Mélyen tisztelt Hölgyeim,
Előkelő Közönség!
A fesztiválon köteles, bármely vendég
Meghallgatni, megelőzve a szórakozást,
Egy hosszú és nagyon fontos előadást.
Ezen vészterhes adatok alapján,
A színpadon van egy előadótanár,
Egy híres ember, magas rangú személy...
De, ne vegyék úgy, mint fenyegetést!
Azért, hogy ne mi legyünk büntethetők,
Hogy mellőztük a programot, - az illető
Kész megtartani Önöknek, másfél órán át,
A nehéz, szakmai konferenciáját.
Még nem is örülnek? Mért keseredtek el?
Egy kis türelmet, mert nem fejeztem be.
Egyébként, az lenne igazán abnormális,
Idehívni Önöket a székekben szundikálni;
Mert az álom, függőleges helyzetben,
Öt banit sem ér, ilyen elszigetelten;
Mert senki senkitől el nem várja,
Lenyelni a fesztivált, ha van konferenciája, -
Könyörületből és emberszeretetből,
Tudva jó előre, mit tud minden ittlevő,
Engedelmükkel, nem hódolunk a divatnak
És konferencia helyett egy ódát hallhatnak.
Mélyen tisztelt Hölgyeim,
Előkelő Közönség!
Az ódám egyenesen egy szörnyűség,
Szegény múzsám, megijedt és megrettent,
Mikor segítségét kértem, ihlet helyett,
Kifogásolt valamit, kisomfordált az ajtón,
Eltűnt... agyő! Egyszerűen, otthagyott,
Éjjel és prózával tele a tintatartóm.
Sok szó a baktériumokról és tüdőbajról,
A Koch-féle bacilusról...
Ahogy látják
Itt éppen, a költők kedvenc tárgyát!
Ó, ne féljenek... az ördög is fekete,
Mikor lefesti egy jó portrés ecsete,
De... itt kissé sárga és amott kékes
Kicsit... és kárminvörös a szája széle, -
Pedig mi oly elviselhetetlen volt az előbb,
A csúnya és utálatos ördög már elviselhetőbb.
(De vajon, nem teszik-e naponta a hölgyek -
Ők maguk, éppen a saját bőrükön ezt?
De, még az urak is - nőneműek azok...)
A bacilus, amelyikről beszélni akarok,
Itt van a teremben... jól tudom, hogy engem hallgat,
De nem árulja el magát, mert megfoghatatlan.
Jegyet nem vett, mert kicsike-forma,
De, ahol sokan vannak ő is ott van!
Inkognitóban, mint királyok és kéretlen jön
Bármilyen házba; bárhol veled szembejön:
Sörözőkben, utcán, a moziban a koszban;
Szeret játszani más bacilusokkal a porban;
Sétálni megy a vonattal, a villamossal,
És mindenütt az ember mint a bogáncsot hordja.
A gyárban, iskolában vagy a járdán hóbortosan, -
De mindenütt a saját érdekében koslat!
Gyakran adja hitelbe készséges gazdáját
Hosszú lejáratra, mikor nem... vágtáz,
A dohányipar ad neki engedményeket;
A szeszes italoknál is nagyon érdekelt;
Haszna van a túlkapásból... Lesben áll, rejtett,
Az élet nagy harcában kicsi, de rettenetes -
Ébren van akkor is, ha úgy tűnik alvó,
A hivatalokban ő, a ,,jogi tanácsadó''
És nagyon kemény a városi térben,
Az emberi faj legnagyobb ellensége...
Igen tisztelt Hölgyeim!
Mialatt mondom ezt a beszédet,
Ha egy medvét látnának bejönni e helységbe,
Nem rohannának ki az ajtókon és ablakokon
Mindannyian a lábaikat kapkodón?
Miért? Mert nagy és nagyon ijesztő...
Koch bacilusa azonban fenyegetőbb!
Mert nem látszik és egy csipetnyi,
Nem ijeszt meg senkit...
Gondolkozzunk egy szemernyit.
Ha Himalája vagy mogyoró a mérete,
Tudva, hogy megöl, kicsi-nagy kit érdekel?
Mondják meg Önök: mért fontosabb az,
Ha egy tolvaj lelő, hogy ő kicsi vagy nagy?
Lehet kicsi, a bacilus... de rossz! Mellette
Egy bárány a behemót medve.
Hányan halnak meg, minden országban,
Akiket medve esz meg? Három-négy...
Míg ez a vadállat,
Az ember halálos ellensége
Megtámad és kiolt minden évben
Nem tíz, nem száz... ezer és ezer életet,
Tízezer és százezer fiatal életet.
A kegyetlen tettei és a falánksága
Után ítélve, hegynyi a nagysága!
Egy kígyózó sárkány, egy szörnyeteg,
Mely irgalom nélkül, egyre éhesebb
És sosem lakik jól, mindig telhetetlen...
*
Engedelmükkel, eleget bántalmaztuk.
Jó volna, ha nagyító alá kerülne,
Hogy megtudjuk: milyen alakú és mit művel?
A tudósok és orvosok szerint, mint Argon,
A bacilus olyan forma, mint egy karó...
De a betegek azt mondják Ciucă doktornak,
Hogy ők nem érzékelik, csupán furkósbotnak!
