáját, mire „Meiszter gróf úrfi” kereket oldva elfut segítségért kiáltva. Zsófi utánamegy, majd nemsokára nagy dörrenés hallatszik.
Róza cigányasszony:
- Na, megmondtam ezt is; megkapta hát az ólmot! Mégpedig nem a bányájából!
Milfait Ferenc:
- Ezen már nem kell bosszút állni Jóska.
Az inspektor kisiet, majd kisvártatva visszajön, kérdőn néznek rá. A nyaka előtt vízszintesen elhúzza a kezét.
Viola asszony:
- Na, ebbe a puskába golyó is volt, meg fojtás is. Aztán mi lesz Zsófival? Nagyon becsapott az minket, kétszínű kígyót melengettünk a keblünkön. Hagyjuk, hogy elszökjön?
Sobri Jóska:
- Hagyjuk, majd az istene igazságot tesz vele is, elég volt mára vérből, meg bosszúból!
Viola asszony:
- Azt sajnálom legjobban, hogy elmarad a lagzi. Annyira készültünk… az a sok étel, ital kárba vész!
Sobri Jóska:
- Nem a! Arra még ne vegyen mérget a nagyságos asszony! Megmondom én, mi lesz itt ma! Először is oldozzátok el a főhadnagy urat! Aztán meg, ha senkinek nincsen ellene kifogása, mulasson ma együtt csendőr és betyár, hisz mindegyik ember, jó magyar ember! Legyen az szegény, vagy gazdag, a becsülete mindenkinek egyformán van kiosztva, bárhová is születik, és bárhová is tart.
Leveles főhadnagy:
- Részemről rendben, mára fegyverszünet. Janik! Remélem, hallottátok?
Jani-1 csendőr:
- Igenis főhadnagy úr!
Jani-2 csendőr:
- Igenis főhadnagy úr! Te Jani, akkor ma engedéllyel paktálhatunk a betyárokkal?
Jani-1 csendőr:
- Azt nem tudom Jani, de hogy ma engedéllyel ihatunk, az biztos.
Sobri Jóska:
- Azt megígérhetem maguknak, hogy ameddig én élek, addig a betyárok messze elkerülik Békállát!
Viola asszony:
- No, ember, mondjon már valamit!
Müller földesúr:
- Mit mondjak, mikor a lelkiismeret jobban furdal engem, mint azt a Meisztert, vagy Varjút, vagy akárhogy is híjjákot az ólomgolyó. Ez a gazember az én lelkemet is kijátszotta.
Odaáll Mihály és Kata elé. Előveszi a végrendeletet.
Müller földesúr:
- Bocsáss meg nekem Magyar Mihály! Tudd meg, az előbb értesültem ettől a Varjútól, hogy ez a paksaméta megboldogult apám végrendeletének a záradéka, amelyben apád érdemei miatt rád testálta a szomszéd birtokot! Én ezt az imént el akartam titkolni, mert Katának és a leendő férjének szántam azt a birtokot.
Mihály:
- Müller uram, ne búslakodjon, fátylat rá, én nem neheztelek kendre.
Müller földesúr:
- Nem-e?
Mihály:
- Nem hát.
Müller földesúr:
- No, ha így van, akkor jól van. De itt a papíros, most már a tiéd a birtok.
Mihály:
- Nem kell nekem e végrendelet Müller uram! Valami mást kérnék én magától!
Müller földesúr:
- Mi lenne az, Mihály?
Mihály:
- Hát a Katának a kezét kérném!
Müller földesúr:
- Azt-a?
Mihály:
- Azt bizony, csak azt.
Müller földesúr:
- Aztán mondd csak te Magyar Mihály! Nem mész-e te is vissza, betyárkodni a Bakony erdeibe?
Mihály:
- Tudja, az elmúlt egy hónapban kívül álltam én is e világból. Igaz emberek között belekóstoltam a szabadság ízébe, hol nem számít a vagyon, nincsen ármánykodás, ahol nem az a mérce, hogy milyen súllyal húz a pénzes bugyelláris, hanem hogy mit rejtegetsz a szíved mélyén. Hát, én Kata szerelmét őriztem mindvégig, őérette megtelepednék bárhol e világon.
Sobri Jóska:
- Hej Mihály, még az én kérges szívem is úgy belesajdult szép, szerelmetes szavaidba! Holnap elmegyek, megkeresem az én Répa Rozimat, már olyan régen láttam azt a csúf fehérnépet!
Müller földesúr:
- Na-na Mihály! Azért messzire nem kell elmenni! Aztán tényleg szereted-e az én lányomat, te Mihály?
Mihály:
- Én-e? Az életemnél is jobban!
Müller földesúr:
- Hát te Kata? Szereted-e ezt a betyáros legényt?
Kata:
- Igen! Nagyon szeretem őt, apám!
Müller földesúr:
- No, akkor legyetek boldogok, amíg éltek! A birtokot meg kétszeresen is megkapjátok! No, mi lesz már, jöjjön mindenki, irány a templom! Még a végén megváratjuk a tiszteletes atyát!
Mindenki kivonul.
VÉGE
Szentbékkálla, 2007. október
