Elismert dolog, hogy gyönyörű madár a gólya,
lakótelepek környékén, a fészkek lakója.
Nem orozta el ő azt soha senki mástól, hogy
kitartóan építkezzen, nem fél a munkától.
Családszeretete, kimondottan arra példa,
ahogy kiépíti ezt és mindig fenn is tartja
szaporodással és felnevelve kicsinyeit,
a vándorlásra készülvén mindenre felkészít.
Vándormadár, mert ősszel melegebb tájak felé
több ezer kilométert vállal, a túlélésért.
Tavasz kezdetén visszatér régi otthonába
és megrongálódott fészkét újra felépíti.
Vándorlásaihoz a hosszú utat vállalja,
lakóhelyét mindig az évszakhoz igazítja,
de mégis akkor érzi magát otthon igazán,
ha visszatér hozzánk és szaporít a családján.
Nagyon elgondolkozom én ezen a madáron . . .
Nem véletlen , hogy a magyar ember kitartóan
magáénak tekinti közös vonásaikért:
építés, újrakezdés, ragaszkodás, vándorlás.
A magyar nép költészetben örökítette meg,
szaporodásának a szimbólumává tette,
megjelenése a tavasz kezdetét hirdeti.
E madár nélkül talán már nem is tudna élni.