Mi is ez valóban? Egy nulla, mint egy szellem,
Nincs akkora, mint a légytojás, mint a tű hegye, -
Mint egy henger... Sajnálom, hogy nincs mostan
Nálam kréta és tábla, hogy Önöknek felrajzoljam. -
Azt beszélik, hogy a növényvilágból való,
De nem hiszem... mert úgy tűnik csaló,
Egy családból lenne a virággal,
Fivér a mákkal és rokon a cikóriával,
A gyöngéd mimózával, a sápadt nárcisszal...
Nevetségessé válna az egész família!
Nem, nincs növény formája - ellenkezőleg:
Van tudomásuk agresszív növényről Önöknek?
Láttak már egy virágot is vagy akár fákat
Kiugrani a kertből és emberre támad?
Vagy egy kis gombát el tudnak képzelni,
Amelyik támadna, ha nem bántja senki?...
Ha elfogadjuk, hogy a kis utálatosnak, talán,
Jelleméből, valamit átörökített neki a csalán, -
Nem nagyon hasonlít a fajra, melynek a tagja,
Modorában, ahogy viselkedik, leginkább abban.
Elpusztítja a szervezetek élő szöveteit;
Megtámadja a gyerekek törékeny szerveit;
Orrában és szájában hordja, szinte, minden személy.
De leginkább kedveli a légies lány mellét,
(Habár nem ellenállóbbak az atléták sem).
És - furcsa! - nem kíméli a költőket sem,
Vonzódik hozzájuk... úgymond, különösen
Szereti megölni a legnagyobbakat, főleg! ...
Általában, árnyékban él. Ha kikerül a napra,
Szomorú lesz és néha, az életét is adja.
De, nem mindig. Szárazon, mint egy múmia,
Gyakran, mérgében rátör a letargia,
Por lesz s az enyhe légbe felkapaszkodik,
Úszik a levegőben... és folyton forgolódik
Körülöttünk, amíg adódik egy katlan
És életre kel - ismét pálcává lesz abban!
Tudósok vizsgálják tenyészetekbe téve, -
Olyan kocsonyaszerű... valami zselatinféle,
Ahol a mikrobák élnek, mint Ábrahám kebelén
És sokasodnak ott, ahogy akarnak...
De, szinte elfeledém!
Ez nem szeretkezik. Ellentétben az emberrel,
A Koch bacilus meglepően szeplőtelen.
De akkor, hogy szaporodik? Milyen csodával?
- Sejthasadással avagy osztódással:
Kettészakad előbb... majd néggyé törik...
És kilenc hónap alatt e színházat is megtöltik
Gyerekkel, unokával, testvérrel és apóssal,
Unokatestvérrel, apatárssal és sógorokkal,
Hogy egyetlen nővér sem tudná megmondani,
Melyik kié és melyiknek kik a rokonai!
*
Igen tisztelt Hölgyeim!
Csupán még néhány szót ejtenék,
És befejezem... (biztosítom, hogy nem is mernék
Beszélni Önöknek a Koch bacilusról egy egész éjjel).
Ahogy mindenki tudja, a mikroba terjed a térben,
A levegőben, érintkezve egy otthoni beteggel,
Az ízletes marhahússal és a tehéntejjel, -
De leginkább, ha alkalmas helyre cuppan,
A csók is együtt jár a bacilussal.
Jó volna, mert az óvatosság az arany,
E kis sárkány útjában ne Ön legyen az alany
És gondolja meg jobban minden józan ember,
Hogy nem érdeke és nincs miért siessen,
Meghalni tüdővészben...
Mert kimúlhat akár, más betegségben,
Vagy egy téglával magát fejbe kólinthatja,
Ha saját életét túl unalmasnak tarja;
De, ha szereti az életet és a napot, akkor
Jó betartani azt a sok régi parancsot,
Amit az orvosok egy évszázada mondanak
És ismeretlennek tűnnek sokaknak:
Ne ülj egész nap a könyvek között,
De a hús és a tej - sütött legyen és főzött.
Minden italba és minden ételbe
Tégy karbolsavat - ne sokat: egy cseppet...
És legkevesebb kéthetente egyszer
Minden ember mosson arcot és kezet...
A postán s az állomáson (és minden mocskos helyen),
Csak a zsebkendőjébe köpjön minden ember,
A földre csak akkor szabad, ha beteg...
S ha színházba vagy iskolába menet
Már az ottani levegőtől is dunnyogsz,
Javalltabb, ha egyáltalán nem is szuszogsz...
Aki hörgőhurutos vagy szamárköhögéses,
Óvakodjon nagyon attól, aki egészséges!
Ne töltse az éjt olyannal, mi le van tiltva,
Tartsa egész télen az ablakokat nyitva.
Nyáron menjen Szinajára, ott jó a levegő,
Üljön benn a házban, mert kinn vizes az eső...
Emelett jó, ha vérszegénység a bajod,
A saját életedet is megspórolhatod.
Ha nem akarsz a végén kiábrándult lenni,
A kimerülést és minden túlkapást kell kerülni.
Csökkentsd a dohányt és hagyd alább a piával!...
De, ha mégis, érinteni próbálod a száddal
Egy elit személy bőrfelületét, -
Bármilyen sietős is az a személy,
Előtte a helyet, melyet a szád megcsókolna,
Letörüld egy szublimáttól nedves ronggyal.
De, hogy biztosabb légy nem mondok, csak ennyit:
Ne csókolj se kezet, se szájat, se... semmit!
George Topârceanu
Bacilul lui Koch
Mult onorate doamne,
Distins auditor!
La festival când vine, tot omul e dator
S-asculte, înainte de partea amuzantă,
O conferinţă lungă şi foarte importantă.
Conform acestei date sinistre, aşadar,
Avem între culise un conferenţiar,
Un om cu greutate, un personagiu mare...
Să nu luaţi aceasta drept o ameninţare!
Dar ca să nu planeze asupra noastră vina
C-am neglijat programul, - persoana cu pricina
E gata să vă ţină, un ceas şi jumătate,
O conferinţă gravă de specialitate.
Cum, nu vă pare bine? De ce v-aţi întristat?
Mai aşteptaţi o clipă, că doar n-am terminat.
Pe de-altă parte, însă, găsind că-i anormal
Să vă chemăm la teatru... ca s-adormiţi în stal;
Că somnul, în aceste condiţii verticale
Ş-atât de izolate, nu face cinci parale;
Că nimene nu poate pretinde nimănui
Să-nghită festivalul cu conferinţa lui, -
Din spirit caritabil şi din filantropie,
Ştiind mai dinainte ce toată lumea ştie,
Cu voia dumneavoastră ne-abatem de la modă
Şi-n loc de conferinţă, veţi asculta o odă.
Prea onorate doamne,
Distins auditor!
Subiectul odei mele e-atât de-ngrozitor
Că biata-mi Muză, albă de spaimă şi uimire,
Când i-am cerut concursul, în loc să mă inspire,
S-a dat pe lângă uşă, a pretextat ceva
Şi-a dispărut... adio! M-a părăsit aşa,
Cu călimara plină de noapte şi de proză.
E vorba de bacterii şi de tuberculoză,
E vorba de bacilul lui Koch...
Precum vedeţi,
Un subiect anume făcut pentru poeţi!
O, nu vă fie teamă... şi dracul este negru
Când stă să-l zugrăvească un iconar integru,
Dar... ici un pic de galben şi dincolo puţin
Albastru... şi pe gură o dungă de carmin, -
Cu toate c-adineaori părea insuportabil,
Din drac urât şi negru devine acceptabil.
(Dar nu fac oare zilnic cucoanele - şi ele -
Cam tot acelaşi lucru pe propria lor piele?
Ba fac aşa chiar domnii - de genul femeiesc...)
Bacilul despre care aş vrea să vă vorbesc
Se află-aici în sală... ştiu bine că m-ascultă,
Dar nu vrea să-şi trădeze prezenţa lui ocultă.
Intrarea n-a plătit-o fiindcă-i mititel,
Dar unde-i lume multă acolo e şi el!
Incognito ca regii şi nepoftit pătrunde
În orice fel de casă; îl întâlneşti oriunde:
În berării, pe stradă, la cinematograf;
Îi place să se joace cu alţi bacili în praf;
Se duce la plimbare cu trenul, cu tramvaiul,
Şi peste tot se ţine de bietul om ca scaiul,
În fabrică, la şcoală sau pe trotuar hai-hui, -
Dar peste tot îşi vede de-afacerile lui!
Îşi dă ades pe credit persoana lui culantă
Cu o scadenţă lungă, când nu e... galopantă,
Regia de tutunuri îi face mult rabat;
La băuturi spirtoase e cointeresat;
Din orice-abuz profită... La pândă, invizibil,
În lupta mare-a vieţii e mic, dar e teribil -
Şi chiar atunci când pare că doarme, e deştept,
La primării el este, , consilier de drept"
Şi, tare-n atmosfera comunelor urbane,
E cel mai mare duşman al speciei umane...
Prea onorate doamne!
Când ţin acest discurs,
Dac-aţi vedea că intră în sală-aici un urs,
N-aţi năvăli afară prin uşi şi prin ferestre
Utilizând cu toţii resursele pedestre?
De ce? Fiindcă-i mare şi foarte fioros...
Bacilul lui Koch însă e mai primejdios!
Dar fi'ndcă nu se vede şi fi'ndcă e prea mic,
Nu sperie pe nimeni...
Să judecăm un pic.
De-ar fi cât Himalaia ori numai cât aluna,
Când ştii că te omoară, mic-mare nu-i totuna?
Să-mi spuneţi dumneavostră: ce importanţă are
Când un tâlhar te-mpuşcă, dacă e mic sau mare?
O fi el mic, bacilul... da-i rău! Pe lângă el,
O biată matahală de urs e ca un miel.
Câţi oameni mor, de pildă, în fiecare ţară
Mâncaţi de urşi? Trei-patru...
Pe când această fiară,
Acest vrăjmaş de moarte al genului uman
Atacă şi distruge pe fiecare an
Nu zece, nu o sută... ci mii şi mii de vieţi,
Ci zeci de mii şi sute de mii de tinereţi "
Că judecându-l după isprăvile lui crunte
Şi după lăcomie, apare cât un munte!
Un monstru, un balaur încolăcit în spaţiu
Ce-nghite fără milă, înghite cu nesaţiu
Şi tot nu-i mai ajunge, tot nu mai e sătul...
*
Cu voia dumneavoastră, l-am insultat destul.
Ar fi acum momentul să-l punem sub o lupă
Să ştim: ce formă are şi cu ce se ocupă?
După savanţi şi medici ca doctorul Argon,
Bacilul se prezintă sub formă de baston...
Dar bolnavii, săraicii, spun doctorului Ciucă,
Că lor li se prezintă sub formă de măciucă!
Ce-i el de fapt? Un zero, un fel de vârcolac
Nici cât un ou de muscă, nici cât un vârf de ac, -
Ceva aşa, cilindric... Regret că nu găsesc
O cretă şi-o tabelă ca să vi-l zugrăvesc. -
S-a zis că face parte din regnul vegetal,
Dar eu nu cred... fiindcă nu-mi pare natural
Să fie din aceeaşi familie cu floarea,
Să fie văr cu macul şi rudă cu cicoarea,
Cu gingaşa mimoză, cu palidul narcis...
Ar însemna că-şi face familia de râs!
Nu, nu prea are alură de plantă - dimpotrivă:
Aţi întâlnit vreodată o plantă agresivă?
Văzut-aţi dumneavoastră o floare sau un pom
Să sară din grădină şi să se dea la om?
Ori aţi putea concepe vreun fel de ciupercuţă
Ce stă să se răpeadă, când nimeni n-o asmuţă?...
Dar, în sfârşit, s-admitem că scârba asta mică
Ar moşteni-n caracter ceva de la urzică, -
Nu prea importă regnul din care face parte
Cât mai cu seamă felul cum ştie să se poarte.
Distruge-n organisme ţesuturile vii;
Se instalează în trupuri firave de copii;
Îl poartă-n nas şi-n gură aproape-orice persoană.
Dar el preferă pieptul de fată diafană
(Deşi nu-i prea rezistă nici cei mai mari atleţi).
Şi - curios! - el are de mult pentru poeţi
Un fel de slăbiciune... s-ar zice că anume
Îi place să distrugă ce-i mai de preţ pe lume!...
De obicei, trăieşte la umbră. Scos la soare,
Devine melancolic şi, câteodată, moare.
Dar nu întotdeauna. Uscat ca o mumie,
Ades, de supărare, el cade-n letargie,
Devine colb, se-nalţă pe-un strat de aer moale,
Pluteşte-n atmosferă... şi dând mereu târcoale
În jurul nostru, iarăşi găseşte un cotlon
Şi căpătând viaţă - devine iar baston!
Savanţi-l studiază făcând din el culturi, -
Un fel de gelatină... un soi de răcituri
Pe care stau microbii ca-n sânul lui Avram
Şi se-nmulţesc acolo în voia lor...
Uitam!
El dragoste nu face. Cu omul în contrast,
Bacilul lui Koch este surprinzător de cast.
Dar cum se înmulţeşte atunci? Prin ce minune?
- Prin sciziparitate sau prin diviziune:
Se rupe-ntâi în două... apoi se face-n patru...
Şi-n nouă luni e-n stare să-ţi umple acest teatru
Cu fii, nepoţi, nepoate, şi socri mari, şi fraţi,
Şi veri, şi verişoare, şi cuscri, şi cumnaţi,
Că nici un fel de babă (de-a lor) n-ar fi în stare
Să-ţi spună a cui este şi câte neamuri are!
*
Prea onorate doamne!
Doar câteva cuvinte,
Şi-am isprăvit... (v-asigur că nu mi-am pus în minte
Să vă servesc bacilul lui Koch o noapte-ntreagă).
Cum toată lumea ştie, microbul se propagă
Prin aer, prin contactul cu un bolnav în casă,
Prin lapte şi prin carne de vacă ofticoasă, -
Dar mai ales sărutul, când cade pe-un teren
Prielnic, răspândeşte agentul patogen.
Deci n-ar fi rău, fiindcă prudenţa e de aur,
Să vă feriţi din calea acestui mic balaur
Şi orice om cuminte să cugete mai des
Că n-are nici o grabă şi nici un iteres
Să moară de ftizie...
Că poate să-şi aleagă o altă maladie [1]
Sau poate să-şi dea singur în cap c-o cărămidă,
În caz când existenţa îi pare insipidă;
Dar dacă-i place viaţa şi soarele, atunci
E bine să respecte aceste vechi porunci,
Pe care medicina de-un veac i le prescrie
Şi dumenalui se face mereu că nu le ştie:
Să nu stai toată ziua vârât cu nasu-n scripte,
Iar laptele şi carnea - să fie bine fripte.
În orice alimente şi-n orice băutură
Să puneţi acid fenic - nu mult: o picătură...
Şi cel puţin o dată la două săptămâni
Tot omul să se spele pe faţă şi pe mâini...
La poştă sau la gară (şi-n orice loc murdar)
E obligat tot omul să scuipe-n buzunar,
Că pe podea nu-i voie decât în caz de boală...
Iar când te duci la teatru sau intri în vreo şcoală
Şi aerul de-acolo îţi pare echivoc,
E mai recomandabil să nu respiri de loc...
Acei ce au bronşită sau tuse măgărească,
De semenii lor teferi grozav să se ferească!
Să nu-şi mai piardă noaptea cu lucruri nepermise,
Să ţină toată iarna ferestrele deschise
Iar vara să se ducă la aer, la Sinaia,
Să steie-nchişi în casă, c-afară-i udă ploaia...
Pe lângă asta-i bine, când suferi de-anemie,
Cu propria ta viaţă să faci economie.
De nu vrei ca la urmă să te trezeşti mofluz,
Evită surmenajul şi orice fel de-abuz,
Răreşte-o cu tutunul, mai lasă băutura!...
Iar dacă, din păcate, vrei să-ţi apropii gura
De epiderma unei persoane din elită, -
Oricât ar fi persoana accea de grăbită,
La locul ce urmează să fie sărutat
Să dai întâi c-o cârpă muiată-n sublimat.
Ori, ca să fiţi mai siguri de viaţă, eu vă zic:
Nu sărutaţi nici mână, nici gură, nici... nimic!
Mélyen tisztelt Hölgyeim,
Előkelő Közönség!
A fesztiválon köteles, bármely vendég
Meghallgatni, megelőzve a szórakozást,
Egy hosszú és nagyon fontos előadást.
Ezen vészterhes adatok alapján,
A színpadon van egy előadótanár,
Egy híres ember, magas rangú személy...
De, ne vegyék úgy, mint fenyegetést!
Azért, hogy ne mi legyünk büntethetők,
Hogy mellőztük a programot, - az illető
Kész megtartani Önöknek, másfél órán át,
A nehéz, szakmai konferenciáját.
Még nem is örülnek? Mért keseredtek el?
Egy kis türelmet, mert nem fejeztem be.
Egyébként, az lenne igazán abnormális,
Idehívni Önöket a székekben szundikálni;
Mert az álom, függőleges helyzetben,
Öt banit sem ér, ilyen elszigetelten;
Mert senki senkitől el nem várja,
Lenyelni a fesztivált, ha van konferenciája, -
Könyörületből és emberszeretetből,
Tudva jó előre, mit tud minden ittlevő,
Engedelmükkel, nem hódolunk a divatnak
És konferencia helyett egy ódát hallhatnak.
Mélyen tisztelt Hölgyeim,
Előkelő Közönség!
Az ódám egyenesen egy szörnyűség,
Szegény múzsám, megijedt és megrettent,
Mikor segítségét kértem, ihlet helyett,
Kifogásolt valamit, kisomfordált az ajtón,
Eltűnt... agyő! Egyszerűen, otthagyott,
Éjjel és prózával tele a tintatartóm.
Sok szó a baktériumokról és tüdőbajról,
A Koch-féle bacilusról...
Ahogy látják
Itt éppen, a költők kedvenc tárgyát!
Ó, ne féljenek... az ördög is fekete,
Mikor lefesti egy jó portrés ecsete,
De... itt kissé sárga és amott kékes
Kicsit... és kárminvörös a szája széle, -
Pedig mi oly elviselhetetlen volt az előbb,
A csúnya és utálatos ördög már elviselhetőbb.
(De vajon, nem teszik-e naponta a hölgyek -
Ők maguk, éppen a saját bőrükön ezt?
De, még az urak is - nőneműek azok...)
A bacilus, amelyikről beszélni akarok,
Itt van a teremben... jól tudom, hogy engem hallgat,
De nem árulja el magát, mert megfoghatatlan.
Jegyet nem vett, mert kicsike-forma,
De, ahol sokan vannak ő is ott van!
Inkognitóban, mint királyok és kéretlen jön
Bármilyen házba; bárhol veled szembejön:
Sörözőkben, utcán, a moziban a koszban;
Szeret játszani más bacilusokkal a porban;
Sétálni megy a vonattal, a villamossal,
És mindenütt az ember mint a bogáncsot hordja.
A gyárban, iskolában vagy a járdán hóbortosan, -
De mindenütt a saját érdekében koslat!
Gyakran adja hitelbe készséges gazdáját
Hosszú lejáratra, mikor nem... vágtáz,
A dohányipar ad neki engedményeket;
A szeszes italoknál is nagyon érdekelt;
Haszna van a túlkapásból... Lesben áll, rejtett,
Az élet nagy harcában kicsi, de rettenetes -
Ébren van akkor is, ha úgy tűnik alvó,
A hivatalokban ő, a ,,jogi tanácsadó''
És nagyon kemény a városi térben,
Az emberi faj legnagyobb ellensége...
Igen tisztelt Hölgyeim!
Mialatt mondom ezt a beszédet,
Ha egy medvét látnának bejönni e helységbe,
Nem rohannának ki az ajtókon és ablakokon
Mindannyian a lábaikat kapkodón?
Miért? Mert nagy és nagyon ijesztő...
Koch bacilusa azonban fenyegetőbb!
Mert nem látszik és egy csipetnyi,
Nem ijeszt meg senkit...
Gondolkozzunk egy szemernyit.
Ha Himalája vagy mogyoró a mérete,
Tudva, hogy megöl, kicsi-nagy kit érdekel?
Mondják meg Önök: mért fontosabb az,
Ha egy tolvaj lelő, hogy ő kicsi vagy nagy?
Lehet kicsi, a bacilus... de rossz! Mellette
Egy bárány a behemót medve.
Hányan halnak meg, minden országban,
Akiket medve esz meg? Három-négy...
Míg ez a vadállat,
Az ember halálos ellensége
Megtámad és kiolt minden évben
Nem tíz, nem száz... ezer és ezer életet,
Tízezer és százezer fiatal életet.
A kegyetlen tettei és a falánksága
Után ítélve, hegynyi a nagysága!
Egy kígyózó sárkány, egy szörnyeteg,
Mely irgalom nélkül, egyre éhesebb
És sosem lakik jól, mindig telhetetlen...
*
Engedelmükkel, eleget bántalmaztuk.
Jó volna, ha nagyító alá kerülne,
Hogy megtudjuk: milyen alakú és mit művel?
A tudósok és orvosok szerint, mint Argon,
A bacilus olyan forma, mint egy karó...
De a betegek azt mondják Ciucă doktornak,
Hogy ők nem érzékelik, csupán furkósbotnak!
Mi is ez valóban? Egy nulla, mint egy szellem,
Nincs akkora, mint a légytojás, mint a tű hegye, -
Mint egy henger... Sajnálom, hogy nincs mostan
Nálam kréta és tábla, hogy Önöknek felrajzoljam. -
Azt beszélik, hogy a növényvilágból való,
De nem hiszem... mert úgy tűnik csaló,
Egy családból lenne a virággal,
Fivér a mákkal és rokon a cikóriával,
A gyöngéd mimózával, a sápadt nárcisszal...
Nevetségessé válna az egész família!
Nem, nincs növény formája - ellenkezőleg:
Van tudomásuk agresszív növényről Önöknek?
Láttak már egy virágot is vagy akár fákat
Kiugrani a kertből és emberre támad?
Vagy egy kis gombát el tudnak képzelni,
Amelyik támadna, ha nem bántja senki?...
Ha elfogadjuk, hogy a kis utálatosnak, talán,
Jelleméből, valamit átörökített neki a csalán, -
Nem nagyon hasonlít a fajra, melynek a tagja,
Modorában, ahogy viselkedik, leginkább abban.
Elpusztítja a szervezetek élő szöveteit;
Megtámadja a gyerekek törékeny szerveit;
Orrában és szájában hordja, szinte, minden személy.
De leginkább kedveli a légies lány mellét,
(Habár nem ellenállóbbak az atléták sem).
És - furcsa! - nem kíméli a költőket sem,
Vonzódik hozzájuk... úgymond, különösen
Szereti megölni a legnagyobbakat, főleg! ...
Általában, árnyékban él. Ha kikerül a napra,
Szomorú lesz és néha, az életét is adja.
De, nem mindig. Szárazon, mint egy múmia,
Gyakran, mérgében rátör a letargia,
Por lesz s az enyhe légbe felkapaszkodik,
Úszik a levegőben... és folyton forgolódik
Körülöttünk, amíg adódik egy katlan
És életre kel - ismét pálcává lesz abban!
Tudósok vizsgálják tenyészetekbe téve, -
Olyan kocsonyaszerű... valami zselatinféle,
Ahol a mikrobák élnek, mint Ábrahám kebelén
És sokasodnak ott, ahogy akarnak...
De, szinte elfeledém!
Ez nem szeretkezik. Ellentétben az emberrel,
A Koch bacilus meglepően szeplőtelen.
De akkor, hogy szaporodik? Milyen csodával?
- Sejthasadással avagy osztódással:
Kettészakad előbb... majd néggyé törik...
És kilenc hónap alatt e színházat is megtöltik
Gyerekkel, unokával, testvérrel és apóssal,
Unokatestvérrel, apatárssal és sógorokkal,
Hogy egyetlen nővér sem tudná megmondani,
Melyik kié és melyiknek kik a rokonai!
*
Igen tisztelt Hölgyeim!
Csupán még néhány szót ejtenék,
És befejezem... (biztosítom, hogy nem is mernék
Beszélni Önöknek a Koch bacilusról egy egész éjjel).
Ahogy mindenki tudja, a mikroba terjed a térben,
A levegőben, érintkezve egy otthoni beteggel,
Az ízletes marhahússal és a tehéntejjel, -
De leginkább, ha alkalmas helyre cuppan,
A csók is együtt jár a bacilussal.
Jó volna, mert az óvatosság az arany,
E kis sárkány útjában ne Ön legyen az alany
És gondolja meg jobban minden józan ember,
Hogy nem érdeke és nincs miért siessen,
Meghalni tüdővészben...
Mert kimúlhat akár, más betegségben,
Vagy egy téglával magát fejbe kólinthatja,
Ha saját életét túl unalmasnak tarja;
De, ha szereti az életet és a napot, akkor
Jó betartani azt a sok régi parancsot,
Amit az orvosok egy évszázada mondanak
És ismeretlennek tűnnek sokaknak:
Ne ülj egész nap a könyvek között,
De a hús és a tej - sütött legyen és főzött.
Minden italba és minden ételbe
Tégy karbolsavat - ne sokat: egy cseppet...
És legkevesebb kéthetente egyszer
Minden ember mosson arcot és kezet...
A postán s az állomáson (és minden mocskos helyen),
Csak a zsebkendőjébe köpjön minden ember,
A földre csak akkor szabad, ha beteg...
S ha színházba vagy iskolába menet
Már az ottani levegőtől is dunnyogsz,
Javalltabb, ha egyáltalán nem is szuszogsz...
Aki hörgőhurutos vagy szamárköhögéses,
Óvakodjon nagyon attól, aki egészséges!
Ne töltse az éjt olyannal, mi le van tiltva,
Tartsa egész télen az ablakokat nyitva.
Nyáron menjen Szinajára, ott jó a levegő,
Üljön benn a házban, mert kinn vizes az eső...
Emelett jó, ha vérszegénység a bajod,
A saját életedet is megspórolhatod.
Ha nem akarsz a végén kiábrándult lenni,
A kimerülést és minden túlkapást kell kerülni.
Csökkentsd a dohányt és hagyd alább a piával!...
De, ha mégis, érinteni próbálod a száddal
Egy elit személy bőrfelületét, -
Bármilyen sietős is az a személy,
Előtte a helyet, melyet a szád megcsókolna,
Letörüld egy szublimáttól nedves ronggyal.
De, hogy biztosabb légy nem mondok, csak ennyit:
Ne csókolj se kezet, se szájat, se... semmit!
George Topârceanu
Bacilul lui Koch
Mult onorate doamne,
Distins auditor!
La festival când vine, tot omul e dator
S-asculte, înainte de partea amuzantă,
O conferinţă lungă şi foarte importantă.
Conform acestei date sinistre, aşadar,
Avem între culise un conferenţiar,
Un om cu greutate, un personagiu mare...
Să nu luaţi aceasta drept o ameninţare!
Dar ca să nu planeze asupra noastră vina
C-am neglijat programul, - persoana cu pricina
E gata să vă ţină, un ceas şi jumătate,
O conferinţă gravă de specialitate.
Cum, nu vă pare bine? De ce v-aţi întristat?
Mai aşteptaţi o clipă, că doar n-am terminat.
Pe de-altă parte, însă, găsind că-i anormal
Să vă chemăm la teatru... ca s-adormiţi în stal;
Că somnul, în aceste condiţii verticale
Ş-atât de izolate, nu face cinci parale;
Că nimene nu poate pretinde nimănui
Să-nghită festivalul cu conferinţa lui, -
Din spirit caritabil şi din filantropie,
Ştiind mai dinainte ce toată lumea ştie,
Cu voia dumneavoastră ne-abatem de la modă
Şi-n loc de conferinţă, veţi asculta o odă.
Prea onorate doamne,
Distins auditor!
Subiectul odei mele e-atât de-ngrozitor
Că biata-mi Muză, albă de spaimă şi uimire,
Când i-am cerut concursul, în loc să mă inspire,
S-a dat pe lângă uşă, a pretextat ceva
Şi-a dispărut... adio! M-a părăsit aşa,
Cu călimara plină de noapte şi de proză.
E vorba de bacterii şi de tuberculoză,
E vorba de bacilul lui Koch...
Precum vedeţi,
Un subiect anume făcut pentru poeţi!
O, nu vă fie teamă... şi dracul este negru
Când stă să-l zugrăvească un iconar integru,
Dar... ici un pic de galben şi dincolo puţin
Albastru... şi pe gură o dungă de carmin, -
Cu toate c-adineaori părea insuportabil,
Din drac urât şi negru devine acceptabil.
(Dar nu fac oare zilnic cucoanele - şi ele -
Cam tot acelaşi lucru pe propria lor piele?
Ba fac aşa chiar domnii - de genul femeiesc...)
Bacilul despre care aş vrea să vă vorbesc
Se află-aici în sală... ştiu bine că m-ascultă,
Dar nu vrea să-şi trădeze prezenţa lui ocultă.
Intrarea n-a plătit-o fiindcă-i mititel,
Dar unde-i lume multă acolo e şi el!
Incognito ca regii şi nepoftit pătrunde
În orice fel de casă; îl întâlneşti oriunde:
În berării, pe stradă, la cinematograf;
Îi place să se joace cu alţi bacili în praf;
Se duce la plimbare cu trenul, cu tramvaiul,
Şi peste tot se ţine de bietul om ca scaiul,
În fabrică, la şcoală sau pe trotuar hai-hui, -
Dar peste tot îşi vede de-afacerile lui!
Îşi dă ades pe credit persoana lui culantă
Cu o scadenţă lungă, când nu e... galopantă,
Regia de tutunuri îi face mult rabat;
La băuturi spirtoase e cointeresat;
Din orice-abuz profită... La pândă, invizibil,
În lupta mare-a vieţii e mic, dar e teribil -
Şi chiar atunci când pare că doarme, e deştept,
La primării el este, , consilier de drept"
Şi, tare-n atmosfera comunelor urbane,
E cel mai mare duşman al speciei umane...
Prea onorate doamne!
Când ţin acest discurs,
Dac-aţi vedea că intră în sală-aici un urs,
N-aţi năvăli afară prin uşi şi prin ferestre
Utilizând cu toţii resursele pedestre?
De ce? Fiindcă-i mare şi foarte fioros...
Bacilul lui Koch însă e mai primejdios!
Dar fi'ndcă nu se vede şi fi'ndcă e prea mic,
Nu sperie pe nimeni...
Să judecăm un pic.
De-ar fi cât Himalaia ori numai cât aluna,
Când ştii că te omoară, mic-mare nu-i totuna?
Să-mi spuneţi dumneavostră: ce importanţă are
Când un tâlhar te-mpuşcă, dacă e mic sau mare?
O fi el mic, bacilul... da-i rău! Pe lângă el,
O biată matahală de urs e ca un miel.
Câţi oameni mor, de pildă, în fiecare ţară
Mâncaţi de urşi? Trei-patru...
Pe când această fiară,
Acest vrăjmaş de moarte al genului uman
Atacă şi distruge pe fiecare an
Nu zece, nu o sută... ci mii şi mii de vieţi,
Ci zeci de mii şi sute de mii de tinereţi "
Că judecându-l după isprăvile lui crunte
Şi după lăcomie, apare cât un munte!
Un monstru, un balaur încolăcit în spaţiu
Ce-nghite fără milă, înghite cu nesaţiu
Şi tot nu-i mai ajunge, tot nu mai e sătul...
*
Cu voia dumneavoastră, l-am insultat destul.
Ar fi acum momentul să-l punem sub o lupă
Să ştim: ce formă are şi cu ce se ocupă?
După savanţi şi medici ca doctorul Argon,
Bacilul se prezintă sub formă de baston...
Dar bolnavii, săraicii, spun doctorului Ciucă,
Că lor li se prezintă sub formă de măciucă!
Ce-i el de fapt? Un zero, un fel de vârcolac
Nici cât un ou de muscă, nici cât un vârf de ac, -
Ceva aşa, cilindric... Regret că nu găsesc
O cretă şi-o tabelă ca să vi-l zugrăvesc. -
S-a zis că face parte din regnul vegetal,
Dar eu nu cred... fiindcă nu-mi pare natural
Să fie din aceeaşi familie cu floarea,
Să fie văr cu macul şi rudă cu cicoarea,
Cu gingaşa mimoză, cu palidul narcis...
Ar însemna că-şi face familia de râs!
Nu, nu prea are alură de plantă - dimpotrivă:
Aţi întâlnit vreodată o plantă agresivă?
Văzut-aţi dumneavoastră o floare sau un pom
Să sară din grădină şi să se dea la om?
Ori aţi putea concepe vreun fel de ciupercuţă
Ce stă să se răpeadă, când nimeni n-o asmuţă?...
Dar, în sfârşit, s-admitem că scârba asta mică
Ar moşteni-n caracter ceva de la urzică, -
Nu prea importă regnul din care face parte
Cât mai cu seamă felul cum ştie să se poarte.
Distruge-n organisme ţesuturile vii;
Se instalează în trupuri firave de copii;
Îl poartă-n nas şi-n gură aproape-orice persoană.
Dar el preferă pieptul de fată diafană
(Deşi nu-i prea rezistă nici cei mai mari atleţi).
Şi - curios! - el are de mult pentru poeţi
Un fel de slăbiciune... s-ar zice că anume
Îi place să distrugă ce-i mai de preţ pe lume!...
De obicei, trăieşte la umbră. Scos la soare,
Devine melancolic şi, câteodată, moare.
Dar nu întotdeauna. Uscat ca o mumie,
Ades, de supărare, el cade-n letargie,
Devine colb, se-nalţă pe-un strat de aer moale,
Pluteşte-n atmosferă... şi dând mereu târcoale
În jurul nostru, iarăşi găseşte un cotlon
Şi căpătând viaţă - devine iar baston!
Savanţi-l studiază făcând din el culturi, -
Un fel de gelatină... un soi de răcituri
Pe care stau microbii ca-n sânul lui Avram
Şi se-nmulţesc acolo în voia lor...
Uitam!
El dragoste nu face. Cu omul în contrast,
Bacilul lui Koch este surprinzător de cast.
Dar cum se înmulţeşte atunci? Prin ce minune?
- Prin sciziparitate sau prin diviziune:
Se rupe-ntâi în două... apoi se face-n patru...
Şi-n nouă luni e-n stare să-ţi umple acest teatru
Cu fii, nepoţi, nepoate, şi socri mari, şi fraţi,
Şi veri, şi verişoare, şi cuscri, şi cumnaţi,
Că nici un fel de babă (de-a lor) n-ar fi în stare
Să-ţi spună a cui este şi câte neamuri are!
*
Prea onorate doamne!
Doar câteva cuvinte,
Şi-am isprăvit... (v-asigur că nu mi-am pus în minte
Să vă servesc bacilul lui Koch o noapte-ntreagă).
Cum toată lumea ştie, microbul se propagă
Prin aer, prin contactul cu un bolnav în casă,
Prin lapte şi prin carne de vacă ofticoasă, -
Dar mai ales sărutul, când cade pe-un teren
Prielnic, răspândeşte agentul patogen.
Deci n-ar fi rău, fiindcă prudenţa e de aur,
Să vă feriţi din calea acestui mic balaur
Şi orice om cuminte să cugete mai des
Că n-are nici o grabă şi nici un iteres
Să moară de ftizie...
Că poate să-şi aleagă o altă maladie [1]
Sau poate să-şi dea singur în cap c-o cărămidă,
În caz când existenţa îi pare insipidă;
Dar dacă-i place viaţa şi soarele, atunci
E bine să respecte aceste vechi porunci,
Pe care medicina de-un veac i le prescrie
Şi dumenalui se face mereu că nu le ştie:
Să nu stai toată ziua vârât cu nasu-n scripte,
Iar laptele şi carnea - să fie bine fripte.
În orice alimente şi-n orice băutură
Să puneţi acid fenic - nu mult: o picătură...
Şi cel puţin o dată la două săptămâni
Tot omul să se spele pe faţă şi pe mâini...
La poştă sau la gară (şi-n orice loc murdar)
E obligat tot omul să scuipe-n buzunar,
Că pe podea nu-i voie decât în caz de boală...
Iar când te duci la teatru sau intri în vreo şcoală
Şi aerul de-acolo îţi pare echivoc,
E mai recomandabil să nu respiri de loc...
Acei ce au bronşită sau tuse măgărească,
De semenii lor teferi grozav să se ferească!
Să nu-şi mai piardă noaptea cu lucruri nepermise,
Să ţină toată iarna ferestrele deschise
Iar vara să se ducă la aer, la Sinaia,
Să steie-nchişi în casă, c-afară-i udă ploaia...
Pe lângă asta-i bine, când suferi de-anemie,
Cu propria ta viaţă să faci economie.
De nu vrei ca la urmă să te trezeşti mofluz,
Evită surmenajul şi orice fel de-abuz,
Răreşte-o cu tutunul, mai lasă băutura!...
Iar dacă, din păcate, vrei să-ţi apropii gura
De epiderma unei persoane din elită, -
Oricât ar fi persoana accea de grăbită,
La locul ce urmează să fie sărutat
Să dai întâi c-o cârpă muiată-n sublimat.
Ori, ca să fiţi mai siguri de viaţă, eu vă zic:
Nu sărutaţi nici mână, nici gură, nici... nimic!
